A Ledi házában egybegyűltek elsősorban a következő mondatok leírását kérték a bicske.info szerkesztőjétől:

„Köszönjük szépen Timi, Szilvi, Jolika, Gabi, Ági és Ágika óvónők munkáját, kívánunk nekik sok boldogságot az életben, mert ők azok, akiktől a Péróban élő gyerekek nagyon-nagyon sok szerető gondoskodást kapnak. Ők teljesen mellettünk, családjaink mellett állnak munkájukkal, mindenben számíthatunk rájuk. A bicskei romák közössége nem akarja őket elveszíteni semmilyen mondvacsinált takarékossági eljárás keretében. Azt kérjük, hogy ők maradjak meg nekünk!”

Ledi fanyar iróniával elmondja, hogy akkora a tiltakozás a Cigányóvoda bezárása ellen, hogy már lassan sorszámot fog osztani a hozzá érkező panaszosoknak. A felesége időpontot ír fel és 3-4 hónap múlva fogadja is a vele beszélni óhajtókat - mondták fanyar iróniával célozva egy Bicskén már ismert, másik jelenségre. 

Közös érdek ezúttal a Péró és teljes Bicske minden lakója számára az, hogy maradjon meg a Péró melletti ovi. Ugyanis a jelenlévő – többségében fiatal asszonyok szerint -, ez a Tessely  Zoltán terv nem családbarát. Az iskolához 1 óvodai év kötelező, ötéves kortól. Ha az óvoda a város másik végében fekszik, sokkal kisebb az esély, hogy oda el is viszik a gyereket, mint a Péró szélén álló Cigányoviba.

Közös érdek, mert a Cigányovi megmaradása bicskei cigánynak, bicskei nem cigánynak közös érdeke - vélik egyhangúlag.

A Cigányovi valamikor iskola volt. Az ország első cigány iskolája. Itt tanított Kerecsendi Kiss Márton. A Pipás. Mindig pipált, ezért lett ez a beceneve – mondják az idősebbek.    

Ledi, a volt képviselő, 38 darab aláírást mutat azoktól, akik tiltakoznak az ovibezárás ellen. A tiltakozás szövegét is elolvasom, melynek szövegét a beadás után közli a bicske.info tökéletesen alul-tájékoztatott  városunk - megszünetett városi lap, dísztévé -, informálása érdekében.   

Érkezésünk utáni huszadik percben  25-30 ember gyűlik össze a takaros ház az étkezőjében, ahol ülünk, és az előtérben, udvaron folyik a nagy beszélgetés.  A hangokat főleg meglepett döbbentség, indulat, nem értés és felháborodás határozza meg. A férfiak igyekeznek moderálni a találkozást, hogy egyszerre csak egy beszéljen, mert néha alig értjük egymás szavát.

- A tájékoztatón, melyet korábban Iványi Ferencné és Németh Tibor képviselők tartottak, az oviban mivel érveltek a bezárás mellett? - kérdezem

- Nincsen pénz fenntartani az óvodát, fűteni kell, villany kell, minden rezsi drága – mondja a fiatal anyuka.

- Tessely Zoltán megérkezett?
- Ígérték, de nem tudott jönni. Parlamentben volt.   

- A hat óvónővel mi lesz?

-    Szerencsére azt mondták, nekik megmarad az állásuk. A rezsi miatt, a fenntartás miatt  kell elvinni az ovit innen. Azt mondták, kicsi az udvar, kicsi a játszótér, a gyerekeink érdeke is, hogy többet mozoghassanak, csak azt nem értjük, mert hetente mentek egyszer úszni, egyszer tornázni. Úszni és tornázni a kis udvarú óvodából is el lehet járni.  A jászótér szerintünk megfelel. Valahol azt is olvastuk, hogy romos az épület, pedig nem romos. Nyilván kellene ráfordítani, de mondja meg nekem, milyen épületre nem kell fordítani?
-    Mennyien voltak a tájékoztatón?
-    Harminc-negyven ember szerepelt a jelenléti íven, amit nem tudom, miért írattak velünk alá.
-    Hogy később igazolhassák, hogy az Önök tájékoztatása megtörtént.
-    Igen, megtörtént a tájékoztatás, letudták, de a döntést mégis a fejünk felett hozták és nélkülünk. Mi ezt nem fogjuk megengedni.
-    Mi lesz, ha az állampolgári tiltakozás ellenére megtörténik az óvodájuk bezárása?
-    Vannak ötleteink. Sok mindenre képesek vagyunk a gyerekeinkért és nagyon nem szeretjük, ha ráncigálják őket - zárta a hölgy és mindeki helyeselte szavait.  

1968 óta működik Bicskén cigányóvoda, de már 30-as években beindult Bicskén ebben az épületben az első hazai cigányiskola. A volt képviselő elmondja, hogy a 43 éves leánya is abba az oviba járt. Aki akarta, bevihette máshová a gyermekét a szabad iskola, óvodaválasztás keretében.

A Tessely Zoltán nevével fémjelzett Iskola- és Óvoda Átszervezés Terv keretében,  az Árpád utcába öt gyermeket vesznek fel a Cigányoviból, a benti óvodába egyet sem, mert ott már sokan vannak. Ugyanis az a Péróban élő, aki nem a Cigányoviba vitte gyermekét, főleg a benti ovit preferálta.  Miért? Mert ez a belvárosi irány a Péróból jó iskolásnak, óvodásnak. Akár vitték őket kocsival, akár maguk mentek a gyerekek.

A másik város által kijelölt óvoda a Kakas. Bicske ovibuszt ígér. A busz a Cigányoviból indulna a Szivárványba és a Kakasba.  A Cigányovihoz eddig 9-ig, negyed tízig vihették a gyermeket, az új terv szeint fél 9-ig kell vinni őket a Cigányovitól induló buszhoz.  Csak gyerekekkel indulna a  jármű az Árpád utcába és a Kertvárosba, arra szülő nem szállhatna fel.

A Cigányóvoda megszüntetésének gondolata nem szerepelt Iványi Ferencné óvodapedagógus, fideszes önkormányzati képviselő, Németh Tibor fideszes roma képviselő, sem Tessely Zoltán  polgármester, országgyűlési képviselő  kampányszövegében – mondják a szülők. 
- Erről az integrációsnak beállított tervezetről pedig már akkor be kellett volna számolni – véleményezik a bicskei polgárok a városi tervezet hitelességét. Hozzáteszik: ezt azért kellett volna leírni a kampányszövegben, mert felkészült emberként már akkor tudniuk kellett arról, hogy az EU csak integrált oktatás esetén nyújt pályázatot Bicskének. Ha valóban elhihető, hogy Bicske csak a Cigányovi és iskola-összevonás révén nyerhet pályázati pénzt, (ha ez igaz, és nemcsak magyarázkodás), akkor miért nem mondta el mindegyik képviselőjelölt, a polgármesterjelölt kampányszövegében, hogy a cigányovi bezárására lehet számítani -  kérdezik a bicskei roma közösség tagjai.
A bicskei romák – mint mondják – sokan szavaztak a fideszes jelöltre és fideszes polgármesterjelöltre. Ha a Cigányovi megszüntetésének a tervéről tudnak, akkor biztosan nem szavaznak rájuk. Pedig Tessely Zoltán fideszes jelölt alig tudta megelőzni Facsar Mihály függetlent, ami az itteni szavazóknak köszönheti – vélik többen a Péróban. 

Éppen ezért Tesselynek kötelessége a romák képviselete. Mint mondják, a tájékoztatóra várták a polgármestert, akinek érkezését meg is ígérték, de nem jött el országgyűlési elfoglaltságára hivatkozva. A bicskei romák nem emlékeznek olyan esetre, amikor Tessely Zoltán, már polgármesterként eljött volna tájékozatót, meghallgatást tartani.

A bicske.info munkatársa felveti, hogy borítékolható az a reakció  egyes testületi tagok részéről, hogy ezt az egész felháborodást Ledi, a testületből kikerült képviselő szítja.

Erre tiltakozás támad és egy nő elmondja:

- Semmi szítás nincsen! Mi jöttünk és járunk ide, mi kértük Ledi segítségét, mert másra pillanatnyilag nem számíthatunk. Pedig igazából minden bicskei családnak és minden Péróban élő családnak közös érdeke, hogy a Cigányóvoda maradjon meg.

- Mert ha nem így lesz, ha bezárják óvodánkat, jó ebből nem származik – zárta mondandóját a fiatal roma anyuka.

Izing Antal

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása