"Szabálytalanul parkoló, így más, szintén megállni kívánó autós elől ok nélkül helyet foglaló autól, ill. a gyalogosforgalmat, babakocsis szülőket, kerekesszékeseket akadályozó, járdán parkírozó jármű, valamint a füvön álló gépkocsik láthatók egyetlen séta során" - írja Olvasónk. 

"Köztudott, hogy már Bicskén is kevés a parkolóhely (sok az autó). Érthetetlen, miért foglalnak el bizonyos autók több helyet, amellyel még inkább megnehezítik az autóstársak dolgát, ahogyan az is, miért állnak a járdára, ahol a gyalogosok, a babakocsit toló családok továbbjutását zavarják, gátolják. Van aki a járda és az úttest közötti füvesített részt tapossa ki. Miért?
Rokkant-helyet jogtalanul használó autók. Egy teljes egészében járdát foglaló kocsi a Spar és a T-Mobile üzlet között, aminek következtében a járókelők azon a részen az úttestet használták közlekedésre, aminek dudálás és szitkozódás lett a velejárója. Egy központban fekvő gyalogátkelőhelytől egy méterre áll a járdán parkoló kocsi.    
Tisztában vagyok vele, hogy írásomnak nem lesz érdemi változás a következménye, de ha gondolod, kérlek, publikáld!"

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Feltételezem, hogy engedélyezve van a járdán a parkolás annak ellenére, hogy a gyalogosokat így az forgalmas útra "kényszerítik", máskülönben biztos eddig tettek volna ellene a hivatalos szervek, mert ugye nem egy eldugott helyen van, hanem a központban.
Helyes, h csupán feltételezed, mert a járdán parkolás legfeljebb ott és úgy engedélyezett (tehát ahol nem tiltott), h legfeljebb 1000 kg-os tengelyterhelés lehetséeges, ill. a járdának max. a felét foglalhatja el a jármű, de min. 1.5 métert szabadon kell hagynia.
A fent említett járdán parkolásnál mindkét esetben az autó teljes terjedelmével a járdán állt, egészében elfoglalva azt.
Persze, képek nélkül ezt nem sejthetted.
na hála istennek! az egy katasztrófa, ami e téren Bicskén van. imádom, amikor a spar zebrájának mindkét oldalán bazi nagy furgonok állnak, hogy még véletlenül se lehessen látni, hogy lelép-e valaki. ugyancsak gratulálni tudok annak az okos személynek, aki rendszeresen az áruház bejárata előtt parkol szürke Hondájával, ezzel lehetetlenné téve, hogy a Kossuth utcai stoptáblánál megállva lássa az ember, hogy jön-e valaki a József Attila utca felől. de tervezek egy kis összeállítást a bicskei parkolási-közlekedési sajátosságokról, fotókkal kiegészítve, és elküldöm e blog szerkesztőjének.
Nos, a Bihari utcában viszont a gyalogosok nem óhajtják használni a járdát, akár 3-4-en is egymás mellett(!!) mennek az úttesten és ha szóvá teszed nekik, elkezdenek ordítozni, egyesek veréssel fenyegetőznek..
Kik ők? Hogyan fogalmazzam meg, hogy meg lehessen jelentetni?
Cigányok. Ez így helyénvaló, ugyanis ők is a következőképpen nevezik a képviseletüket: Országos Cigány Önkormányzat.
Emiatt úgy gondolom, nincs semmi kivetnivaló abban, hogy a nevén nevezzük a dolgokat, bár ez Magyarországon gyakran a "nem kívánt kategória."
Minden bántó szándék nélkül kérdezem, mert tényleg érdekel: a rendőrségnek nem feladata, hogy az említett és jól látható parkolási szabálytalanságokat észrevegye? Mert én úgy képzelem, hogy megy a járőrkocsi, észreveszik a problémát, kiszállnak, rendszámot felírnak, vagy becsöngetnek, figyelmeztetnek, büntetnek, eljárást indítanak a helyzettől függően, ilyen egyszerű lenne. De mint látjuk, nem így történik, hát kérdezem, miért nem? :( Itt sajnos, nincs közterületfelügyelet, akkor a rendőrség dolga lenne mindez, vegy nem?
@szmoli: elvileg igen.
Gyakorlatban ma 11.15h körül gyalogoltam a katolikus templomtól a postáig. Ezen a rövid szakaszon kétszer jött szembe ugyanaz a rendőrautó (LRL-407), lassan, poroszkálva, ún. járőrtempóban. Útvonaluk ezen időszakban a következő volt: Kossuth u.-Szt. István u. sarka (itt találkoztunk először és ekkor itt állt a járdát a T-Mobile üzlete előtt teljes egészében elfoglaló pick up és Golf, amiről fotóm is van), balra kanyarodva csorogtak a kereszteződésig, itt megint balra fordultak, végig a Rendelő előtt, majd balra a kossuth utcáig, itt megint balra... itt, a Posta előtt találkoztunk ismét. Nézelődtek. Vagy köröztek. Vagy nemtom.
Rendben is van, körözzenek, nézelődjenek, csak akkor vegyék is észre, amit kell. :-(
Érdemes megnézni egyébként a facebookon az Élhető Városért Munkacsoport oldalát, azon belül pedig az Így parkolnak egyesek c. albumot. Szerintem jó lenne, ha oda beküldenénk a bizonyító fotóinkat, hátha történik valami. Mondom, eléggé szkeptikusan: hátha...
@szmoli: Olyan bátran írod ki az utca házszámot..csak azt nem értem,hogy akkor miért nem vállalod fel a nevedet is!?
Itt mindenki előtt lejáratsz valakit,holott az állításod valótlan?!Mivel én is arra felé lakom és jó ismerősöm a "bizonyos" cím alatti lakos!
Mielőtt ilyenekbe kezdtek bele gondolkozzatok már egy kicsit!
@bikerboy0219: hsz.-od nem nekem szól, de az utolsó mondat királyi többese miatt: én fotókkal is tudom bizonyítani mindazt, amit leírtam. Csupán a szerkesztő jóindulata miatt nem lett közzétéve az album.
Akkor valószínűleg ma reggel (úgy fél 10 körül mentem arra) is láttad "valótlan" állításom tárgyát, a két, derékszögben álló kocsit, az egyik sötét színű, a másik piros. Délután 3 körül jöttem haza, akkor már csak a piros állt ott a járdán. Legközelebb írhatok rendszámot is, ha még mindig kételkedsz.
A nevemet pedig ugyanazért nem vállalom fel, amiért pl. Te sem a valódi neveden írsz, de nem is kívánja ezt tőled sem senki. Egyébként pedig nem a nevem a fontos, mert ez nem csak az én problémám, úgyhogy azt is írhatnám név helyett, hogy _kisállomás_környéki_lakosok_.
Olvasónk megértését kérve jegyzem: mivel senki sem szereti viszontlátni saját címét a nyilvánosságban úgy, hogy arra nem adott engedélyt, s mivel a cím a személyi adatok halmazába tartozik, és bizony szmoli ellenkező véleménye ellenére a szabálytalankodóknak is vannak személyiségei jogai, szmoli hozzászólását törlöm. Mivel értékes és jogos komment volt, amihez már többen is hozzászóltak Olvasóink közül, a komment egészét elhelyezem itt, eltávolítva abból a pontos címet, az Olvasók megértését kérve:
Szmoli "De nem csak a központban probléma ez, a kevésbé frekventált helyeken is vannak, akik azt képzelik, hogy mert sok gyalogos alapértelmezetten az úttesten közlekedik, ezért már ki is sajátíthatják a járdát. Én is tudnék küldeni fényképes bizonyítékot például az egyik Losonczi utcai ház előtt évek óta uralkodó állapotokról. Akár bérlők laktak ott, akár mint most, a tulajdonos, valahogy mindig járványszerűen továbbadják egymásnak azt a viselkedésmódot, hogy eltorlaszolják a járdát teljes szélességben, sőt újabban egyszerre két kocsival teszik ezt, szabályos derékszögben parkoltatva a járműveket. Amikor a városüzemeltetésnek szóltam, a rendőrséghez passzoltak. Nem hiszem, hogy ezt ne lehetne simán önkormányzati hatáskörben megoldani/büntetni. Végülis az ilyenek közterületet foglalnak el engedély nélkül."
@I.A.: Ugyan nem értek egyet, de megértem, ha az oldal szerkesztőjeként így vélekedsz, rendben.
Az a két autó mindig ott parkol, de a legviccesebb, amikor ugyanazon a sarkon lévő bank előtt a járdán parkol személy autó, mert ott ugye úgy van kialakítva a járda a babakocsiknak, hogy simán felparkol, és meg is teszi!Vele szemben az állatorvos előtti parkolóban pedig álldogálnak a rendőrök tudomást sem véve róla!
Kedves Blogtársak!
Véleményem szerint a parkolás csupán koncepció kérdése. A valóban kevés parkolóhely áll szemben a közterületfelügyeleti koncepcióval. Ha rendet akarnak a belvárosban, kezdődhet a húzd meg-ereszd meg a közterület felügyelők részvételével. Hatásos, de egyetlen módszer a bírságolás, még ha nyilvánvalóan igazságtalannak tartjuk is.
A kilátás akadályozását nem tartom tragikusnak, én még minden kereszteződésbe beláttam eddig, ha odafigyeltem és megálltam a stoptábla vonalában, majd kicsorogtam.
A parkolási szokásokban és a szabálytalanságok szankcionálásában kapcsolatban nem változott semmi az eltelt napok alatt.
Pl. a Petőfi Műv. Közp. parkolójában ma délután is két helyet foglalt több autó is (közben egy idős pár körbe-körbe autókázott, helyet keresve), ill. a Spar és a T-Mobile üzlet között ma 16h körül ismét teljes egészében elfoglalta a járdát egy autó, ezúttal egy bézs metál C5-ös, ami mintha helyi jármű volna..
A rend éber őrei megintcsak arra kocsikáztak, de vmi jóízű tréfán való nevetés elvonta a figyelmüket. Emberek, na..!
süti beállítások módosítása