Januártól Bicskén is oktat néptáncot a Csillagszemű Táncegyüttes.

Örvendetes, hogy annyi az érdeklődő s táncolni vágyó gyermek, hogy január végétől már két csoportban táncolhatnak szombatonként a zeneiskolában a gyerekek.

9 órától a kisiskolások, 10-től az óvodáskorúak. A próbavezető Mayer Orsolya, aki Budapestről jön  táncot oktatni. Bicske városnak köszönhetően a termet ingyen kapják az oktatáshoz, így lényegesen olcsóbb Bicskén a féléves tandíj (10 000Ft, kb. 500Ft/óra-- éppen ennyi a helyi óvodában is a néptánc óradíja), mint másutt 14 000Ft. Igaz, hogy egy nagyobb teremnek jobban örülnénk, de sajnos nem sikerült szerezni, így nagyon hálás  a Csillagszemű Táncegyüttes a mostani teremért is.

Mivel a városunkban  gyermekeink számára színvonalas programok fontosak, szívesen látnak mindenkit bármelyik szombaton a zeneiskolában, hogy betekintést nyerjenek a táncórák életébe.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása