Engedje meg, hogy iróniával élve gratuláljunk "mindenre kiterjedő, átfogó és elemző" cikkéhez, melyet a „Gyerekenként 2-9 ezer forint- sokallják a szülők a bölcsődei térítési díjat"  címmel volt szíves megjelentetni. 
Erre mondják, hogy kinyílik a bicska az ember zsebében -, mert nem tükrözi a valóságot, inkább torzítja, s Önnek mint író embernek, mielőtt ilyen családokat érintő fontos kérdésben dolgozik, körbe kellett volna járni a témát, mielőtt valamit megjelentet.

Szándékosan kíván részrehajló írást megjelentetni? 

A székesfehérvári  modell is megjelent már újságukban, nem tűnt fel az egymással szemben álló ellentét megyénkben egymástól nem is oly távol? Amennyiben a fehérvári polgármester nyilatkozatát végigolvasta észrevételezhette volna, hogy a térítési díj ellen a legtöbb megyében tiltakoznak maguk a gazdasági szervezetek, illetve amennyiben bevezetik azt milyen módon teszik és mekkora díjjal. Mi nem tudunk 2000 forintos díjról Bicskén, sem arról, hogy Ön megkeresett volna bárkit is a szülői munkaközösségből. A polgármester nyilatkozata, mely szerint olyanok járatják oda a gyermekeiket, akik amúgy is otthon vannak a másikkal szintén nem tükrözi a valóságot, hamis állítás.  
Tudta-e Ön, hogy a felvételi eljárás során a szülőnek munkáltatói gazolást kellett benyújtani, hogy valóban dolgoznak, amennyiben ezt nem tudta megtenni a gyermek nem nyert felvételt. Tehát aki otthon van, annak a gyereke nem járhat bölcsődébe.. 
Amennyiben veszi a fáradtságot és elolvassa a szülői közösség levelét akár a
bicske,blog.hu-n, kitűnik Önnek is, hogy a szülői közösség nem a térítési díj ellen tiltakozik, hanem annak mértéke ellen, mert a cikkében megjelentetett 10.000. Ft, nem annyi, hanem 10.000. Ft + étkezés ( 9.200. Ft ) + pelenka + papír zsebkendő + szalvéta +……
Tisztelettel megkérjük, hogy ezen felületes, a témával valójában nem is foglalkozó, egyoldalúan részrehajló és elferdített cikkét javítsa ki és a valóságot tükröző írást jelentessen meg arról, hogy az újság olvasói a témáról hű és pontos képet kaphassanak.

Köszönettel: Bölcsődés gyermekek szülei 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A jó rohadt életbe! Tele van Bicske adósággal,de a polgármester fél millát visz haza,a többi testületi tag társaságában. Kafetéria,és minden más. Miért nem lehet csak a nagy hazaszeretet,illetve Bicske szeretetéért elvégezni ezt a "munkát"? Ingyért!!!! Annyira aggódnak a város jövője miatt! De bezzeg a bölcsis csóró szülők a havi "éppencsaknemhaléhen" bérét itt is csórni kell. Mert a város adósság....menjenek a fenébe a rohadt nagy lóvéjukkal együtt.
Meg is érdemli, aki még veszi ezt az újságot.. Ennél csak a Helyi téma nyalta jobban a nyalnivalót de az szerencsére ingyenes volt úgyhogy a kályhába jól jött
azért legyünk ünneprontoak is.....egy gyerek(kettő,három)felelősség és KÖLTSÉG IS...megcsinálni szép és könnyű de egy nagyon picit magunkba is kell nézni mert neki nem mondhatjuk hogy nincs pénz éhes maradsz..csak a szülő vajon a gyereket vállalhatja -e ha nem tudja biztositani a minimális anyagi részt sem..sajnos hiába botrányos gondolat de ez a világ
süti beállítások módosítása