Egy állását féltő és megtorlástól tartó anyuka kézzel írott levelének Bicskei Szó által közölt részleteiben elmondja, hogy lánya eleinte sírdogálva ment a Prohászka utcai iskola-épületbe. Az anya azt hitte, csak a változást éli meg nehezen, és azt, hogy jóval távolabb van otthonuktól a suli. 

A névtelenséget kérő szülő(k)nek értsük meg ezt a megfontolását, hiszen Bicske olyan magyar kisváros, ahol a "demokrata" polgármester eltávolította állásából még azt a szakembert is, aki vette a bátorságot és független polgármester-jelöltként szállt szembe a pártos jelölttel és alig maradt el tőle a szabad választáson. No fair play. 

Így ír a Bicskén élő olvasó:       

 
Félév távlata után a lány már nem sír, csak szomorú. Beletörődött. Beszélgetés során a gyermek  panaszkodik, hogy messzebb van, durvábbak az udvaron, sokkal szebb volt a másik. Lopásokról nem is beszélve, a külső fogasok abszolút nem biztonságosak.
 
„Azt a tényt pedig ki kell mondani – folytatja a szülő -, „egy iskolát elloptak Bicskétől, mint ahogy egy óvodát is a Cigányhídnál. Most hallom, hogy az öregek otthonát is be fogják zárni, és hallom a bölcsődében is gondok vannak, én boldog voltam másfél éve, hogy a fidesz nyert és hogy országgyűlési képviselő is a polgármester úr, arra gondoltam milyen jó lesz, a gyerekeink biztos mindent megkapnak, ő családos ember. Gyermeke olyan iskolába jár, amit nem érint az integráció, vagyis vizet prédikál és bort iszik. 
 
Járás székhelyet építenek a tanácsházára és arról beszélnek, nincs pénz, építse meg az, akinek kell, nekünk nem kell, nekünk a gyermekeink jövője a fontos, nem a karrier hajhászás karriere.
 
S mindet olyan szépen mellébeszélnek, mintha mi dedósak lennénk.
 
Vegyék elő maguk közül azokat, akik ezt a helyzetet teremtették és ne mutogassanak. Számoltassák el azokat, akik elszámolták a Bevételi oldalt! De ne az én gyermekem legyen szenvedő alanya a városvezetés hibáinak. 
 
Továbbmegyek: tegyék át a polgármester úr gyermekeit is ebbe az iskolába, mint egy szolidaritást vállaló politikus, aki együtt érez azokkal, akik feje felett intézkedik és dönt. 
 
(...)     
 
 Tisztelettel, egy nevét elhallgató, gyermekét féltő bicskei családanya”   
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása