A Szent László Általános Iskola tanárai és diákjai 2012. április 21-én szombaton, a vasárnapi Föld Napja 2012 tiszteletére három facsemetét  szeretnének elültetni a Bicske Szíve parkban.   

Hetényi Anikó, az iskola igazgató-helyettese elmondta, hogy a jövőnek készülő bicskei parkban a jelen bicskei iskolásainak is érdemes  részt venniük, hiszen így érezhetik igazából magukénak a parkot, így szerethetik és ismerhetik meg szülőföldjüket, a természet szeretetének és tiszteletének jobb megtanulásáról nem is szólva.

A Szent László Általános Iskola három facsemetét kíván vásárolni és ültetni. Madárberkenye, magas kőris, hárs és platán fafajtákból választanak ki hármat.    

A civil megmozdulás vezetői szívből örvendenek. Köszönik és segíteni fogják az iskola lélekmelengető felajánlásának megvalósulását - mondta el lapunknak Vázsonyi Veronika.

Hetényi Anikó iskolavezető és Bálint Andrea képviselő, a Városfejlesztési Bizottság elnöke pedig felveszik a kapcsolatot a faültetés adminisztrációja érdekében, hiszen városi tulajdonban álló területre épül Bicske Szíve.

A civilek és az iskola minden bizonnyal megint Kalmár László urat, a kertészt kérik önkéntes segítségére, akinek nevéhez egyébként a Szent László Iskola udvarának tervezése is fűződik.

Izing           

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása