Újra ballagnak a régi Vajdások

Címkék: ír vajda olvasó az

2012.04.29. 21:19

 Tisztelt Izing Antal Úr!


Rendszeresen figyelem az Ön által szerkesztett blogot és nagyon tetszik, rendkívül színvonalas,az aktuális illetve a múlt eseményeit is megfelelően jeleníti meg. Bizonyára tudja, hogy a jövő héten pénteken, 05.04-én 16.00 órakor lesz a ballagás a Vajda János Gimnázium és Szakközépiskolában, ahol én is végeztem 1972-ben 40 éve. A blogját olvasgatva támadt az ötletem, hogy ez egy szép kerek évforduló, mi lenne ha a mostani végzős osztályokkal együtt a mi osztályunk 1972-ben IV/C. is elballagna. Beszéltem az iskola igazgatónőjével aki jónak tartotta az ötletet és egykori osztálytársaimmal is, akik közül velem együtt 14-en lennénk, egykori tanáraink közül 3-an, közülük ketten Bicskén laknak (Temesvári Lászlóné tanárnő és Fekete Ferenc tanár úr). Sajnos osztályfőnökünk Takács Jánosné (Varga Magdolna) már nincs az élők sorában és több osztálytársunk is elhunyt már. Délelőtt 11.00 órakor találkozunk a gimnázium főbejárata előtt, és amennyiben Önnek ez nem jelent gondot akkor szeretnék Önnel ott találkozni, mivel szeretném megkérni, hogy erről a rendhagyó ballagásról a blogon számoljon be, mert szeretnénk egy kicsit népszerűsíteni egykori iskolánkat.

Tisztelettel: Dr. Kósa László 
 
 
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása