Kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt indult eljárás. 

A kora esti órákban a bicskei rendőrök intézkedtek három tatabányai fiatallal szemben. Szár, Dózsa György úton állították meg azt a gépkocsit, amivel a férfiak közlekedtek. Amikor az autóban ülő 21, 20 és 19 éves fiatalokat igazoltatták, majd azok ruházatát, illetve a gépkocsit átvizsgálták, több olyan tasak került elő, amiben kábítószergyanús növényi származék volt, illetve a rendőrök egy digitális mérleget is találtak. A fiatalok a járőröknek el is mondták, hogy ők alkalmi drogfogyasztók. Így mindegyiküket mintavételre állították elő a Bicskei Orvosi Ügyeletre, majd onnan lettek átszállítva a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol a két idősebbiket gyanúsítottként, míg a legfiatalabb férfit tanúként hallgatták ki a nyomozók. Ezt követően szabadon lettek engedve - olvasható az FMRFK  Sajtószolgálat közleményében.  

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása