Több ízben érkezett már a Bicskei Szóhoz megkeresés e kertvárosi "játszótér" körülményeivel kapcsolatban, s magunk is láttuk arra járva az állapotokat. Ez egy olvasói levél, ami egyértelmű, határozott, mielőbbi intézkedést kér a városvezetéstől.     

"Szeretnék Veletek megosztani valamit ami már régóta írásra késztet. Minden reggel a kertvárosban az Apponyi utcán megyek a Kakas oviba, viszem reggel a kisfiamat. És minden reggel elszörnyedve látom a "szelektív hulladékgyűjtő szigetet". Ami valljuk be, már régen nem azt a funkciót tölti be, amiért oda kerültek kihelyezésre. Mindez a kertváros szívében, egy olyan téren ahova az ember játszani viszi /vinné le a gyerekét... A hulladék gyűjtők a szolgáltató hibájából nem kerülnek rendszeren ürítésre, a környezet tudatosan élő kertvárosiak, pedig hiába gyűjtik szelektíven otthon a hulladékot, és viszik el a szigetre, ott mindig dugig tömött kukákat találnak, így kénytelenek azt földre tenni. Ehhez hozzájárul még a lelkes amatőr kukabúvárok működése, akik szétcibálják ezeket a zsákocskákat, és egy nyári szellő már is káosszá alakítja a területet. Mégis a héten jött el az a pont amikor úgy éreztem klaviatúrát kell ragadnom. Reggel éppen mentünk az oviba, és vittem a szemetet, a téren ott állt egy nyitott platójú kocsi, és 4 munkás a földről dobálta fel rá a szemetet, válogatás nélkül. (...) A kukák pedig tömve ott maradtak, igaz a környékéről szépen eltüntették a szemetet. Több kérdés fogalmazódott meg bennem: Akkor minek gyűjtünk szelektíven szemetet, ha a szolgáltató egybe, válogatás nélkül borítja le a szeméttárolóban? Akkor minek EZZEL CÉGGEL szerződött le az Önkormányzat, aki nem képes teljesíteni ezeket a feltételeket? Miért nem lehet a lakosság igényeit figyelembe véve, gyakrabban üríteni a tárolókat? lábjegyzet: a tároló mellett kihelyezett a szolgáltató egy figyelmeztető táblát, hogy a lakosság milyen büntetést kap, ha nem tartja be a a szemétlerakási szabályokat. Kérdezem én: a cég milyen büntetést NEM kap, hogy ezt így törvényes keretek között megteheti???? Tisztelettel: Egy környezettudatosan élő kertvárosi lakos, aki nem tud elmenni az ilyenek mellett szó nélkül" 

Azt a megjegyzést mindenképpen megérdemli a tartalmas olvasói reakció, hogy bizony nemcsak a kertvárosból és nemcsak gondosan válogatott szemét kerül erre a szigetre, mert egyesek - közelebb és távolabb élők egyaránt -, szabad és ingyenes szemétlerakóhelynek tekintik... Ezzel a sziget szelektív léte azonnal visszaminősül válogatatlan szemétté.  De így és otthagyni, biztos, hogy nem megoldás. Köszönjük leveled.  

Kicsivel később egy másik kedves olvasónk írta: 


"Sziget vagy nem szigetre reagálva!

A szelektiv gyüjtö edények Saubermacher kft tulajdonába vannak, tehát
így az edények ürítése is az ö feladatuk lenne! (Senki nem mondta, hogy nem így lenne - A szerk.)  
A terület az önkormányzat tulajdonában van!
A terület rendbetartása a Bicskei Gazdasági Szervezet feladata!
A szelektiv gyüjtö sajnos nem a megfelelö módon használja a Bicskei lakosság!
A szelektív gyűjtő-edények körül a Bicskei Gazdasági Szervezet takaritja ill szállitja el a lakosság által oda hordott (nem oda való) felhalmozott szemetet !
És hogy miért nem válogatva van elszállítva a szemét ?
Azért mert a tároló edények körül régi hűtőszekrény, többféle autóalkatrész, festékek,
törmelékek, zsákba lévő fű és egyéb dolgok így elég gyakran elhullott állati tetemek!
Ezt hogyan és miként lehetne szelektíven kiválogatni ???
De én gondolom hogy annak a résznek is van képviselője, ennek a városnak van polgármestere, főállású alpolgármestere, miért nem tesz VALAKI ez ellen valamit?

Az aki megadta egy játszótér területén szelektív szigetre az engedélyt azt
is számon kellene kérni!
És sajnos hiába van elszállitva már másnap újra rengeteg olyan szemét
kerül oda ami nek nem ott van a helye !
Ameddig az emberek nem csak a szelektiv hulladékot hordják oda addig
újra és újra ez a látvány fog ott jelen lenni !

És ennek az egésznek a nyomorúság, a szegénység és az igénytelenség az oka." 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kicsit elegem van, hogy mindenki a Saubert szidja. A szelektív szigetek ürítése az Önkormányzattal kötött szerződés szerinti időpontokban MINDIG ürítve vannak!!!!
Nem az a cég pakolja oda a nem szelektív hulladékot. Magától pedig nem köteles ingyen összeszedni az oda letett szemetet. A mai világban melyik vállalkozás végez ingyen bármit???
@én1970: mi például nem szidtuk a saubert. semmiképpen nem szeretnénk a céget egyetlen felelősként kikiáltani, hiszen megvan a maguk baja mostani helyzetükben, ahogyan Bicske lakossága is sajnálni fogja, hogy a város szemetét később messzebbre viszik, tehát drágábban. mint látod, ebben a szövegben az is szerepel: Azt a megjegyzést mindenképpen megérdemli a tartalmas olvasói reakció, hogy bizony nemcsak a kertvárosból és nemcsak gondosan válogatott szemét kerül erre a szigetre, mert egyesek - közelebb és távolabb élők egyaránt -, szabad és ingyenes szemétlerakóhelynek tekintik... Ezzel a sziget szelektív volta azonnal visszaminősül válogatatlan szemétté.
A "Sziget vagy nem sziget" cikk írójához szeretnék csatlakozni. hetek óta azon gondolkodom, hogy kinek, hová tehetnék panaszt. A környéken lakom és nap mint nap látom ezt az áldatlan állapotot. Valóban nagyon ritkán szállítják el a konténerekből a szemetet, sajnos valóban olyan szemét is kerül lerakásra a konténerek mellé, ami nem oda való. Mind ez a játszótértől 10 méterre, az időnként feltámadó szél a szeméttel teríti be a gyerekek számára kialakított játszó területet. Egyik reggel számtalan
műanyag palackot hordott a szél minden felé. Ráadásul megszüntetik a szelektív hulladék gyűjtéshez a lakosság számára ingyenesen kiadott zsákokat. Ezután, ha továbbra is szelektíven akarom gyűjteni a hulladékot vegyek magamnak külön zsákot, amiben kirakhatom elszállításra.
Ez azt fogja eredményezni, hogy még több szemetet fognak lerakni illegálisan és mindent elönt a szenny és mocsok. Nem tudom ki a felelős nem is az én tisztem ezt eldönteni, de valaki megoldást találhatna a problémára.
Pedig kell a Saubert szidni, már csak az említett zsákos rendszer beszüntetése miatt is..
Évelején adtak 1 db sárga zsákot, hogy abba gyűjtse a paraszt szelektíve, mert ugye a szigeteket a legtöbb helyen már korábban beszűntették.. Mondani se kell 1 hónap alatt megtelt a zsák. Azóta amikor elvitték vagy egyáltalán nem adtak helyette cserezsákot, vagy adtak ugyan, de azt úgy, hogy szétdobálva az utcán, kedden délután ha végigmentél fújta az üres sárga zsákokat a szél, aki kapja marja alapon... Ha nem jutott, vagy lenyúlta a szomszéd, akkor vegyél magadnak.
És akkor ez az eukonform anyámkínja, hát belerakom akkor a kukába, aztán szarjunk a szelektív gyűjtésre és ne bátnsuk a szegény Saubert örüljünk hogy fizethetjük a szemétdíjat..
Alapjában egyetértek az előttem szólókkal, csak egy kis hozzáfűznivaló:
l. A fő probléma, hogy játszótérre nem teszünk szelektív hulladékgyűjtő szigetet! (Kinek az elmebeteg ötlete volt?!) Gyerekek bicikliznek, fociznak - játszanak az üvegtörmeléken és a szemétkupac között!
2. A szelektív hulladékgyűjtés fogalmát kellene az emberekben tudatosítani: műanyag - a műanyagba, üveg - az üvegbe, papír - a papírba. NEM zsákba – zsák nélkül ömlesztve mindenféle háztartási hulladék – „úgyis elviszik” alapon.
3. Több szelektív szigetre lenne szükség a városban, és akkor nem telne meg ürítés után két órával az összes. (Megjegyzem annyi pénzből mint amennyit fizetünk a szállításért, telhetne rá)
4. Esetleg a régen beígért térfigyelő? Vagy elég csak az oszlopra tavaly felszerelt kamera helye is? Nagy visszatartó erő!
@ballonkabát: a sauberről közben azt hallottam, hogy már nem oszt ugyan sárga, szelektív hulladékgyűjtésre rendszeresített zsákokat, de az átlátszó, nem színes nejlonzsákokba tett válogatott hulladékot is elszállítják a műanyag-szállítás napján. másrészt sárga zsák (műanyag-, fémhulladék és italos kartondoboz gyűjtésére) Bicske több pontján is kapható. Eddig 200 Ft körül volt az ára, de ma már 80 Ft-ért vásárolható. Jómagam az Akácfa utca legelején (Táncsics-Akácfa sarok) lévő pici vegyesboltban vettem meg a "sárga zsákból" 80 forintért a háztartás műanyag palackjainak stb. gyűjtéséhez, de a jövőben saját környezetemben minden megfelelő méretű átlátszó nejlonzsákot félreteszek magamnak. üdv, I.A.
süti beállítások módosítása