Érkezett egy levelünk Orsitól, a Szent László Iskola tanulójától "újságírói iskola" tárgy megjelölésével.   

Kedves Bicskei Szó!

Egy olyan feladatot kaptam az iskolában, hogy nézzek utána a bicskei mozinak. Ha valaki bármit tud arról,hogy ott milyen filmeket vetítettek vagy, hogy milyen élménye volt örömmel várom válaszát.


Üdv, Orsi

Kedves Orsi, Kedves Kolléga! 

A bicskei Mozi kapcsán legelőször is vezetője, Deák Lajosné Éva néni jut eszembe, mint sokaknak, akivel ha összetalálkozunk utcán, téren, boltban, mindig váltunk néhány szót. Éva néni kedves ember, szívesen emlékezik, szívesen elmesélne Neked mindent a bicskei moziról. Éva néni a Kertvárosban él, a Csók utca elején. Ha akarod, elküldöm elérhetőségét. Abban is biztos vagyok, hogy maradtak tárgyi emlékei, tehát minimum fotóssal kell menned hozzá vagy meg szervezned egy olyan lehetőséget, hogy a papíron lévő emlékeket digitalizálni tudjátok, aztán megjeleníteni cikkedben.   

Ebben a Neked szóló levélben arra is megkérem olvasóinkat, írjanak meg neked mindent, ami a régi bicskei moziról eszükbe jut, hogy ezzel segítsék munkádat a művközpontbeli diákújságíró tanfolyamon.

Én nagyon szerettem és szeretem a filmeket, amiket a bicskei mozinak is köszönhetek.

Sok minden eszembe jutott a bicskei moziról, például az, hogy a western és indiános filmek igen nyerők voltak nálunk, de szívesen emlékezünk Bud Spencer és Terence Hill filmjeire, minket akkoriban a minél bunyósabb, lövöldözősebb, engem például és osztálytársaimat, köztük kiemelném Smigura Lacit, a minél röhögősebb film érdekelt, amikor nemcsak azon nevettünk, ami a filmben történik, hanem azon is,milyen törvénytelenül nevet valaki miközölünk. Ha egy igazi szakmabéli akarsz megkérdezni a filmekről, figyelmedbe ajánlom a Bicskén élő Izing Róbert írót, újságírót - aki a Filmmúzeumnál hosszú évekig dolgozott. Facebook-on megtalálod a kérdéseiddel. 

Emlékszem arra is, hogy akinek nem volt pénzre jegyre és volt bátorsága, belógott az udvarra nyíló ajtón, beállt a vastag függöny mögé és onnan hesszelte a filmet, mígnem lapos-kúszásban  elérte a sorokat és egyszerűen beült a szélsőbe, de úgy ám, hogy egy egész sor ült eggyel beljebb annak érdekében, hogy ő minél hamarabb leülhessen. És ez a mozi bnem olyan volt, mint a mai metró, hogy kifelé is kérhetik jegyet. De nem sokszor tehette meg, aki ezt csinálta, mert hamar lebukott. Ha valaki nem úgy viselkedett, ahogy kellett volna, olyan is történt, hogy egy-két hónapig nem jöhetett be a moziba.Tilos volt a lábunkat az előttünk álló háttámlára feltenni, de azért előfordult. Volt olyan, hogy a fiatal néző csak a két térdét nyomta az előtte álló támlának, amit az előtte ülő rendesen érzékelt, mintha a Föld mozgott volna. A nézőtér különben lejtős volt, nem lépcsős. Kisgyerekként olyan furcsa volt, hogy miért mondják azt, hogy a leghátsó sorból jobban lehet látni...Később megértettem, miért jobb a hátsó sorban.      

Felsőbb osztályosok ragaszkodtak ahhoz, hogy a hátsó sorokban ülhessenek, a kisebbek középen vagy az első sorban voltak kénytelenek ülni. A havi moziműsorok mindig ugyanolyan plakáton állottak a mozi két, bejárat mellett található  kirakatai mögött.

Világoszöld, keskeny hosszú plakát volt, olykor vajszínű fekete betűkkel. Az ablakban fényképtartók is voltak és a képek filmből való kedvcsináló jeleneteket tartalmaztak. Akkor ezek a képek sehol máshol nem voltak láthatóak legtöbbünk számára, maximum képeslapokban, így a hetvenes években és a nyolcvanas évek első felében kész esemény volt, ha Éva nénihez új fotók érkeztek és akkor mi mentünk bringával megnézni, vagy kis kerülővel arra jöttünk haza a suliból. Ilyen-olyan képek megszerzése érdekében sok mindent kitaláltunk akkoriban, de Éva néninek ezeket vissza kellett küldeni. Én először második vagy harmadik osztályos koromban, 1978-ban vagy 1979-ben voltam a bicskei moziban először. A Kék madár című szovjet-amerikai filmet néztük meg, ami valljuk be, lebilincselő volt, de a lányok jobban értették. Mi sokkal jobban értékeltük pl. a Dutyidili című filmet, amit úgy képzelj el, hogy a telt házzá telt bicskei moziban kb. háromszáz ember torkaszakadtából nevet. Louis de Funes is ilyen volt, mi fiúk, akik alsó tagozat idején a mai Szent László Iskola épületébe jártunk, szerettük egymásnak nevetve mesélni például filmélményeinket.  

Legszívesebben A Lator című filmre gondolok, amit a bicskei moziban láttam és 82-83 óta annyiszor nézek meg azóta is, amennyiszer adja a tévé. A film után könyvben is megjelent és örömmel olvastam el.  

Úgy emlékszem, ebben a moziban hatalmas barna vagy bordó függöny is volt, ami a vetítőfalat (vagy vásznat?) takarta el és film előtt, előadás előtt nyitották ki. A széleken akkor nekünk monumentálisnak tűnő fapadok állottak. A székek barna műbőrrel voltak kárpitozva és billenős moziszékek voltak, vagyis ha felálltál róluk, akkor a székek ülőrésze beállt párhuzamosan a háttámlával, csak persze kisebb volt. A műbőr a fához nagyfejű szögekkel volt rögzítve, minden szék háttámláján és minden üresen felbillenő ülőrészen volt látható, hogy hányadik szék ez.

Szigorúan be kellett tartani az ülésrendet. Mese nem volt. Ha valaki rendetlen volt, a sötétben megindult lassú, de határozott járásával egy néni, akinek a neve most nem jut eszembe és bizony azonnal rendet tett. Emlékszem, Éva néni a legrendetlenebb közül választott ki egyet-kettőt, akiket megbízott a rendtartással és jól működött. Ha nagyon kemény helyzet alakult ki, Éva néni férje, Deák Lajos bácsi érkezett be tekintélyt parancsoló termetével.

De nem volt gyakoriak a nagy rendetlenségek, csak hát eszembe jut.  

Úgy emlékszem, de ez sem állítom biztosan, hogy a színpad előtt volt egy lejáró, ami úgy nézett ki, mint egy zenekari árok, de valójában a kazánházba levezető lépcsősor volt. Zoli, a mozigépész a mozi udvarában hátsó végében élt - szolgálati lakás volt ez, így emlékszem.      

A színes filmeknek nagy értéke volt, mert akkoriban még bőven voltak forgalomban fekete-fehér filmek, amiket ma  már nm nevezünk korszerűtlenek, mint akkor, hanem egyenesen patinásak. Nagyon sok feliratos film volt. Azt sokan nem szerették. Én igen, mert gyorsan tudtam olvasni és gyakorlásnak sem volt rossz.        

Nevess ki, de bizony a Lolka-Bolka a Föld körül, a Nevem: Senki, a Kincs, ami nincs, az Ördög jobb és bal keze, a Csillagok háborúja, a Tűzszekerek, az E.T., a földönkívüli, az Aranyoskám, a 8. utas a halál, a Cápa, a Száll a a kakukk a fészkére, a Francia kapcsolat, az Amarcord és a Ragyogás, a Tanú, az Egészséges erotika című filmekre határozottan emlékszem. A Dersz Uzala című filmre egyszer azért ültünk be, mert azt hittük indiános. Majdnem kimentünk, amikor sehol egy indián toll fejdíszként, de végül tetszett, elmélyültünk a szibériai vadont jól ismerő vadász dolgaiban, aki egy csapatot vezetett valami cél felé. A bicskei moziban láttam először a Tanú című kultuszfilmet is.   

Nem volt drága a jegy, de azért édesapánk elmagyarázta elég határozottan, hogy nem pálya minden nap moziba menni, így aztán havi egy-két alkalommal mentünk. És voltak kötelező filmek is, amiket iskolával kellett megnézni. Az jó buli volt, hogy nem tanulunk délelőtt, hanem vonulunk az utcán a moziba. 

Arra emlékszem, hogy a nézők egy része imádott moziban szotyizni, ami ugyan tilos volt és úgy nézett ki utánuk a székalja, hogy ihaj.

A falon hosszúkás, harminc centi széles és méter maga alumínium hangfalak voltak akasztva. A film gyakran elszakadt. Szegény mozigépész ragasztotta. Ha sokáig tartott a munkája, felkapcsoltak néhány villanyt a nézőtéren. Voltak ilyen technikai szünetek. 

A moziban gyakran tartottak gimnáziumi ünnepélyeket, akkor az ottani színpadot színpadnak használták, határozottan emlékszem a Hetvenkedő katona című darabra, amit ott adtunk elő a Diákszínpaddal.

Emlékszem arra is, amikor 1989 táján Tabódy István esperes úr a Recsk című dokumentumfilm minden megszólalóját, egykori  rabtársait mind meghívta Bicskére és a film moziban történt levetítése után kérdezni lehetett tőlük. Ott volt Tabódy atya mellett Faludy György költő, Kéri Kálmán akkor 90 éves vezérezredes mint fogolytársak - rájuk emlékszem -, és film alkotói. 1989-ben ennek az eseménynek egészen más akusztikája volt, ugyanis addig a recski fogolytábornak még a létezéséről sem nagyon szabadott nyilvánosan beszélni.

Középiskolás éveim második felében, 87 körül már elterjedtek a videómagnók, ami megfosztotta a mozikat státuszuktól. Ám a mozi varázsát nem tudták pótolni. 

A bicskei mozi a nagyközségből lett kisváros életéhez szervesen hozzátartozott. Hosszú ideig tartó kihasználatlanság után, amikor a számítógépek sem voltak elterjedve, Néma Pál tanár úr vezetésével Teleházzá alakult. Eladni legutoljára 2009-ben akarta Bicske vezetése, előtte csak egyszer volt róla szó. Miután nem vette meg senki ma már nem eladó az épület. Ha jól tudom, vásárcsarnokot terveznek átalakításával, ahol bicskei őstermelők árulhatják terményeiket.

Szívesen segítettem ezzel és örvendenék, ha kész munkádat a www.bicske.blog.hu  is közölhetné Helyi Érték című sorozatában.  

Üdv, Anti     

               

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bár a mozi csak késői, utolsó időszaka kapcsolódott össze velem is, emlékszem hogy pl. a Jurassic Park c. film megtekintéséhez az ellenőrzőbe írt írásos szűlői engedély kellett az iskolában, mert a filmben annyira élethűek a dínók (((: vagy pl. a titanic közben volt szünet, mert "olyan" hosszú volt a film. jó volt, kár h csak volt...
De jó egy kicsit nosztalgiázni !! :))

Arra nem emlékszem hogy tegnap mit ettem :)) Viszont
olvasva ezt a cikket bevillant hogy a jegyszedő néni
a Kovács Néni volt (Kisfaludy-Deák F. utca sarok)
akinek,legalábbis nekem úgy rémlik, a cipész férje
volt egykoron mozigépész is.

Az emlékeimbe a Fantomas filmek megtekintése ötlött
be amelyekre Szente Pali bácsi (Csokonay utca) a jegyárusító,
emeltdíjas, 2 FT-os állójegyet tudott csak adni és sokan, nemcsak
mi gyerekek,így tudtuk megnézni a fal mellett állva vagy az első sor előtt
a földön ülve az akkortájt igencsak népszerü Fantomas filmeket :))
Így is kezdhetném: Egyszer volt hol nem volt: A MI Bicskei mozink. Még ifjú koromban én is jártam oda. Még kölyök voltam. Nagyon sok mindenre nem emlékszem, de van egy két dolog. Süsü a sárkány vasárnapi matiné előadás, az első sor végén nagy sárga pad. A vagányabbak mindig oda ültek és hintáztak rajta persze ez hanggal járt és egyszer csak meg jelent egy idősebb néni elemlámpával majd jó hangosan rá szólt a fiatalokra, hogy hagyják abba persze ez elég látványos volt, hiszen nem hajolt le így bele logot a kép aljába. Nagyon sokat lógtam ott voltak játékgépek, és ha anyu vagy a testvéreimtől kaptam aprót, akkor rögtön oda mentem. Akkor még 20 forintossal működtek a videojátékok. és volt, hogy egy érmével órákat tudtunk játszani (Street Fighter). Ott volt a törzs helyünk. Kezdtem jóban lenni az egyik tulajdonossal: Mester György nevű úriemberrel. Majd felajánlotta, hogy ha már ott lógok egész nap nincs e kedvem ott dolgozni. Mint videotékás, és mint jegyszedő én persze gondolkodás nélkül igent mondtam. A videotékás része is hozzátartozott a mozihoz. Még ez nagyon az elején volt akkor még nem mentek igazán jó filmek a tévében. Mindenki jött a filmekért. A mai napig emlékszem tagsági számokra: 308 pl. a nevét nem fogom leírni, mert nem tudom, hogy regnálná le az érintett személy. Vagy a film címek illetve a filmeknek a sorszámai: 1035 Bad Boys, 1036 Leon a profi, Sárga Vico s kazetták Amerikai Ninja 1 – 5 ig egy idő után meg tanultam a tagoknak a film ízléseit. Tudtam jól mi fog tetszeni és mi nem. Volt, aki csak horrort vitt vagy csak krimit. De volt olyan is, aki csak Jean Claude (Van Damme) filmeket vitt. Ha már meg nézte az őszesett újra kezdte. Minden pénteken hozták az új filmeket, de azt a főnökség már csütörtök este lehozta én persze abban a kiviteles helyzetben voltam, hogy haza vittem még csütörtök este a filmeket és kedves családtagjaimmal vagy éppen a húgommal meg néztem. Ez valahol azért kellett, hogy tudjak véleményt mondani a filmekről. Maga mozi része is jó volt. Ahhoz képest, hogy Bicskei moziról van szó voltak nagy teltházas előadások Flinestone Család, Jurrasic Park. Jó volt nézni a tömeget a fapados székeken. Ahogy izgulnak a film előtt, és ha nagyon sokan voltak a gépész lekapcsolta a villanyokat pár másodpercre sötét lett. Hangos ricsaj, sikítás, majd elkezdődött a film. Volt büfé ahol lehetett pattogatott kukoricát venni Ha büfés hölgy elkezdte sütni még a mozi előtt is lehetett érezni a kellemes illatot. Vidéki mozinak számítottunk, de mindig leértek hozzánk a filmek. Persze ez nem kevés idegességgel és autókázással járt. Levetítette egy pesti mozi, mi pedig ott vártuk. Be a csomagtartóba majd irány Bicske. Nem tudtuk kiszámolni a forgalmat vagy meg mondani, hogy az utak milyenek lesznek. Volt egy két kacifántos nagyon izgalmas filmszállítás, de a végén mindig leértünk.
Volt egy korszak, amikor minden gimis „Nálunk” kötött ki szinte minden délután most nem kell egyből bulikra gondolni. Összejött sok-sok fiatal beszélgetni. Közben összeverődött egy kisebb banda: Vagyis nagyobb, de sok nevet nem akarok leírni: Kis Bonyi, Nagy Bonyi, Szabó Z. Daky és még sorolhatnám. Folyamatosan együtt lógtunk, vagyis ők ott. Olyan hely volt Bicskének ahol nyugodtan bejöhettél, ha nem ismertél senkit, akkor is volt valami közös téma. Életemnek egy nagyon jó korszaka volt. Szívesen gondolok vissza rá. Néha azt kívánom, bárcsak egy napra ott lennénk. A nagy bandával és a vezetősséggel.
By : Felhő
süti beállítások módosítása