Tisztelt Hölgyem/Uram!

A mai nap hibabejelentéssel próbálkoztam. Bicskén a Kisfaludy utcában egy hete nincs közvilágítás. Most próbálkoztam harmadszor bejelenteni, első alkalommal ígéretet kaptam, másodikra kapacitáshiányra hivatkoztak, most pontos szakaszt követeltek. Javaslom, vegyenek fel valakit, aki este képes kijönni az egy kilométeres útvonalra, jártában feltekint az oszlopokra, s feljegyzi, melyik nem világít. Persze, ha gondolják, tegyenek le egy szerelőládát, s mi bicskei lakosok majd barkácsolunk valamit Önök helyett.

 

Köszönettel, Facsar Mihály

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Komolyan mondom amit a közmű cégek művelnek,több mint sok!Ezek sem foglalkoznak mással,csak a nyereség szétosztásával.Bicske amúgy sem a biztonságos város-falu közé tartozik.Igaz,hogy városnak van becézve,de falu szinten működik.Nem hiába mondják az emberek,akik nem a központ közepén laknak,hogy megyek be a faluba!Meg kell nézni az utcákat,járdákat ,utakat,a közmű világítást!Most jön a tél,várható a havazás,mert ugye itt az ideje,de a közlekedési utak nem lesznek eltakarítva,mert nem telik rá!Mióta én itt lakom 12 éve a fő utak télen nincsenek eltakarítva,A mellék utakról meg ne is beszéljünk.Nagyon el van hanyagolva ez a szegény város-falu.Nincs gazdája,nincs aki kiálljon az emberek mellett a közmű cégekkel szemben,nem érdekli itt a város-falú vezetőit,hogy mi van a város faluban,van e problémája a lakosságnak! Azokra az emberekre akik társadalmi munkában valamit szeretnének tenni ezért a város-faluért,azokra a polgármester utasítására az alpolgármester rá uszítja a rendőrséget.
Ugyanott nemmessze ahol a patak megy át a Kisfaludy alatt.. Még a nyáron kidöntötték a villanyoszlopot, most állították csak vissza. Lámpa mondjuk nincs rajta csak az oszlop áll, az majd biztos a következő fél év munkája lesz hogy világítson is..
süti beállítások módosítása