Tessely Zoltán (polgár)mesterkedése idején ez a harmadik eset, amikor jegyző, a törvényesség őrének személyében változás történik városunkban.

Nemrégiben levél érkezett a városházára, melyben a jegyző felmond és áthelyezését kéri. A Bicskén véglegesített szerződéssel dolgozó jegyző más állást keresett és talált. Kikérték a fővárosi önkormányzathoz referensi munkakörbe, ami elé nem gördített akadályt Bicske és talán nem is mert volna.

Kérdéseink csakis azok lehetnek, hogy azt a jó szakembert, akinek a főváros írásban, "határozottan és őszintén"  kéri áthelyezését, vajon mi késztethette arra, hogy új állást keresve maga mögött hagyja a bicskei önkormányzatot? 

A válasz több tételes is lehet a törvényesség őrének esetében, aki a város minden egyes lépéséért felel. Míg a politikusnak nincs igazi felelőssége, mert lemond, kilép, belép, nem választják újra, addig a mindent világosan, szakmai szemmel látó jegyzőé igen nagy. Ha valami vállalhatatlan, a közigazgatási vezetők akkor szoktak új állás után nézni. 

Január elsejéig még a bicskei önkormányzat tisztviselőjeként tevékenykedik.  

(ia)

    

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A polgármester úr minden jót ígért a város-falunak mikor a megválasztása volt a tét.Valahogy úgy érzem,és gondolom nem vagyok egyedül az érzéseimmel,hogy gazdi nélkül maradtunk.A gazdi a saját maga pecsenyéjét sütögeti és nem törődik a nyájjal!Nincs ideje a nyájra és nem törődik a farmmal sem.A táncból már kiöregedett,ezért a kis élete előre menetelével kell foglalkoznia!Valami bibi lehet a fogaskerék működtetőben,vagy netán ő is a nagy gazdi elveit tette magáévá!Sokan csalódtunk Tessely polgármesterben,gondolom a jegyzők is.Ha nekem van egy farmom és van nyájam,akiért én vagyok a felelős,élet halál harcot vívok értük és nem érdekel senki és semmi,csak az,hogy minél több jót tudjak tenni a farmomnak és a nyájamnak.Ebből a kis város faluból egy csodát lehetne ki hozni,ha hozzáértő és becsületes ,jóérzésű ember kerülne a polgármesteri székbe!Biztosan más lenne a hivatalban dolgozók munkamorálja és az ügyfelekhez való hozzáállásuk is,ha a vezetőjük is más hozzáállást tanúsítana.Higgyék el,hogy ezt tapasztalatból mondom.Miután a munkahelyemen egy teljesen új felső vezetést kaptunk,akik törődtek a dolgozókkal,a munkahely mimnél jobbá tételében,meghallgatták a dolgozók igényeit,kéréseit,amit lehetett mindent megtettek ez ügyben,de ugyanakkor ők is elvárták,hogy a dolgozók is mindent megtegyenek a munkahelyért,a jobb teljesítményért a jó hangulatért.És láss csodát bejött.öröm volt jó hangulatban dolgozni,ami jobb teljesítményt is hozott.Nem volt ebben semmi ördöngösék,csak annyi,hogy törődtek velünk és és amit lehetett az észszerüstéghatárain belül mindent megtettek értünk,és mi is a legjobb tudásunk szerint dolgoztunk,dolgozunk.Ennyi!
süti beállítások módosítása