Mint már arról rövid hírben beszámolt a Bicskei Szó, a Bicskei Tanuszodában felkészült úszóink sikeresen szerepeltek a Fejér Megyei Úszó Diákolimpián, 2013. január 12-én Székesfehérváron, a Csitáry G. Emil Uszodában. Bicskéről és a járásból összesen 19 gyermek indult 1999-2006-os korcsoportokból.

úszó táblázat.png

Négy oktató tanítványai vettek részt a versenyben (Gyula bácsi, Ákos bácsi, Móni néni és Pista bácsi pontosabban Sárköziné Csetnek Mónika, Vakán Gyula, Agyagási Ákos, Barbura István) és segítette az oktató kollégái munkáját a legkisebbekkel, az utánpótlás utánpótlásával foglalkozó Rehákné Böbe is.

A felkészülés külön zajlott; Móni néni és Ákos bácsi külün-külön foglalkoztak a gyerekeikkel, míg Gyula bácsi és Pista bácsi párban dolgoztak, ugyanis ők vitték a legkisebbeket, akik életük első nagy versenyén vettek részt Fehérvárott. 

A gyerekek és a szülők is annyira lelkesek voltak, hogy a felkészülő edzéseik jó hangulatban teltek, rengeteget dolgoztak a gyerekek.

A két ünnep közötti időben is edzettek a kicsik, ezért december 28-án elvitték őket Tatabányára, a Gyémántba, ahol az edzés végén játék és csúszdázás tette fel az i-re a pontot.  

A Bicskei Tanuszoda vendégei a felkészülés ideje alatt nagyon megértően viselkedtek, főleg akkor, mikor mind a négy sávot elfoglalták a gyerekek. Az uszodalátogató törzsközönség drukkolt nekik, így kaphattak egy kis ízelítőt olimpikonjaink abból, milyen lesz az igazi versenyen a hangulat

A kicsik csapata a szülőkkel együtt utazott a versenyre

A diákolimpia szabály szerint az első helyezett továbbjut az országos döntőbe, ami pillanatnyilag azt jelenti, hogy Juhász Csenge két úszásnemben is képviselni fogja városunkat! Edzője: Agyagási Ákos. Szeibert Erik 2. helyezése, tartalékpozíciót biztosít. Edzői: Vakán Gyula, Barbura István. A 2000-es születésű Berki Ákos  50 méteres távon mellúszásban végzett a 3. helyen, felkészítője: Sárköziné Csetnek Mónika. 

Olvasóink nevében szívből gratulálunk - további sportsikereket kívánva a Bicskén felkészülő úszóknak!  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása