20 mm csapadék esik le holnap

Címkék: patak árvíz

2013.04.02. 19:22

Az Országos Meteorológiai Szolgálat holnap éjfélig szóló előrejelzése szerint az ország több megyéjében újabb jelentős mennyiségű csapadékra kell számítani. Holnap a délnyugati megyékben 20-30 milliméter esőre van kilátás, szerdán az Észak-Dunántúl és az Északi-középhegység térségében helyenként átlagosan 20 milliméter körüli csapadék várható.

eso.jpg    

Forrás: www.met.hu 

Tegnap 21.45 órakor tetőzött a Szent László patak. Két óránként mérték, éjjel háromkor már visszament 6 centiméterrel, hiszen a tározóként használt 1. számú halastavon keresztül  át kellett engedni a víztömeg egy részét annak érdekében, hogy több vizet fogjon, mint amennyit elenged és a későbbiekben érkező víznek is legyen helye benne. Az egyes tó (a mányi út melletti) szükségtározóként olyan mint egy kád, amibe belefolyik a víz és a zsilipezés után távozik belőle a patakba. Ez a zsilipező művelet, ez a kormányzás jelentősen lassíthatja a nagy mennyiségű víz mozgását, hiszen a tóból mindig annyit engednek ki, amennyit szükséges.      

A Felcsútra kiadott Bicskei Újságba már készültek képek a homokzsákokról, amiket a GESZ szállított a kritikus területekre. A jó öreg patakparti Malomházat persze az ártól idén is nehéz lesz megvédeni, még akkor is, ha napok óta nem alvó munkások dolgoznak a területen.    

A patak bicskei szakaszáról legjobban az árterületek hiányoznak, amiket sorra beépítettek - mondják megfigyelők. Valódi víztározónk régen nincs. A település esővizeiről szólva: a Bicske Szíve Parkba civilek által megálmodott tó - ha már meglenne - csökkenthetné a Kiskút-éri árok vízhozamát a patak felé. Hiszen minél több vizet fogna fel a Káposztás tava, annál kisebb magasságú víz ömlene a patak felé. A település csapadékvize több ponton árkokban érkezik a mederhez, ezekhez zsilipek hiányoznak, melynek HATÁRIDŐRE BEADOTT pályázattal történő létrehozása szükséges lenne a bicskei polgárok érdekében.

Kevesebbe kerülnének különben ezek a zsilipek, mint a Tetűgödörben kb. 15 millióért megépített hidacska, amit hozzáértők szerint  ránézésre 4 millióból bőven ki lehetett volna hozni... 

ia    

  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása