A kutyák igazából embernek képzelik magukat, valószínűleg egy gyereknek. Csányi Vilmos 

A bicskei Gyepmesteri telepről tisztességes emberi hangnemet és magatartást tanúsító segítőket egyáltalán nem tiltottak ki – pontosította korábbi híradásunkat Szalai Zsolt gyepmester, a GESZ megbízott vezetője. Köszönik az együttműködésre képes önkéntes segítők munkáját, akikkel továbbra is együtt szeretnének dolgozni – mondta el a Bicskei Szónak Szalai Zsolt.

Két fiatal lány érkezett szombat délután kettő után a Gyepmesteri telepre. Egy vad természetű kaukázusi juhászkutya miatt kértek segítséget Szalai Zsolt gyepmestertől.

Szeretik ők ezt a kaukázusit, de nem hagyja. Nagyon vad. Tanácsot kérnek. És a kisebb kutyákat is megnéznék, hátha jó gazdái lennének. A mostani kistestű kutyák közül egy beagle kedvessége tűnik fel. Nem azért, mert fajtatiszta, fel sem ismertem elsőre, a későbbi beszélgetésből derül ki számomra mindez az angol kopóról, (amihez hasonló formájú,de inkább jack-russell-terrier keveréket nagyon régen mi is befogadtunk. De jó fej volt. Szerettük. Egyszerűen Dugó lett a neve, mert olyan pici és dagi volt kölyöknek, amikor összeszedtük a faluvégén, ahol a Táncsics és az Aradi torkollik a határba.)

Szalai Zsolt elvezeti a lányokat a kenelekhez, a kastélyparkkal szomszédos területen állnak. Elmondja a gazdáknak, hogy a legtöbb nagy kutya a saját területén vad, ha kihozzák onnan, megnyugszik. Ha félnek tőle megérzi, még inkább támad, ő tehát odamegy a kauért, kihozza félelem nélkül, és mindent megtesz azért, hogy azután igazi gazdáival kössön bizalmi, baráti kapcsolatot.

A bicskei Gyepin minden pénteken kutyaiskola működik. A kutyaiskolát a kutyák sokkal jobban szeretik, mint mi emberek az emberiskolát. A kutyák azért, mert olyan program, ahol együtt lehetnek gazdijukkal. 

------------------------------------------------------

A kutyaiskola kifejezés általános értelemben egyaránt jelöli e szervezetet, illetve a helyet, ahol a kutyák, és a gazdáik megtanulhatják a közös munka, illetve az udvarias együttélés szabályait. 

A kutyaiskolában a kutya, és gazdája együtt tanulja meg az alap vezényszavak használatát/jelentését (ül, áll, fekszik, hozzám), illetve a viselkedést a többi gazdával, kutyával.

A kutyák általában szeretnek iskolába járni, mivel az nekik egy program, amelyen a Gazdával együtt vehet részt.

Somogyi Zsolt és Karasu-Bogyai Krisztina vezetik a kutyaiskolát a Gyepin.

A gyepmesteri telepen péntekenként működő ingyenes kutyasulit üzemeltetik több mint két éve. Céljuk többek között a gyepin lévő kutyák szocializálása. A bicskei Gyepmesteri telep és önkéntesei segítségével sok kutyát sikerült rehabilitálni, örökbe adni. Az elmúlt két évben szerintük remek volt a Gesz, az Önkormányzat és a Kutyasuli együttműködése: "bízunk benne, hogy ez továbbra is így marad".

Az iskola melletti kutyaiskolát Petrás Antal úr vezeti, ahol kutyafuttató megnyitását tervezik, a feltételként kiszabott kutyafuttatót a bicskeiek és kutyáik részére.

Mivel a mi iskolánk teljesen ingyenes,ezért sajnos anyagilag nem tudjuk a futtatót támogatni, de ahogy azt már tavaly is felajánlottuk, szívesen segítünk a kialakításban fizikai munkával - mondta el a Bicskei Szónak Karasu-Bogyai Krisztina.

------------------------------------------------------

    A harminc eb nagy vircsaftot rendez a vendégek érkezésére. Amikor beljebb megyünk, úgy látom, mintha minden kutyus pontosan tudná, miről szól a kedves idegenek érkezése: menedékhely után gazdát, igazi otthont. Néztem a rácsokra mellsővel föltámaszkodó csaholó kutyákat, orrukhoz kezeiket odatartó vendégeket, akik biztos nem először járnak itt és eszembe jutott egy minap olvasott gazdásító reklámszöveg:

„A kutyáknak is vannak álmai”.

A bicskei Gyepinek jelenleg nincs hivatalos honlapja vagy Facebook oldala, de készülőben van és természetesen a Bicskei Szó is segíteni kívánja tevékenységüket. Reméljük, minden portál így tesz, ami címében a Bicske szót viseli...

 

Remélhetőleg a bicskei gyepmester ellen irányuló, névtelenül végrehajtott rágalomhadjáratnak és más nemtelen támadásoknak hatósági eszközök igénybevételével vet véget a testület és a polgármester. 

 

A lányok aggodalmuknak adnak hangot: nem biztos, hogy ki tudja hozni egy idegen a medveölőt. Zsolt, akik hajdan katonaként szolgált - elmondja, hogy még nem volt olyan kutya, amit ne tudott volna bárhonnan kihozni.

Egyszer húszméteres kútba beledobott, megvadult kutyát hozott fel kötélen, amelyre behajítója földet borogatott. Aztán egy bicskei helyszínen már használaton kívüli tűzi víztárolóba dobott kutyáért ereszkedett le és hozott ki.

Döbbenetes volt a bálamadzagról levágott, vemhesen felakasztott állat helyszíni állapota, aki végül túlélte az akasztást, mert nyakörvébe megakadt a bálamadzag. Szalai Zsolt behozta gyepire, három nap múlva kölykezett.

Elég döbbenetes a főútvonal mentén papírdobozban megtalált három háromnapos kölykök esete… akik szerencsére azóta jó gazdáknál vannak.

Ezt a szomorú esetet pedig magam, e sorok írója is kerülgetve hagytam a példák végére: amikor hajnalban betekert szájú nejlonzsákban akasztanak kölyköket a gyepi kerítésére, hogy aztán megfulladva kerüljenek állatvédő gyepis kezekbe a rövid életű élőlények…

Szalai Zsolt többször is hangsúlyozza: önkéntes segítők és adományozók nélkül sehol sem lennének, igenis szükség van összegfogásra a bicskei állatvédelem érdekében.

Nem kis feladat a GESZ megbízott vezetői feladatait és a gyepmesteri teendőket ellátni. De utóbbiért mindent meg kell tenni az állatvédelem érdekében.

Kárpótolja például az az öröm, amikor Miskolc mellől elszökött vagy ellopott kutyára találnak rá gazdái Bicskén, és ők jó állapotban tudják az élőlényt visszaadni. Ugyanez előfordult Ausztriából Bicskéig kóborló németjuhásszal – fedőneve Monarchia? -, amit szintén a bicskei gyepin vettek át gazdái. E szomszédoló eb szilveszterkor, a petárdák miatt szökött el otthonról, gazdái nem voltak otthon és nem is zárták be. Legközelebb Bicskén látták viszont.

A GESZ megbízott vezetőjeként dolgozó gyepmester mind a hóviharban, mind a 2010-es, mind az idei árvízmegelőző munkában becsülettel részt vett. Az idei nehéz napokban például a bicskei malomtól kapott zsákokba rakták a homokot és szállították a gátakra.

A Bicskei Szó mint népszerű, lokálpatrióta, jó olvasottságnak örvendő társadalmi, civil, önkéntes munkával készülő híroldal, segíteni kívánjuk az állatvédő bicskeiek munkáját.

Reméljük, egyszer olyan összefogásról adhatunk hírt szép kis városunkból, amibe senki, de senki nem akar éket verni.

Ékek verése helyett azt kell tudatosítani becsülettel, hogy minden nehéz sorsú kutya segítséget kaphat a Gyepiről – Bicske városa és Bicske jóérzésű polgárai révén. Pont.

 

Izing Antal 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lilla-papirzsebkendő
süti beállítások módosítása