Pénteken és ma egy-egy idős asszonyt támadtak meg Bicskén - értesült a Bicskei Szó. Egyiküket bántalmazták is, mindkettőjük nyakából ékszereket téptek ki Bicske alsón és a Telepen.  

Egyikük, aki Aradi Vértanúk utcai lakos - pénteken Bicske alsó felüljárójának B peronra levezető lépcsőjén ballagott hazafelé bevásárló táskákkal. Hátulról az elkövető a nyakához ért, az áldozat hátrafordult és a csuklyás gazember kitépte nyakláncát.  

A mai napon egy Rákóczi utcai idős asszonyt is megtámadtak Bicskén - a Rákóczi és Losonci utcák közötti  kis járdaszélességnyi közben. (Reméljük, ezt a rosszul tudjuk és megcáfolják) őt bántalmaztak is az elkövetők.

Úgy tudjuk, a néni szerencsére jól van. 

A mai napon rendőrök járták a Telepet és piros pólós, gyanús alak után kutattak.

A közelmúltban a Kisfaludyban nyakláncaitól megfosztott hölgy azóta sem kapta meg biztosítását a biztosítótól, melynek közel harminc évet fizet . A biztosító arra hivatkozik, hogy nem sérült meg. 

A Bicskén élők vigyázzanak magukra, a nyári viselet miatt kerülhetik az ékszerek hordását.  Az idősek ne egyedül induljanak útnak.

Amennyiben valóban kiépült volna az ezerszer beígért  térfigyelő, sokkal kisebb lenne a bűnözői felbátorodás.

A Bicskei Rendőrkapitányságról pedig azt beszélik a városban, hogy központilag csökkentették le létszámát, rosszak eszközi feltételei.  

Kötelező mielőbbi megerősítésük.  

  

ia   

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Talán nem a Tesco parkolóval szemben kellene ülni az árnyékba és azt figyelni hogy arra az 50 méterre amég onnan kihajt valaki a kör forgalomig felkapcsolja e a lámpát..
@ballonkabát: bárcsak ilyen egyszerű lenne a megoldás
Első kérdésem:
miért én alkalmazkodjak azokhoz akik több éve nem képesek alkalmazkodni hozzánk? miért ne hordhatnék nyakláncot a nyakamban? ő hordhat fuxokat, meg 10 kiló aranyat a nyakában? Amíg mi dolgozó emberek tartjuk el őket addig nekik nincsenek jogaik, mert semmit nem tesznek senkiért, csak lopnak, csalnak, gyilkolnak...

Nem hiszem el egyszerűen, hogy erre nincsen semmi megoldás. Nem vagyok egyik politikai párt szimpatizánsa, szimplán tudok gondolkodni. Sokszor járok a városban, sokszor tolnak le a járdáról még a kisebbségi nők is, akiket aztán végképp nem értek mert nekik kellene példát mutatni a gyerekeiknek figyelemből; de amíg ő b*szik arrébb menni egy vékony járdán hogy mindenki normálisan elférjen és a másik hülyének aki szembe jön ne kelljen az autó elé ugrani hogy ne fejeljék le egymást a járdán addig a gyerek sem fog mást látni és gondolni amíg a szülei nem változnak. Múltkor velem szembe jött egy kb. 20-21 éves szőke hajú lány az utcán(ő nem kisebbségi volt, csak hogy más példát is írjak), 15 cm volt közöttünk amikor óhajtott arrébb menni, hogy ne menjünk egymásnak. És mit csinál?Basszus elkezd vigyorogni magába, h*lye vagy lányom?! Nem vagyok vénlány, 25 éves múltam, van munkahelyem (még), szakmám is. Nem értem, hogy nekem miért kell legalább 8-10-12 évet dolgoznom azelőtt mielőtt családot alapítanék; és másnak miért nem kell?! Ő miért teheti meg azt hogy él és virul, semmi stressz nem éli, csak pottyantja nyakra-főre a kölyköket. Ne mondják nekem azt hogy ők szeretik a gyerekeket! Én is szeretem a gyerekeket; én is szülhetnék 25 évesen; de hova, mire? Olyan marha büszkék magukra és a családjukra, hogy már van gyerek, sőt van ahol már 3 is; én meg reggel 8-tól 5-ig dolgozik mint a marha hogy ők otthon lógassák a lábukat? Igazuk volt azoknak akik elmentek külföldre dolgozni és ott is maradtak. Amíg ezeken a dolgokon nem változtatunk addig nem is fog semerre sem mozdulni az ország jövője. Nem a homokba kellene dugni a fejeket hanem körbenézni kéne.Biztos van normális, dolgos kisebbségi család is, de sajnos még olyannal nem találkoztam.

Csak jó érzés lenne, ha nem nekem kellene elköltöznöm, elmenekülnöm onnan ahol felnőttem és ahol élni akarok mások miatt, mert ők nem tudnak normálisan viselkedni. Szeretném, ha a gyerekeim itt nőnek fel, de így?!
Talán szólni kéne azoknak a bicskeinek nem nevezhető tüntetőknek,akik oly hevesen tüntettek ,hogy ha idejük engedi , akkor most rettegjenek már egy kicsit a közbiztonság romlása miatt is.Vagy kitalálom,ezekért az atrocitásokért is a gaz Jobbikosok tehetnek.
@susogoszel: mintha én írtam volna, abszolút egyetértek..
Véleményem szerint, ha valakinek a nyakából vagy bármilyen testrészéről ki-, ill. letépnek egy ékszert vagy bármilyen tárgyat az felületi, hámsérülés nélkül nem ússza meg. Márpedig a rablás elkövetésének megállapításánál lényegtelen a sérülés foka. A játék a szavakkal pusztán arra megy ki, hogy egy sokkal enyhébb megítélésű bűncselekményben - történetesen lopásban - folytatják a nyomozást, melynek megítélése a lakosság körében sem okoz akkora felháborodást.
Nos!

Megpróbálkozok még egyszer!!!

Susogószél!!!

Enyhén szólva is rasszista megnyilvánulásra ragadtattad el magad!

Szerinted, ha neked lenne gyereked, akkor ez jó példa lenne neki!???

Amíg ég a házad ne kiabálj másokra!!!

Hogy miért kellene neked másokhoz alkalmazkodni??? senki sem kérte, hogy ezt tedd. Szerintem egyszerű figyelemfelhívás volt arra, hogy bárki lehet - hangsúlyozom: BÁRKI - ilyen jellegű bűncselekmény áldozata függetlenül származásától, életkorától!
@111valaki: te sem látod a valóságot..
Rasszista?? A valóságot írja le, ezt tapasztalni országszerte, de keletebbre még rosszabb a helyzet. Itt is az lesz, csak idő kérdése. Ez a kormány alkalmatlan ezen probléma kezelésére (is).
No persze! Probléma???
A probléma az, hogy általánosítás van!
Attól, hogy 1 ember az adott népcsoportból valamit csinál még nem az egész csoport tette, nem kell mindenkit elítélni!!! Ha valaki ezt teszi akkor az véleményem szerint igen is rasszista!!!

Denay (törölt) 2014.05.20. 11:46:28

@susogoszel: minden szavad igaz, és akkor még szolidan fogalmaztál ;)
süti beállítások módosítása