Kirándultunk ma vagy hetvenen a Hegyikastélyhoz könyvtári szervezésben. 

Megdöbbentünk a Csillagda, a Mauzóleum, a Hegyikastély épületének már régen megtörtént vagy éppen folyamatban lévő rohamos pusztulásán. Sok bicskeivel jártuk az erdei ösvényeket, csillagász és régész előadását hallgattuk meg és persze volt süti, csoki, piknik meg minden. Két barátom korábban indult haza, elkísértem Andit és Misit az erdei út egy darabján. Ahogy jöttem vissza, kihasználtam magányos helyzetem és beálltam az erdő szélébe "csak úgy szemlélődni" (khm - A szerk.), mert ugye nagyon szép és különös az élő nyár eleji erdő magánélete, illata és puszta látványa. Az úttól beljebb lehetek öt nagy lépéssel. Velem szemben kb. tíz nagy lépéssel ott bámult rám szuszogva, pihegve egy húszkilós házi malac.

Látomásom támadt? Magassági mámor? Mit ettem?  Mit ittam?

micimacko024.jpg

Mondom, az nem lehet. Ez ki van zárva. Ez biztos vadmalac. Csak az lehet. Néztem, ahogy kocog jobbra. Sertepertél balra és kocog tőlem el. Na mondok Tóni, fejem búbját megvakarva, ez bizony nem vadmalac, ez bizony az elvadult rózsaszínűnél is rózsaszínűbb házisertés, Isten háztájija az Ő ege alatt a Hegyikastélynál.

Kitört az ól rabságából, belekóstol itt a tuttiba... Olyan ez neki, mint egyszeri embernek a rendszerváltás... Különben a város kemencéjének ajtaján négy lábon állva is beférne,  lamentál bennem halkan a parasztgyerek.    

Nem tudom, hogy került ide a röfi. Azt a változatot, miszerint az autópályán megállnak gazdái és kiteszik az autópálya mellé, nyakából a pórázt levéve, ahogy a megunt kutyáikat szokták, éles egyesek - ésszel kizárom.

Hogy valahogy meglépett vagy elkerült "otthonról" és azóta sem talál haza, valószínűsítem. Esetleg legeltették kis családi  kondában és lepattant? Esetleg itt a közelben tartották?

Nem tudom a történetét. De biztos nagyon keményen hétköznapi sztori. Elég mocskos kis disznó volt a rózsaszín jószág ott előttem térülve-fordulva. Nem volt kövér, nem volt sovány, inkább olyan masszív, elég "sportos", ha a vásárban látnám, még talán meg is adnám az árát kis kötelező alku után.  

Maximum egy hete lehet itt, de inkább csak pár napja. Egyrészt nem bírná szuflával, másrészt egyéb ragadozók, esetleg farkas üzemmódba visszakapcsolt csavargó ebek hamar szétkapnák. Veszélyes terület azért is, mert gondolom átkel a mányi úton is naponta kilencszer, ott meg aztán hamar eltapossák.

A Vadveszély tábla mellé ki lehet tenni a Háztáji veszély táblát?  

Vagy óriásplakátra ezt?  

kössön.jpg 

Egyébként keresi az embereket. Lépteimre nem szaladt el az avaron hanyatt-homlok, hanem kémlelt, várakozott.   

Hogy mit tud enni-inni szerencsétlen, azt nem tudom. Zöldet talál. Hajnalban harmatos zöldet zabál, pocsolya is akad inni, netán laza dagonyának. Annyi biztos, jobb ez neki, mintha fagyos télen láttam volna  tőle ugyanezt, ugyanitt. Ez az ő nagy szerencséje, ez a nyárelő. Meg miénk is, költségtérítés plusz áfa nélkül, de az már egy másik történet.

Később elmeséltem a többieknek, mit láttam én, attól azért tartva, hogy azonnal megmérik a lázam. Ők pedig azt mondták, rajtam kívül más is részesült a mai malaclátás szerencséjében a Hegyikastélynál, Bicske fölött.  

Legyen szerencsénk. És sok szerencsét malackának is! 

I.A.

Közben a szombaton megjelent íráshoz hétfőn a következő olvasói hozzászólás érkezett Fb-klubunkba:

1. "gyanítom az egy hónapja Mányon a lovasnapok alkalmával a rendezvénylezárásaként malac fogó verseny volt a gyerekeknek. Mivel beszaladt akkor a malac a nádasba,így túlélte. Gyanítom vele szemeztél ott erő szélen"

2."köszönöm szépen! a malacfogó-verseny verzió magamtól nem jutott volna eszembe, mert ez bizony (egyáltalán nem sajnálom) de kimaradt a gyerekkoromból. valahogy érdemes lenne összeszedni azt a szegény párát, nem? egy hónapja kinn van? ez ha tényleg igaz, igen durva. nagy túlélő ez a malac. megérdemelne valamivel konszolidáltabb életvitelt. de lehet, hogy neki így a jó. nem tudom. bár neve szerint házi állat."   

3. Akkor a gyerekeknek evvel "kedveskedtek" a rendezvény végén. Felhívták a figyelmüket,ha bemegy a malac a nádasba,oda NE kövessék! Hát bement  Olvasva írásod innen ugrott be,hogy lehet egy és ugyanaz a jószág......persze nem biztos.

 



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása