Ez a döbbenetes filmrészlet mutat rá arra, mi folyik Bicskén egy közepesen erős esőzés után a megduplázott építményadót fizető házigazdák telkén, otthona körül.  

Amire a film is is rámutat, egy bő vizű felszíni csapadék átfolyás érkezik a Tatai út felől a Kölcsey utcai telekre a Tatai út alatt átfolyó Lucernás árok felől, udvaruk gyakorlatilag víztározóként működik.    

0 Ft+ÁFA/hó javaslatunk a Tessely Zoltán polgármester vezette testületnek, hogy fáradjanak ki a helyszínre, szemrevételezzék az állapotokat és a bicskei család védelmében kezdeményezzék a megfelelő intézkedéseket.

Javaslom, az ott élők figyelmes meghallgatása és szakemberek szakértői véleménye alapján süssék ki azokat a teendőket, amik lakossági együttműködéssel történő  elvégzése után legközelebb pl. a filmen látottak  már nem fordulhatnak elő.     

Ismételjük azt a különösen veszélyeztetett, patakparton fekvő társasház fórumán nemrégiben elhangzott javaslatot: önkormányzati alapítvány létrehozása szükséges, ahová a Bicskén élők adójuk 1 százalékát helyezhetik, de az önkormányzatnak lehetővé kellene tennie azt is különösen veszélyeztetett területek, utcák, objektumok esetén, hogy az építményadó teljes összegét fizethessék az önsegítő alapítványnak.   

Ezzel véleményem szerint mindössze annyi történik, hogy az állampolgár felcímkézi adóforintját, vagyis pontosan tudni fogja, mire költődik. 

Mi ezzel a probléma? 

Értem én, csak fel nem foghatom, miért nem tetszik ez...

 A filmen látható telken felszíni vízelvezetés működik, de az utánuk lévő telektől le van gyűrűzve és az út alatt több helyen megtörik a csatorna vonala és a gyűrű átmérője kisebb mint az előzőeké. A polgármester ott járt és holnapra összehívta az itt lakókat, és azt ígérte hogy napokon belül megoldódik ez a probléma.

ia

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása