Az igényes, biztonságos, tiszta, közlekedési útvonaltól a kipufogógázok miatt kissé távolabbi játszóteret szeretnének gyermekeiknek a bicskei szülők, a lokálpatrióta civilek által építeni kezdett Bicske Szíve Parkban. Mindenfajta segítségüket ajánlják fel Bicske városának ezek a kisgyermekes polgárok és arra kérik a testületet, legyenek szívesek megtalálni - akár pályázati módját - ennek a kötelező városfejlesztésnek.     

Mány községben, Herceghalomban de még a szép Vasztély területén is remek játszótér épült, itt lenne az ideje, hogy Bicske városa is megmutassa játszótér-fejlesztésben: a gyerekek öröméért mindent.

Megváltozott annak a találkozónak az időpontja, amit a tenni akarók hirdettek meg, amihez szeretettel várják minden  bicskei szülő csatlakozását. A civil városfejlesztési találkozót a Bocskai utcai játszótéren tartják. Választott képviselőket is meghívtak.

Ha Ön gyermekét, unokáját a későbbiekben egyszer végre egy  tisztességes, igényes játszótérre szeretné elvinni, kérjük, most gyermekeivel együtt jöjjön el 2013. július 4-én 18 órára a Bocskai utcai játszótérre - áll a bicskei polgárok közleményében. 

A Bicskei Szó bicskei polgárokat szolgáló, erről szóló tartalmát itt olvashatják. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása