Ha Ön gyermekét, unokáját a későbbiekben egyszer végre egy tisztességes, igényes játszótérre szeretné elvinni Bicskén, kérjük, ha teheti, most gyermekeivel, unokával együtt jöjjön el 2013. július 4-én 18 órára a Bocskai utcai játszótérre vagy gyermekei érdekeinek képviseletében - áll a bicskei polgárok közleményében.

Az igényes, biztonságos, tiszta, közlekedési útvonaltól és kipufogógáztól kissé távolabbi játszóteret szeretnének a zöldben gyermekeiknek a bicskei szülők, a lokálpatrióta civilek által tiszta szívvel építeni kezdett Bicske Szíve Parkban.

Mindenfajta segítségüket ajánlják fel Bicske városának ezek a kisgyermekes polgárok és arra kérik a testületet, legyenek szívesek megtalálni - akár pályázati - módját ennek a kötelező jellegű városfejlesztésnek. Szinte mindegyik szomszédos kistelepülés megtette már a magáét gyerekei érdekében - végre kövesse ezt Bicske is. Bicske lakóin nem múlik semmi - lásd a Bicske Szíve Parkért történt civil összefogást...  

Időközben a képviselők is észrevették, hogy feltámadt az igényes játszótér igénye, amit a Bicskei Szó kommunikál Bicske legnagyobb kincsei érdekében. Örömmel jegyezzük, hogy bizottsági határozatukban tiszta erőből támogatják a játszótér megépítését és a júliusi ülésen már döntenek is róla.  Gyerekeinket azonban  a végeredmény érdekli! Hajrá Bicske, tegyük oda magunkat, fogjunk össze gyerekeink örömére és köszönjük a képviselők helyzetfelismerését valamint Bicske legolvasottabb lapjának támogatását. KÖSZÖNJÜK A BICSKE SZÍVE PARK LAKOSSÁGI ÖSSZEFOGÁSÁNAK A MÉLTÓ HELYSZÍN KIALAKÍTÁSÁNAK MEGKEZDÉSÉT ÉS BÍZUNK BENNE, HOGY FOLYTATHATJÁK ÖNKÉNTESEN, BICSKE SZERETETÉBŐL ELKEZDETT MUNKÁJUKAT.  

További sikernek tekintjük, hogy immáron nem a Bocskai utcai játszótéren kíván a város játszóteret építeni, hanem elfogadva a civil kezdeményezést: Bicske Szíve Park a befogadó terület. A terület kijelölése után ősszel ültessük körbe növendék fákkal! Folytatódjon az építkezés, amit Bicske lakói önkéntes munkával, lakóhelyük érdekében elkezdtek!   

jó játszótéri hjatározat.jpg

   

       

Nagyszerű, hogy "igényes játszótér" kulcsszóval, (a bicskei lakóit önkéntes munkával szolgáló) Bicskei Szóban közölt első felhívásunk után pár nappal máris a testület napirendjére került a játszótéri karbantartás... Köszönjük. Kis lépés is lépés.  

Mány községben, Herceghalomban de még a szép és kicsi Vasztély területén is remek játszótér épült, itt lenne az ideje, hogy Bicske városa is megmutassa játszótér-fejlesztésben: a gyerekek öröméért mindent.

A civil városfejlesztési találkozót az igényes játszótér építéséért a Bocskai utcai játszótéren tartják. Választott képviselőket is meghívtak.
Ha Ön gyermekét, unokáját a későbbiekben egyszer végre egy tisztességes, igényes játszótérre szeretné elvinni, kérjük, most gyermekeivel együtt jöjjön el 2013. július 4-én 18 órára a Bocskai utcai játszótérre - áll a bicskei polgárok közleményében.
A Bicskei Szó bicskei gyerekek érdekében közölt tartalmát itt olvashatják, melyből idézzük:

"Véleményünk szerint nem problémának kell tekinteni, hogy Bicskén sok a gyermek, hanem örvendetes tényként kell elkönyvelni. Ahogyan azok a szülők is örömnek tekintik, aki önkéntesként javítgatják, segítenek  karban tartani a jelenlegi játszótereket." 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szerintem a Kossuth téri játszótéren kellene megszervezni a találkát.Ott igazán színes, multikulturális környezet várja az oda látogatókat.Ázsia és Afrika teljes antropológiáját fel lehet lelni.
@Városi alkalmazott: érezd magad jól javasolt helyszíneden, világfalu főterén, ha még se jönne össze, rögvest toldd át a bringád a bocskaira :)
süti beállítások módosítása