Ezekben a percekben hallhattuk a Magyar Rádió Belépő című kulturális műsorának vendégeként a bicskei kötődésű Földesi Ferencet - az Országos Széchenyí Könyvtár Kézirattárának osztályvezetőjét. A kutató a száz éve született Weöres Sándor jubileumára most megnyitott kiállítás szervezője, kidolgozója.     

  a kiállítás akár Földesi Ferenc tárlatvezetésével is meglátogatható. 

http://www.oszk.hu/rendezvenyek/weores-illes-podium-oktober-3

A legérdekesebb részlet talán az volt, amikor a kutató Weöres Sándor álláspontját mutatja be a gyerekversekről. Weöres szerint ritmusnak, egyszerűségnek, szépségnek kell jelen lennie, meghatározó a gyereklélek ismerete, míg a gyerekversek nyolcvan százaléka a költő szerint nem a gyerekeknek íródott, hanem pedagógusoknak, hogy azzal tanítsák a kicsiket. Az pedig elgondolkodtató, hogy a híres Csiribiri, (ami a benti ovi nagycsoportban megtanult Bóbita mellett azonnal eszünkbe jut a költőről), valójában szerelmes vers volt.

Első dolgunk volt tehát az rádióadás után a Csiribirit úgy elolvasni, mint szerelmes verset....

"Még mellettem alszol ma" az utolsó sora. Mindent értünk.

A Bicskei Szó szerzőjének kommentárja szerint az egyik legjobbat akkor tehetjük magunknak, ha például a Nagy Károly Városi Könyvtár állományából Weöres: A teljesség felé című művét kölcsönözzük, ha nincs saját polcunkon.

Aki már olvasta húsz éve, azért. Aki még sosem, hát ezért.     

 

Izing

 

"Szórd szét kincseid -- a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid -- a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid -- a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid -- a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid -- az erő legyél te magad.
Űzd el szánalmaid -- a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid -- a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid -- a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod -- a teljesség legyél te magad."

 

weöres.jpg

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása