Egyesületünk meghívást kapott Lengyelországba, a Kong Sao Európa Bajnokságra.

csppol.jpg

Míg versenyzőink lelkesen készülni kezdtek a megmérettetésre, addig a háttérben komoly szervezői munka folyt, hogy támogatót, szállást és programot találjunk csapatunknak .
Október 24-én hajnalban indultunk két autóval, négy versenyzôvel és három kísérôvel. Mivel Mikolow közel esik Oswiecim (Auschwitz) városához, ezért úgy gondoltuk, hogy a 20. század történelmének ezt a darabját mindenképpen megtekintjük. Az emlékhelyen egy kedves, magyarul remekül beszélô lengyel hölgy volt az idegenvezetônk. Túránk során bejártuk az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábor is. Ezek után élményekkel és gondolatokkal megrakodva érkeztünk szálláshelyünkre, Mikolowba.
Másnap a tôlünk 90 kilométerre lévô Krakkó városát szemeltük ki egy kirándulás erejéig. Mivel a város rengeteg látnivalót tartogatott és volt lengyel fôvárosként rendkívül gazdag a történelmi emlékekben, muszáj volt egy célpontra koncent-rálnunk. Végül a régi királyi kastély és vár épületegyüttesére a Wawelre esett a választásunk. A közel három órás programban sok érdekességet láttunk és hallottunk, többek között megtekintettünk Leonardo da Vinci egyik híres festményét a Hermelines hölgyet.
Délután öt órakor már a Mikolow-i sportcsarnokban vártuk a mérlegelést és bejártuk a verseny helyszínét, miközben megismerekedtünk a rendezô csapat vezetôivel. Október 26-án reggel kilenc órakor végre megnyitották a Kong Sao Európa Bajnokságot ahol öt nemzet közel 300 résztvevôje várta, hogy összemérje erejét.
A rendezvény elsô napja a technikai számokkal kezdôdött, ezek közül a kata (formagyakorlat) és fegyveres kata versenyszámokban voltunk érdekeltek. Míg Piros Patrik fegyveres formagya-korlatával egy bronzot szerzett addig Kristek Szabolcs katája egy negyedik helyezést ért.
Délután a gyerekek részére megkezdôdtek a küzdelmi számok is. Tôlünk Kristek Szabolcs esett ebbe a korosztályba. Semi Kontakt és Mix Kumite versenyszámokban mutatta meg mire is képes.
Semi Kontaktban egy bronz érmet, míg a másik kategóriában – jó taktikával, kitartó küzdelemmel – a dobogó legfelsô fokára léphetett fel. Csapatunk minden tagjának határtalan örömöt adott ez a nagyszerû eredmény. Hosszú és fárasztó napunk volt, de boldogan és reményekkel telve tértünk vissza szállásunkra és vártuk a másnapot.
Vasárnap tíz órakor kezdôdtek a küzdelmek, ezen a napon már csak a felnôtteké volt a csarnok. Versenyzôink három számban is szerepeltek és eredményeink ezen a napon sem maradtak el. Piros Patrik Mix Kumite bronz és Graplig ezüst érem boldog tulajdonosaként zárta a napot. Rácz Richárd Semi Kontakt versenyszámban a pontszerzô negyedik helyet, Sulyok-Pál Szilárd pedig az ötödiket szerezte meg. Teljes éremtáblánk tehát egy arannyal, egy ezüsttel és három bronzzal gazdagodott és persze nagy örömünkre szolgál, hogy egyesületünk Európa bajnokot hozott haza Lengyelországból. Csapatunkat mesterünk Metzger Antal készítette fel és kísérte el. Köszönjük munkáját és támogatását, amit a versenyzôinknek nyújtott. Kísérônk és támogatónk volt Sabján Roland, aki gépkocsiját felajánlva a csapat egyik felét szállította, köszönet érte. Jómagam, mint fotós és alkalmi tolmács kísértem barátaimat ebben a nagyszerû négy napban, köszönöm a lehetôséget.

dobog.jpg
Egy ilyen nemzetközi versenyre nem könnyû kijuttatni egy csapatot, mert az anyagi terhek ilyenkor sokkal nagyobbak, mint egy hazai rendezvény esetében.
A DHKSE finanszíroztatöbbek között a nevezési díjakat, az utazáshoz használt két személyautó
üzemanyag költségeire pedig támogatásért folyamodtunk Bicske Város Önkormányzatához. Ezúton köszönjük a városnak hogy segítettek, így lehetôvé vált számunkra, hogy Magyarország és ezzel Bicske jó hírét is öregbítsük nemzetközi szinten is.

dobog2.jpg
Még egyszer a magam és egyesületünk nevében hadd gratuláljak a csapatnak egy Shakespeare idézettel:
“Csinálj bármit, mindig az számít, hogy hogyan csinálod, és van-e kivel, mert ez csapatjáték,
és már az is ajándék, ha figyelsz arra, aki rád figyel.”
                                                                                         Orbán Ágnes

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása