"...amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg."  MÁTÉ 25, 45

Tegnapelőtt hívott fel Csere Ági kisgyermeknevelő, hogy a férjével összekészített, bezsákolt ruhát, cipőt, takarót, játékot valamint gyümölcsöt és édességet vinne (képen balról jobbra) Botondnak, Bencének, Laurának és Ádámnak. Az éppen 2012. karácsonya óta méltó körülmények költözött élő, önkormányzati  bérlakásba költözött, négy gyermekét egyedül nevelő Nagy Istvánhoz megyünk. Évközben is voltunk együtt "A fantasztikus quartetnél", talán még húsvét előtt.

A személyautó hátsó fele dugig pakolva. Bejelentés nélkül érkezünk. Ági látja az ajtó üvegén kifelé jönni: "Hú, de fáradt arca van." Visszük be az első szállítmányt, István ajtót nyit, letesszük az első csomagokat, gyerekek éppen a fürdőkádban:

- Apu, ki jött?

- Ági meg a Toncsi.

"ÁÁÁgi, ÁÁÁÁgi" kórus reflexszerűen azonnal működésbe lép a fürdőből, de mi még fordulunk párat az autó és az előszoba között. Amikor már minden benn van, benézek a kádhoz. Megismernek. Készítek egy ennél rosszabb felvételt, majd ellentmondást nem tűrve a lényegre térnek: 

"Szólj Áginak, hogy jöjjön ide".

Ő aztán ezt a jó fotót készíti  róluk és az alábbi sorok kíséretében küldte el nekem másnap vagyis pár perce: 

"Szerintem tegnap egy kisebb csodát éltünk át együtt, ha csak a csillogó szemekre gondolok... Küldöm hát a fotót a "Fantasztikus Négyesről". Boldog Karácsonyt Nektek! Ági"

Titokban én úgy vélem, hogy blogunk történetében Nagy István, a négy gyermekéről "anyatárs" nélkül gondoskodó édesapa családjának korábbi borzalmas lakáshelyzetét bemutató írásaink, aztán javaslatomra önkormányzati bérlemény kijárása az apával a legértékesebb munkáink egyike, ha nem a legértékesebb. Ha erre a képre a nézek: egyértelmű. Persze, ehhez kellett - amiben szinte biztosak voltunk -, hogy a családfő éljen az eséllyel.   

Azt is nagyon gyorsan hozzáteszem, hogy Edit, aki a Gondozási Központban dolgozik - rendszeresen, szívvel-lélekkel tesz a négyekért, akiket nagyon szeret. Hogy a 26. hétre született Botond, akit az apuka hozott haza Bicskére meg is harcolva fiáért a magas hatósággal, hogy hazahozhassa - egészségügyi ellátásában Bicske önkormányzata szintén kiveszi a részét például a városi betegszállító viszi rendszeresen vidékre, pulmonológiai kezelésre. 

Gyorsan hozzáteszem, hogy Csere Ági és családja 2012. elejétől követte a négy, anya nélkül nevelkedő gyermek sorsát. Mi nem ismertük egymást Ágival. Közös, szintén kisgyermeknevelő barátunk beszélt nekem Ágiék emberségéről, aztán  bemutatott minket egymásnak. Így készült el a Nagyékat segítő cikksorozat első része tavaly karácsony előtt.

Akkoriban István albérletről albérletre vándorolt három fiával és kislányával, volt ahol be is fogadták, de mégsem négy  kisgyereknek való körülmények voltak azok. Legényes körülmények voltak, ha nagyon finoman akarok fogalmazni... Láttam. Azt javasoltam Istvánnak, akit különben iskolából ismertem, mert húgom osztálytársa volt - írjunk az önkormányzatnak. Pályázzunk a néhány éve szerencsére a BTC szomszédságában megépült  városi bérházban lévő lakás valamelyikére. 

Kiemeljük, hogy az egészben Soós Attila önkormányzati dolgozó tájékoztatott és segített minket rendkívül korrekt módon, segíteni akaró, emberséges szándékával, gyakorlatias munkájával.     

De ezután a teljes testület segítséget nyújtott, mert  a képviselő-testület minden tagja úgy ítélte meg, hogy a Nagy család lakhatásában feltétlenül segítenie kell. A képviselő, aki személyesen leginkább kivette a részét a család támogatásában ezt mondta: "Nem verem nagy nagy dobra jócselekedeteimet, mert akkor az Isten előtti jutalmamtól fogok elesni..."  Vagy ez, vagy az.    

István 40 ezer forint+rezsiért bérelhette ki az Akácfa utcai lakást. Mint mondja, ki is tudta fizetni, novemberben volt egy kis megcsúszása, de rendezte.

A Gondozási Központ munkatársaként a Nagy családért dolgozó Editről és az Árpád utcai Szivárvány Oviról, a Baba-vár Bölcsődéről csodálattal és köszönet hangján beszél az édesapa. Meg is jegyzem magamban, hogy az ovis hármak, a Csiga-Biga, a Dínó és a Méhecske csoportok tagjai. 

Bence megkér, hogy a játékos zsákot bontsam ki. Míg bogozom és nyitom, megsimogat, amit végül úgy értelmezek: ez a gyermek megszokta-megtanulta a jóságáért kapott dicséretet, tükrözi a vele való bánásmódot, ezért már ő is megdicséri a környezetét, ha vele jót tesznek. Számomra ez volt a legnagyobb elismerés.

Laura olyan szép és tűzről pattant, mint egy királylány a mesekönyvből vagy egy gyerekfilmből. Rendezkedni is szeret. Ádám, a legnagyobb pedig higgadt, okos nagyfiú, bár erre apa közelmúlti paradicsomleves-fürdőt kezd halkan emlegetni a fejét ingatva.

Nem egyszerű az élet, igaz-e Ádám? Minél felnőttebb az ember, annál jobban kell figyelni.    

Most éppen a nappaliban vannak mind, összecsavartuk a trambulint, Botond játéktelefonálva ugrál rajta, a padló teljes felületét játékok borítják, a gyerekek térdelve-hasalva fedezik fel a tartalmát,  közben Laura öröme:

"Aztaaaa",

Bence: "Dejóóó, ezt nézd". 

István azt mondja, nagyon jókor jöttünk, mert frissitünk rajta és a nap menetrendjén.

Cikksorozatunk hatására tavaly bicskei tömeg indult meg Nagy Istvánék segítésére. Nem tudom mindenkinek a nevét ideírni.  Talán nem is kell. Vegyék úgy nagyon kérem, a nevükkel nem említett segítők és a névszerint megemlítettek is, hogy ott Csere Ági fotóján a fürdőkádból a négy bicskei gyermek szép mosolya nekik szól... Mondhatni: nekünk. 

Kell ennél több? 

Ezzel a négy (szószerinti) Nagy mosollyal kívánunk Önöknek és Nektek Kellemes Ünnepeket!  

Izing Antal    

Aztán "szentdélután" ez az üzenet jött:

"Szóval sokan segítenek az biztos.Tegnap elugrottam hozzájuk megint, mert Mariann barátnőm egy csomó befőttet, üveges paradicsomot, savanyúságot, lekvárt (mind s.k.) küldött nekik. Épp akkor készült el a töltött káposzta, amit István készített és megkínált vele engem is. Nagyon finom volt."