Május elsején adtuk be a Bicskei T.C. vezetése (Széplaki Árpád, Nagy György és Csörgöl Ákos közös munkával) a futsal sportcsarnok építésére vonatkozó közel 1 milliárd forintos TAO pályázatot. A lelátóval, öltözőkkel, mosdókkal, zuhanyzókkal, orvosi és játékvezetői…

Bicskedély, ami nem kihagyható!

Címkék: bicskedély

2013.05.30. 23:40

A Bicskedély programját tesszük közzé és örvendetesnek találjuk, hogy a szervezők és a Bicskei Szó együttgondolkodása és szavazások után a Baba-Vár Bölcsőde, Bicske játszókertjének támogatása lesz az egész napos, színes, igényes, az idén 60 éves  Vajda János…

A Bicskei Napok folytatása

Címkék: program bicskeinapok

2013.05.30. 18:56

No comment

2013.05.30. 13:15

A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat ismeretlen tettes ellen, lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt. Az eljárás során a nyomozók különböző tárgyakat foglaltak le, melyek közül az alábbiaknak a tulajdonosait még keresik.  …

Pénteken üzemelték be a bicskei Oroszlán Patika tetejére helyezett  5 kWp teljesítményű, hálózatba visszatápláló, 33 m2-es hasznos felületű napelemes rendszert Bicske főterén.   Energiahozam: 5160 kWh/év. A fel nem használt napenergiát a közösségi hálózatba…

2013 június 8. szombat, 10.00-15.00 Ha van felesleges, megunt, kinőtt, unalmassá vált ruhadarabod, táskád, cipőd, ékszered, könyved, babaholmid, konyhai edényed, hanglemezed, bútorod, azt eladhatod az Élni jó ház ( Rákóczi F. u. 10) kertjében szombaton. ( Eső esetén…

A hétvége eredményei

Címkék: btc

2013.05.28. 21:19

U16 Vértesacsa-BTC 0-17(0-6)Gólok: Fehér János 6, Jakab Ákos 5, Németh Márk 2, Bodrogi, Peinlich, Bognár, Máté Szabolcs.U19 BTC-Dunafém 4-3(3-2)Gólok:Oláh András Roland 3,Mikó.Kiállítva:Oláh András Roland illetve Takács Krisztián voltak.BTC-Dunafém 3-0 (2-0)Gólok: Szabó…

Május 22-én este civil kezdeményezői megtartották azt a lakossági fórumot, ami a Szent László patak partjának közelében élők biztonságát feszegette. A több mint másfél órás tanácskozás körben állva, összesen kb. harminc fő részvételével zajlott a házak előtt,…

Minden főzni szándékozót szívesen lát a Bicskedély június 8-án, hiszen köztudott, hogy az étel mennyisége és minősége jelentősen befolyásolja a (Bics)kedélyállapotot.  Mindenkit szeretettel várnak! A tűzifát Izing Tímea, a főzőverseny koordinátorának férje,…

A június elsejére tervezett csillagászati piknik a Hegykastélynál volt az a hírünk, aminek kapcsán megtudtam, hogy bizony a hetvenes évek közepén Kalmár Ferenc vezetett egy csillagász klubbot  a gimnazistáknak, sőt, ő a Hegyikastély és a csillagvizsgáló újjáépítéséről…

Május 25-e, eléggé zsúfolt nap volt a DHKSE életében. Több fronton is helyt kellett állnunk, így két részre osztódott csapatunk. Az egyik fele a Csaba Kupára indult Budapestre. A csapatot Piros Béla sempai vezette és mint bíró is részt vett a versenyen. Versenyzőink Tuska Éva,…

Június 8-án este tíz óra tájban, a Bicskedély Bicske Day alkalmából tartott kiváló koncert után gyújthatjuk meg a szeretet és emlékezés lángjait a Batthyány-kastély főépülete mellett, a park fáinak takarásában álló kopjafánál.   Várunk mindenkit ezen az estén,…

A felcsúti körzeti megbízottnak jelezték 2013. május 25-én este a polgárőrök, hogy Bicske-Felcsút vasútvonal mellett a töltésen három férfit látnak tevékenykedni. Kiderült, a három férfi a vasúti talpfák megmaradt rögzítő csavarjait, valamint rögzítő fém elemeit…

Négyszázmillió éves, Spanyolországban bányászott kőzetből hasított terméspala kerül a most felújított, kétszáz éve szög nélkül ácsolt barokk tetőszerkezetre a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon főépületére 2400 négyzetméternyi felületen a főváros jóvoltából - mondta el a…

• Amiről a kövek mesélnek… A túra keretében az érdeklődők Horvai Ferenc csillagász szakvezetésével ismerkedhetnek meg a csillagvizsgáló történetével és megtekinthetik az épületek maradványait.• • Helyszíni kiállítás a könyvtár helytörténeti gyűjteményének…

Június 8-án a Bicskedély Bicske Day színpadára a következő zenész-nemzedék tagjai is fellépnek! Vázsonyi Zsolti Zsolesz - gitár, Nágl Luca - gitár (ő a legfiatalabb, 3. osztályos), Szanyi Bettina - ének. De ott lesz Oláh Dániel - gitár, Karai Levente - gitár - erősítik az…

A június 8-ra készülő bicskeiek a legutóbbi próbán már harmincan táncolták a gyermekkorunkból ismert palotást a gimipályán. Bicskedély táncosai holnap, május 24-én 18 órától megint próbát tartanak. Erre mindenkit szeretettel, barátsággal várnak, senki sincs…

Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászókat a Kancsendzöngán.    Erőss Zsolt kétszer is járt Bicskén. Előadást tartott a Vajda János Gimnázium tanulóinak felépüléséről. Később az Önzetlenség napjának szervezői hívták meg a hegymászót,…

"Csak a zsebtömés!"

2013.05.23. 09:09

"Felháborító az a cinikusság, hogy a fideszes képviselő hölgyet és urakat  semmi más nem érdekli, minthogy saját családjaik és hűséges kiszolgálóik zsebét megtömjék, az pedig, hogy az emberek elfogadható áron tudjanak élelmiszert vásárolni, hogy a gyerekek ne éhezzenek…

Mint azt már hírül adta a Bicskei Szó, erős szél döntötte ki a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és a Bicskei Tűzoltóság területét határoló nyolcvanméteres kerítést. Reméljük, a biztosító megtéríti a kárt és a Gyermekotthon valamint a Tűzoltóság közös munkájával…

Bicskén is járt már, ahová a civil szervezők meghívására a segítő szándék hozta az Önzetlenség napjára.               Részletek....

Mad Max Dojo sikerei Budajenőn

Címkék: kempo

2013.05.21. 12:35

Nagy örömömre szolgál, hogy a Bicskei Harcosok Kempo HSE MAD MAX DOJOJÁNAK sikeres szerepléséről számolhatok be a 2013.05.18.-án a Magyar Kempo Szövetség által Budajenőn megrendezett Országos Kempo Bajnokságról. Kérem, hogy amennyiben van rá lehetőség, a hétvégén elért…

A bicskei polgárok holnap, május 22-én, 18 órai kezdettel lakossági fórumot hívtak össze a bicskei Patak Parkba.  A fórumon részt vesz Tessely Zoltán polgármester és több önkormányzati képviselő is.  A Bicskei Szó már hírt adott az eseményről, ahol a a civil szervezők minden jobbító szándékú…

Tegnap éjjel a tűzoltóság és a gyermekotthon telekhatárán álló körülbelül nyolcvan méter hosszú kerítést rongálta meg a szélvihar, az iskolaépületnél. A kastély parkjában egy idős fát is kidöntött a szél.  A kerítésnek mintegy méternyi magas a téglalábazata,…

süti beállítások módosítása