Kis ételadagok gyermekeinknek?

Címkék: vélemény óvoda

2014.01.13. 23:06

A városban sokfelé hallani a bicskei óvodák problémáiról.

Az óvodai konyha, ami az iskolások ételét is készíti – jó, hogy bicskei. De nem jó, hogy vezetője nem élelmezési szakember, bár a konyhájukon elkészülő ételek finomságát dicsérik bicskeiek, s azt is elmondják, hogy táplálkozástudományi szakember is figyeli az élelmezést.

Iskolás gyermekek szülei beszélik, hogy az iskolaigazgató fideszes képviselőként kérte számon a szintén fideszes képviselő óvodavezetőt a testület valamely fórumán, mert annyira kis adagokat kapnak a bicskei gyerekek az iskolában is.

A Bicskei Élet című önkormányzati havi lap annak idején szintén szülők tapasztalataira támaszkodva írt az akkori, nem bicskei cég teljesítményéről. Az a cég már elment, de a problémák megmaradtak? Miközben fejlődő szervezetű és gondolkodású gyermekeink tisztességes élelmezése közismert alapkövetelmény.

Mint már arról hírt adott a Bicskei Szó, évtizedeket Bicskén dolgozó, közszeretetnek örvendő  óvodapedagógus szakemberek voltak kénytelenek elhagyni a bicskei óvodákat.

A közbeszéd szerint állítólag bicskei dajka vagy bicskei dajkák voltak kénytelenek munkaügyi bírósághoz fordulni, mert az óvoda az ő bérükön spórol. A szülők nem mondtak neveket, mert szerintük hiába is keresnénk a dadusokat, nem fognak beszélni, hiszen munkahelyüket kockáztatnák.

Jó, ha tudjuk: míg a szavak szintjén a vezetők szeretnek családról, gyermekről patetikus patronokat pufogtatni a vakvilágba, addig a bicskei dajkákat nem fizetik meg. Közel húsz dajkával próbáltak egyességet kötni, aminek az volt a lényege: ha visszamenőlegesen beérik elmaradt bérük kétharmadával (!), akkor megkapják jogosan kért minimális munkabérüket. Ezt a dajkák fele elfogadta. Akik ezt nem írták alá - a teljes összeget várják és/vagy követel(het)ik jogi úton továbbra is, bérük pedig az előírt minimum szint alatt maradt.  

Mindez a kiszolgáltatott munkavállalók megalázása – vélik forrásaink, akik a dadusokat láthatják több munkakörben is helytállni. A dajkák Bicske szomszéd településein mindenhol megkapják tisztességes bérüket, ami egyébként még akkor is igen soványka, természetesen nem lehet belőle megélni. De Bicskén még annyit sem kapnak, mint a környező falvakban, ahol az önkormányzatok megbecsülik a legkisebbek mellett szolgálókat figyelembe véve szakképesítésüket. Legjobb tudomásunk szerint Bicskén minden dajka rendelkezik szakképesítéssel - tehát ebbe sem kapaszkodhatnak azok, akik az ő éhbérükből is elvonnak. A dajkák vitatta összeg, nem lehet több plusz 4-5 ezernél.... Pedig bizony járna nekik törvény szerint, mint polgármesternek a költségtérítés plusz kafetéria...    

"A Péró hagyományos óvodájának bezárása több tekintetben buta intézkedés volt" – több ottani szülő véleménye szerint. „Aki nem tud építeni, ne romboljon” – összegezték.

A Tatai úti, evangélikus templom mögötti épület rendesen pusztulgat.

Az óvodákban műfüves focipályák épültek és felújítottak egy régi tornaszobát is. A gyermekeinkért a bicskei óvodapedagógusok, dajkák, konyhai dolgozók, takarítók továbbra is mindent megtesznek nagy múltú intézményükben a nagyjából 2030-as évekre már sokat látott bicskei fiatal felnőttnek számító kicsikért. 

Ha valakit köszönet illet a bicskei óvodákban, bizony ők azok ezen felsorolásban. Miattuk szerettük mindig a bicskei ovikat. Ovisként is, szülőként is. Őket kell becsülni, oszt jó napot. A jövőn dolgoznak.   

I.A. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása