Bicske, Kossuth utcában lévő áruházból érkezett 2014. január 25-én délelőtt az első bejelentés lopásról. Egy 79 éves bicskei férfi három darab burgonyát akart fizetés nélkül kivinni az üzletből. Cselekménye során azonban a biztonsági őrök tetten érték. A rendőrök előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol szabálysértési eljárás indult ellene - olvasható a rendőrségi közleményben.   

(A Bicskei Szó jogászokkal beszélgetve a következőre jutott: a bicskei rendőrök a helyszínen mindenképpen meg kellett volna büntessék a bácsit a szabálysértésekre vonatkozó törvény szerint. Emberségből, a magyar hétköznapok jó ismerőjeként választhatták azt az ennél előnyösebb megoldást, hogy bevitték az ügyet a rendőrségre, ami ezután a bíróságon folytatódik és valószínűsíthető, hogy csak egy figyelmeztetés lesz a vége - minden bírság nélkül, hiszen az ellopni kívánt tétel nem volt jelentős.)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

És ezen az 50 forintos ügyön fog dolgozni-adó forintjainkat nem kímélve-legalább 3 személy(nyomozó.előadó.titkárnő)bruttó150-200000Ft/hó,mert az államgépezet beindult.Nincs kegyelem,méltányosság,nagyvonalúság,mentő- körülmény!
Sajnos a 3 milla kampánycélúvá tett kényszeradományból nem juthatott minden rászorulónak....
Nehéz a boltosélet, de néha lehetne azért nagyvonalúnak is lenni.
Tudom, rossz precedens lenne, tudom, nem tisztességes dolog lopni, de azt is tudom, hogy egy 79 éves, három szem krumplit lopó férfit inkább etetni kellene, mint feljelenteni.
Még, ha boltvezető vagyok, talán akkor is...
Ha jobban belegondolunk, a társadalom szégyellnivalója nagyobb, mint a bolti tolvajé...
:(
Ne legyünk demagóg idióták.
Egy szem krumplit sem szabad lopni, a lopás ugyanis nem korlátozható érték alapon. Ha három szemet lehet négyet már nem? Esetleg hol a határ?

Egyesek amikor kifelé haladnak a birtokról és visznek valamit, és megállítod hogy akkor most ezt mégse, akkor az a válasz hogy ez már úgysem kell magának (ócskavasnak nevezett bármi, de akár lehet az mozdony is).
Szégyelje magát, aki rendőrt hívott három krumpliért egy szerencsétlen 79 éves öregemberre!
Nem akadt senki(akár az őr is), aki kifizette volna csak úgy emberségből?
Sajnos ide jutott a jobban teljesítő Magyarország, hogy emberek 3 szem krumplit kénytelenek lopni és ezért még meg is büntetik. Szégyen. Ha lehetne szívesen kifizetném a boltos veszteségét.
Nagyon jó , javult a statisztika . Tisztelet a kivételnek , nálam a negatív sorrend : parkoló őr , közterületes , biztonsági őr !
Szégyen! Mert senkinek nem volt 50 forintja ott, hogy ezt kifizesse.
Köszönet orbánnak,hogy ha nem akarunk éhenhalni kénytelenek vagyunk háromszem krumplit lopni, ami tényleg csak az éhhalál ellen elég!!
Hát nehéz megítélni a helyzetet az biztos. A tízparancsolat is azt mondja: ne lopj, Jézus Krisztus is ezt mondta és a lopás benne van a hét főbűnben.
Miért nem kért meg a bácsi valakit, hogy vegyen Neki fél kiló krumplit. Biztos akadt volna valaki, aki ezt megteszi, sőt, lehet hogy még kolbászt is vesz hozzá, meg hagymát a paprikáskrumplihoz.
A lopás BŰN, bárki követi is el. És ugyanez vonatkozik mindenkire, aki azt hiszi, hogy az éhség felmentés a bűn alól. Milliószor láttam, hogy hajléktalanoknak élelmet akartak adni. Volt aki elfogadta, volt aki elfordult, mert inkább inni akart. Akkor kapott pénzt. Nem rosszak az emberek (a közemberek, vásárlók, járókelők) csak tudni kell kérni. Ez nem politikai ügy, hanem erkölcsi kérdés.
@manager2008: Néhány cikk Az Európai Unió Alapjogi Chartájából.
1. cikk - Az emberi méltóság
"Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell"
2. cikk - Az élethez való jog
"(1) Minden embernek joga van az élethez."
25. cikk - Az idősek jogai
"Az Unió elismeri, és tiszteletben tartja az idősek jogát a méltó és önálló élethez, a társadalmi és
kulturális életben való részvételhez."
34. cikk - A szociális biztonság és a szociális segítségnyújtás
"(1) Az Unió, az uniós jog, valamint a nemzeti jogszabályok és gyakorlat által megállapított szabályokkal összhangban, elismeri és tiszteletben tartja a szociális biztonsági ellátásokra és szociális szolgáltatásokra való jogosultságot, amelyek védelmet nyújtanak anyaság, betegség, munkahelyi baleset, gondoskodásra utaltság vagy idős kor, továbbá a munkahely elvesztése esetén.
(2) Az Unión belül jogszerűen lakóhellyel rendelkező és tartózkodási helyét jogszerűen megvál­toztató minden személy jogosult – az uniós joggal, valamint a nemzeti jogszabályokkal és gyakor­lattal összhangban – szociális biztonsági ellátásokra és szociális előnyökre.
(3) A társadalmi kirekesztés és a szegénység leküzdése érdekében az Unió – az uniós jog, valamint a nemzeti jogszabályok és gyakorlat által lefektetett szabályokkal összhangban – elismeri és tiszte­letben tartja a jogot a tisztes megélhetést célzó szociális támogatásra és lakástámogatásra mindazok esetében, akik nem rendelkeznek az ehhez elégséges pénzeszközökkel."

Az élethez való jog úgy valósítható meg ebben az esetben, ha a 25. és a 34. cikknek megfelelően biztosítjuk az idősek megfelelő ellátását, azaz kapnak annyi nyugdíjat, amennyiből meg lehet élni.
Ha ez nem történik meg, akkor azt kell mondanom, hogy ez a lopás bizony nem az a lopás, amiről te beszélsz. Ez sajnos azért szükséges, mert a társadalom nem teljesíti a kötelességét, így az elkövető magasabb szintű jogainak védelme érdekében kényszerül a lopásra, azért, hogy életben maradhasson.

Nem kívánom, hogy majd a saját tapasztalataid gyújtsanak fényt az elmédben.
@manager2008: 3 szem krumpli kell ahhoz, hogy éhen ne halljon szegény.- Az igazi tolvaj nem bukott volna le és nem ennyit lopott volna. Mindig is tartottam attól, hogy ilyen esetek is lesznek, mert az éhség kegyetlen úr. - Remélem,az ilyen dolgokat is figyelembe veszik és felmentik. Remélhetőleg,nem visszaeső!
@manager2008: Igazad van, de talán a 3 szem krumpli elég ahhoz, hogy éhen ne halljon, azért nem lopott többet. - Az igazi tolvaj nem bukott volna le,igaz, ennyivel meg sem elégedett volna.
@manager2008:
Soha ne kelljen megtudnod, hogy mit jelent éhezni...
Abban a bizonyos üzletben olyanok is lopnak akiknek nem mernek szólni,mert este nem szeretnének késel a hátukban a kórházban kikötni. Azokhoz a ember csoportokhoz nincs sem az eladóknak sem a biztonsági őröknek bátorsága szólni, az előzőleg leírtak miatt,de akkor 3 szem krumpliért, azért 3 szem krumpliért, mért kellett rendőrt hívni?Büszkék lehetnek magukra akár az eladók akár a biztonsági örök!Gratulálok nekik.De a kedves vásárlóknak is, akinek nem akadt pár forintja kifizetni azt a 3 szem krumplit.
@Spikk: @manager2008

Én pedig tiszta szívből kívánon neki, hogy megtudja saját tapasztalatból.
@manager2008: "Egy szem krumplit sem szabad lopni.."
Ez nyilván egy sor Észak-Korea btk-jából. Éhes volt, vágod? Éhes!!
Te mikor voltál utoljára?
@manager2008: A boltvezető egy piramidális barom. Egy idős embert négy krumpliért csak az jelent fel. Neki kellett volna adni a krumplit. Megkérdezni, hogy mivel lehet neki még segíteni, van-e fűtés a lakásában. Aztán a dolgozókkal együtt apró kis adományokkal segíteni rajta, ha ilyen nehéz helyzetben van. Így nem kellene neki lopni. Azt, hogy az éhség nem felmentés a lopásra, pedig nagyon viccesnek tartom. Aki leírta, szeretném csak egy-két hétig éheztetni, pénz nélkül. Annyira fel lenne háborodva, hogy nem csak lopna, de még verekedne is. A szegénység társadalmi probléma és nem kriminalizálni, hanem felszámolni kellene.
@just_noone: igy igaz, mindkét dolog helytelen. de 3 szem krumli eltulajdonitása nem azonos a milliárdok eltulajdonitásával.
@Vivivi9: szerintem se kellett volna 3 szem krumpliért kihivni a közeget.
@manager2008: Ne idiótázd le légyszives a hozzászólókat. köszi
TIBORC
Ő csorda számra tartja gyűlevész
szolgáit, éppenséggel mintha minden
hajszála egy őrzőt kivánna; sok
meránit, ollykor azt hinné az ember,
hogy tán akasztani viszik, úgy körül
van véve a léhűtőktől; s mi egy
rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
Ő táncmulatságokat ád szűntelen,
úgy, mintha mindég vagy lakadalma, vagy
keresztelője volna: és nekünk
szivünk dobog, ha egy csaplárlegény az
utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
a tartozás mindjárt eszünkbe jut.
A jó merániak legszebb lovon
ficánkolódnak, - tegnap egy kesely,
ma szürke, holnap egy fakó: - nekünk
feleség s porontyainkat kell befogni,
ha veszni éhen nem kívánkozunk.
Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
úgy, mintha mindenik tagocska bennek
egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
kéményeinkről elpusztúlnak a
gólyák, mivel magunk emésztjük el
a hulladékot is. Szép földeinkből
vadászni berkeket csinálnak, a-
hová nekünk belépni sem szabad;
s ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
himlős gyerek megkívánván, lesujtunk
egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek;
és AKI SZÁZ MEG SZÁZEZERT RABOL, BÍRÁJA LÉSZEN ANNAK, AKIT A SZÜKSÉG GARAST RABOLNI KÉNYSZERÍTETT.
HÁROM SZEM KRUMPLIÉRT, AMI A TÚLÉLÉST JELENTI, MEGHURCOLNI EGY ÖREGEMBERT?

HÁT MILYEN EMBEREK EZEK? EZT SEMMIVEL NEM LEHET KIMAGYARÁZNI!

ÉRZÉKETLEN, EMBERTELEN, GYALÁZATOS SAKÁLOK VAGYTOK, AKIK EGYETÉRTETEK AZ ÖREG MEGHURCOLÁSÁVAL!
manager2008 -nak.Én nem akarok személyeskedni,de a kommented felháborított! Mit gondolsz te például az idősekről?Vagy úgy gondolod,hogy te mindig fiatal maradsz?De tudod mit mondok neked,te ugyanúgy megfogsz öregedni,és még megkaphatod ebben a globalizált érzéketlen világban a fizetségedet,mert téged egyenesen fel fognak rúgni majd az akkori fiatalok!Ha már most így gondolkodol,akkor te már soha sem fogol változni,és ez nagy kár! Én tudod inkább megvenném az idős embernek az élelmet,mintsem megszólnám.Tudod 40-éve már hogy gázkészülékeket javítok a lakosság szolgálatában,de ilyen embertelen világot még nem éltem,amit most nap mint nap megélünk!Nagyon sok idős embernek javítottam meg ingyen a gázkészülékét,mert ha elkérem a munkadíjat akkor nem marad neki gyógyszerre,vagy élelemre.De hát nem vagyunk egyformák.én úgy gondolom,hogy legközelebb gondold meg,hogy miként reagálsz!
Kedves bevasarlokozpont! Sajnos tevednek! A bevasarlokozpont elott en adtam a bacsinak 3 Szem krumplit amit Onok osszetevesztettek a burgonyaval. Szeretnem tisztani a 79 Eves bacsit. De ha kell elutazok Onokhoz es kartalanitom a boltjukat. Laszlo
@nehézévek: A KNDK-s Semjén Zsolt pártelnök a vadászatain lőtt pár száz fácánból adhatna a szegényeknek!
@Madpapa:
A legszomorúbb az, hogy az öregnek nem volt még 50 Forintja sem.
És akkor az még csak három szem főtt krumpli.
Gondolom, hogy másban is hiányt szenved!
A Tiborc panasza megint aktuális!
ha tudhato ki a bäcsi szivesen vinnek neki elelmiszercsomagot szegyelje magät aki mäs kärän boldog de jo hogy mär nem elek magyarorszägon es 1 het mulva az ällampolgärsägom is nemet lesz
@manager2008: Remélem, a sors (vagy Jóisten, vagy behelyettesítendő bármivel) megadja neked, hogy egyszer még a másik oldal szemszögéből is megtekinthesd ezt a rettenetes lopást.
És természetesen manager úr nem lop, csak adót optimaizál. Igaz, milliókat. (naponta)
@brety21: Minden boltnak van úgynevezett "káló" amivel tud gazdálkodni. Sokkal többet dob a szemétbe mert megromlik,megrohad valamilyen termék vagy árucikk. Még az üzletvezető,eladók, vagy a biztonsági őr is járhat úgy mint a bácsi,lehet még éhesebb is.
A Bicskei Szó álláspontja szerint fontos, hogy a bicskei rendőrök a helyszínen mindenképpen meg kellett volna büntessék a bácsit a szabálysértésekre vonatkozó törvény szerint. Emberségből, a magyar hétköznapok jó ismerőjeként választhatták azt az előnyösebb megoldást, hogy bevitték az ügyet a szabálysértővel együtt a rendőrségre, ami ezután a bíróságon folytatódik és valószínűsíthető, hogy csakis egy figyelmeztetés lesz a vége - minden bírság nélkül, hiszen az ellopni kívánt tétel sem volt jelentős. Szerintünk rossz irány ebben az ügyben a munkájukért remegő alkalmazottakat vagy a hatóságot hibáztatni - nekünk sokkal inkább az egyre borzalmasabb közállapotok jutnak eszünkbe erről az esetről, ahol a nagy mennyiségben áfát csalók be vannak védve a szétfizetett ún. politikus haverokkal, míg közel 80 éves ember 3 db krumplit kell lopjon az étkébe. Ne egymás ellen forduljunk mi, akik kb. ugyanott, ugyanannyiból élünk, hanem gondoljunk a valódi vérszívókra, akik pont azt élvezik, hogy egymás ellen vagyunk fordulva.
Rendőr hívás helyett kifizettem volna, sőt még többet is !!
@manager2008: Nem az a lényeg, hogy lopott hanem az, hogy mit. Valószínüleg éhes volt és annyira elkeseredett, hogy lopásra vetemedett. Ha olyan rafkós lett volna akkor egy üveg töményet lop el, aztán eladja. Igen, a lopás bűn. És nem lehet, vagyis nehéz, határt húzni. De egyre több ilyen lesz ebben az országban és nemsokára nem fog hírszámba menni.
Mert elképzelhetö, hogy a 79 éve alatt, hagyott már ott annyit a boltban, hogy az a 3 szem krumpli beleférjen. :-(
Kérdem én, ha az említett bolt, vagy más nagy üzlet rosszul áraz be valamit (persze csak jóhiszeműen gondolom és véletlenül tesznek ilyet), a szerint blokkol, majd a vevő ezt ki is fizeti, akkor ez mi? Ez nem lopás? Akarattal, vagy gondatlanságból elkövetve... következmény, hogy esetleg visszafizetik... ha észre veszi a vásárló... vagy hívjunk rendőrt? hisz kísérletet tettek lopásra...
süti beállítások módosítása