Horvai Ferenc csillagász tartotta sokadik, de mindig újat hordozó előadását ma este Nagy Károly csillagászról.


Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc támogatója volt publicistaként és szenvedélyesen szabadságszerető emberként, akit egyéb szankciók mellett ágyúkerékhez is kötöztek egy éjszakára a megtorlás idején.
   Nagy Károly nőtlen, családtalan férfiként élte életét, bicskei éveit a bicskei Csillagdában, a Hegyi kastélynál egy billiárdasztal segítette a kikapcsolódásban.

Bicskére, hozzá hetekre érkezett Vendégségbe barátja Vörösmarty Mihály. Komáromi jó földije, Jókai Mór is baráti látogatást tett nála Bicskén.

Radikálisan Kossuth párti volt Nagy Károly, mindez Széchenyi István visszaemlékezéséből derül ki.

Az előadást tartó, a területet kedélyesen birtok szóval emlegető  Horvai Ferenc pedig tiszteletreméltó munkát végez a Nagy Károly Alapítvánnyal és a bicskei könyvtárosokkal, hogy ráébressze Bicskét akár arra is, hogy sokkal méltóbb körülmények illetnék a csillagda romjait, mint ahogy azt ma látni.

Nagy tervek születtek, de sajnos egyik sem vált valóra. A torony maradványa pedig napról napról pusztul. A nem bicskei Horvai Ferenc havi rendszerességgel tesz figyelmes sétát a birtokon, aminek valójában még a tökéletes aknamentesítése sem történt meg a II. világháború óta - amikor a magaslati bázis többször gazdát cserélt mint stratégiai pont.  


Félreértés ne essék: az előadás témája nem a málló tudománytörténeti emlék volt, hanem Nagy Károly élete és munkássága.

Tárlatot is megtekinthettek a bicskei lokálpatrióták - ezek közül Bakos József Nagy Károlyról írott munkáját ajánlhatjuk az olvasóknak.


A könyvtári este után - szerencsénkre tiszta és felhőtlen volt Bicske fölött az ég -, Szűcs Mátyás bicskei fiatal állította fel 100 mm-es lencsével és 1000 mm-es fókusszal bíró Sky-Watcher típusú csillagászati távcsövét a könyvtár előtti járdán, a szabadságszerető Nagy Károly március 15. közeledtének alkalmából megkoszorúzott emléktáblája mellett.  

A Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) matricája is látható az eszközön, mert a távcső csillagok járását már igen jól ismerő gazdája tagja az MCSE-nek.

mcse.jpg

 

A sorban állók láthatták a Szíriuszt, a Nagy Kutya csillagkép legragyogóbb csillagát, a Jupitert és holdjait, a Hold krátereit és meggyőződhettek arról is, hogy a Göncöl szekér jó öreg kocsirúdján három csillag látszik egy csillagnak.  

 

ia  

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása