Egy pénzügyi befektetésekkel foglalkozó cég közel negyven munkatársa érkezik holnap Bicskére, a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonba csapatépítő tréning keretében.  

A portát, a szülői várót festik ki önkéntes munkával valamint a játszótéri fajátékokat további az arborétummá lett park asztalait és padjait kezelik, teszik azokat szebbé és időtállóbbá.

Mindezt saját anyaggal, saját eszközzel és saját költségükre.

Munkavégzésük közben gyerek állják majd őket körbe, beszélgetnek és segítenek segíteni.  

Mint azt Vásárhelyi János igazgató úr elmondta, a "társadalmi felelősségvállalás" jegyében választották a Batthyány-kastélyban működő nagy múltú gyermekotthon kétkezi munkával való támogatását.

levendula.jpg

Félezer gyógynövényt fognak ültetni a kastély gyógynövénykertjébe, ahol negyed hektáron 5-6 ezer gyógynövény terem. Az évelők földi élete sem örök, kifagynak, elpusztulhatnak télen, az állomány pótlása történik meg az önkéntesek jóvoltából, támogatásából. Rozmaringot, kakukkfüvet, orvosi zsályát és levendulát fognak ültetni, hogy a kastélyban a termést kiszáríthassák és csomagolhassák.  

I.A. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása