A telepen egyáltalán nincs játszótér, ezért a korábbi képviselő által építtetett, majd Tessely által szétveretett játszótér helyén megépül egy új. A Kézai-Hunyady sarkon szintén épül közösségi tér valamint a bicskei játszóterek igénytelen állapotán felháborodott szülők összefogásának köszönhetően a testület is fejéhez kapott: játszótér épül a Bicske Szíve Parkban.   

 

Visszatérve az Akácfa utcai játszótérre, korábban kiálltunk érte, mert Tessely Zoltán számot adott arról, mennyire nem ismeri Bicskét, s egy Kanizsai-Bihari sarkára építeni kívánt játszótérről és focipályáról tett bejelentést. Akkor, éppen egy éve, ezt írtuk: "Bicske Csabdin élő polgármestere, aki a nagy múltra visszatekintő bicskei Cigányovit egy tollvonással megszüntette, a roma napra Bicske város által a napokban 1,9 millió forintért előkészített területen bejelentette: az Akácfa-Bihari-Kinizsi sarkon focipálya és játszótér épül.
A Csabdi lakos figyelmébe ajánljuk mi bicskeiek, hogy a Bihari utca közelében, a most tervezett játszótértől pár száz méterre, a Floriana téren új játszótér épülhetett már 2006-ban vagy 2007-ben.
Közismert tény, de Tessely Zoltánhoz még nem biztos, hogy eljutott: Bicskén, a hajdani Szent István telepen, Bicske alsó felüljáróján túl, a Pócalján innen - egyetlen ott élő család gyermekei sem örvendhetnek még játszótérnek...

Az aláhúzott, 2013 nyarán írott mondatunk bizonyítja most, 2014 nyarán, hogy 1. van értelme Bicske város lakóinak képviselete érdekében újságot írni 2. kampánykor a polgároknak is juthat egy-két morzsa.

A Bicskei Mezőgazdasági Zrt. és bicskei családok összefogásából megszépült Káposztás területére is terveznek egy lapunk által kommunikált szülői összefogás által igényelt  játszóteret , de azt a park fejlesztésének keretében teszik, lehet, hogy még az idén. 
Az Akácfa utcában a két tömb között.
Bernwallner Ferenc 2002-ben Kalmár Ferenc képviselő halála miatti időközi választásra készülve építette az első játszóteret, nem társadalmi munka volt, hanem kézzelfogható eredményű kampány - nem utólag, hanem előre.  Be is jutott a testületbe. 
Már ez az előd-játszótér sem közterületen volt, és ebből következően gazdája sem volt, így az enyészeté lett.
Ismét kampány van. De kétségtelen, ahogy a Bicskei Szó erre már felhívta a figyelmet: azon a környéken, sőt, a telep egészén nincsen játszótér.

A terület a társasházak tulajdona, illetve a mellette álló vasbeton szerkezethez kapcsolódó tervezett fejlesztés keretében egy cég vette meg még Szántó János polgármestersége idején. Aztán jött a válság és nem kaptak építési engedélyt a fejlesztésre.

A Kézai végébe talán 2-3 éve merült fel a közösségi tér fejlesztése, mint fentebb írtuk, a telepen semmi ilyen nincs, sajnos igazán alkalmas földrészlet sem található.
Aztán nem történt semmi, most a kampányban jól jön a nagy ígéretek szobahőmérsékletre való "felmelegítése", de a legalább annyira melegíteni, mint a paprikás krumplit, hogy a térben érezhető legyen az étel illata: ebből kaptok, ha jól viselkedtek. 

De bizony a kampány hoz jó és értelmes dolgokat is.

Bízzunk benne, hogy Felcsút község mellett fekvő városunknak tényleg hoz valamit.  
A Szt. István utcában az út szélén lévő víznyelők ki lettek takarítva, miután évek óta el voltak dugulva. Ezen túl nem az úton folyik majd a víz. Az ördög a részletekben  rejlik.  

Közben júliusban megjelent a júniusi Bicskei Újság... Khm... Egy méltán díjjal elismert pedagógus fényképe csokorral a híradás alatt. Oklevele teljes egészében csak azért hiányzik, mert jobbján betülekszik a képbe félszeg mosolyával városunk polgármester-jelöltje, a mostani alpolgármester.  Ez a mozzanat a közelgő  kampány szórakoztató jele.

 

ia


Annak idején Olvasónk a következőket fűzte hozzá a fentiekhez:
"olvastam a kurta kis cikkedet a bicske infón. Hozzáteszem, hogy tavaly (2012) elbontatta Tessely a régi képviselőnk által felépített és a szülők által felújított (használható) játszóteret az Akácfa utcai lakótelepen.
Pedig az önkormányzat szerint csak öt méterrel kellett volna hogy odébb tenni. mert az már nem az állítólagos bicske plaza területe lett volna, ahol állítólag nem maradhatott! Balesetveszély megszüntetésén is szülők dolgoztak. Mielőtt Tessely odébb vitethette volna két sarokkal az erőművi gyerekek egyetlen védett szórakozását, a szülők összefogtak és egy bicskei lakost megkértek:
amíg el nem dől, a bár barbár módon szétvert a csavarokat kiszakították a keményfából, több helyen eltörték a lakosok tulajdonát képező, Tamás atya által felszentelt játszótér faanyagának sorsa, akár újraépítése, ez a bicskei lakos tárolja zárt helyen a sérült játékokat. Önkormányzattól ígéretet kaptunk, hogy segítik a lakosokat naprakész infókkal, mit kell tenni hogy hivatalosan újraépíthessék.
Ez azóta sem történt meg.
Most van pofájuk két sarokkal odébb játszóteret építeni miután egy lakosok által megépített játszóteret Tessely döntése verte szét?!
Van képe Tesselynek és egyre szűkölő hízelgői körének többedszerre szétverni a bicskei lakosok összefogását, élni akarását, ahogyan ahhoz is volt képe, hogy rendőrt hívatott a parkot építőkre?!
Ennyire kellenek a szavazatok?...Szégyen." 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az Akácfa utcai lakótelep-régi és új-tele van gyerekekkel. Legjobb tudomásom szerint semmi nincs ami a gyerekek szórakozását segítené. Ja,bocsi talán mégis. A lakótelep közepe,ami a spanyoloké(?).Na,itt egy hatalmas füves semmi.Lehet szöcskét fogni.Jó muri lehet. :P Mert eladta az önkormányzat. Évekkel ezelőtt...
és gyönyörű is és modern és barátságos és messziről magán viseli Bicske értékeit és a lakótelep disze....na de egy traktor felszánthatná poénbol..és mi lenne??jönne tek-viktor??legalább egy park,padok,pálya,stb hogy a szerencsétlen kedve legyen kimenni a panelból...de persze cinkos aki hagyja...
süti beállítások módosítása