Megtiszteltetés egy tizenhárom éve megjelent írásommal találkozni, amit Szarkáné Szénási Noémi közöl újra édesapja, Szénási Sándor református lelkész, költő, író műfordító emlékére létrehozott oldalon.
Kedves Noémi, nagyon köszönöm, igazán nagyon jólesik olvasni, régen volt ez már a kezemben. Tudod, olyan, mintha most tényleg itt ballagna Sándor bácsi itt a parókia előtt a könyvtár felől jövet, tenyerében "súlyban tartva", csuklójához támasztva aktuális kedves könyve és füzete, zakója jó idő esetén csak vállaira terítve, hűsebb időben még be is gombolva. És így köszönne vissza a vele szemben vonuló végzős gimnazistáknak:
"Szép jó napot!"
a mi "Szép jó napot Sándor bácsi!" köszöntésünkre, megszakítva ezzel kedvenc zsoltára dúdolását, s amikor bólintana is felénk, utána ősz haját igazítaná helyre szabad kezével, visszafogott, kedves mosollyal és az a meggyőződésünk tőle térben távolodva, hogy közben persze újra dúdol lépteiben. Sose felejtem, hogy 18-19 éves koromban, 88-89-ben nekem, "a római katolikus atyafinak" jókedvvel elősegítette, hogy aztán a lelkésszé lett Hajnival, Ervinnel én magam is Tahiba tarthassak egy ifjúsági, evangelizációs hétre, amik nagyon klassz, tartalmas - ez nem kifejezés -, nyári hetek voltak.... "Ökumené" - mondta kezét széttárva, megmagyarázva, hogy mennek itt a dolgok és miért. Jut eszembe, abban az ifjú társaságban ott Tahiban, volt egy fővárosi lány, aki ma már ünnepelt kortárs költő, ha már versekről beszélünk.... És egy olyan lány is, akit aztán többször hallottam csellistaként szimfonikus zenekarban játszani a Zeneakadémia színpadán.
ia
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Friss kommentek