Olvasónk hívta fel figyelmünket a következő szintén parkolási problémára. 

A templom melletti méterárú és és az Amfora közötti parkoló megújult. De a járda és a parkoló közé beraktak egy földbetét, ahová kúszósövényt ültettek - írja olvasónk. Az elmondások szerint ott ahol az 56-os emlékmű körül is gaz volt, ahol az  ún. "kabinettitkára" több pénzt adunk ki, mint a kétkezi munkát végző városgazda dolgozókra - ott nem szabad földnyelveket gaznak hagyni, másrészt növekvő forgalom, járási hivatal stb. növelni fogja a parkolási igényt, miközben ebbe már 45 vagy 90 fokban beállni már nem is lehet csak egymás mögé, ami azt jelenti, h kevesebb autó fér el. A tetejébe az itteni viszonylatban nagyon forgalmasnak mondható terület mellett ennyire szűk parkolóból ajtót nyitni is baleset-veszélyesebb.

Láttuk a parkolót, hogyne láttuk volna. Nem tudjuk, hogy kértek, kaptak-e engedélyt, de feltételezzük, hogy igen, mert közutas terület. Éppen a József Attila utca forgalma indokolhatja, hogy ne 90 vagy 45 fokos legyen a parkoló, még akkor is, ha így kevesebb hely van. Mint látható, az óvoda előtt sem lehetett, csak párhuzamos beállókat kialakítani.

A zöldfelület növelésével pedig alapvetően egyet lehet érteni, az viszont karbantartás, gondozás igényes.

Fontos megjegyezni, hogy a város túlnyomó területén a lakosok gondozzák az előttük lévő zöld területet. 

Azt is fontos megjegyezni, hogy Budapesten a biztonságos tolatás érdekében a ferde parkolókat kedveli jobban a BKK leirata, ami ugyan más forgalmú utcákra vonatkozik, de a kerékpárosok biztonsága miatt előnyösebb: A ferdén tolatva parkolást a kétirányú kerékpározásra megnyitott egyirányú utcákban alkalmazzuk, ugyanis a tapasztalatok szerint nagyobb biztonságot jelent a közlekedők számára. A gépjárművezetők induláskor helyzetükből adódóan mindkét irányban belátják azt az útszakaszt, ahova kihajtani készülnek, így a kerékpárral közlekedőket is jobban észreveszik. A terveket minden esetben forgalombiztonsági szempontból is vizsgáltuk. Az írás címe az volt: "A kerékpárosok biztonsága érdekében egyre több helyen vezetjük be a ferdén tolatva parkolást a belvárosban".   

De a legfontosabb mégis az, hogy ez a rész is megújult. Ha ide beírjuk: Bicske, József Attila u. 1. - tehetünk egy sétát a területen és megláthatjuk, hogyan nézett ki a felújítás előtt. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása