Szia Anti.
Küldöm a cikket, amit írtam, mert valaki leszedette, akinek szúrhatta a szemét, a személyes "információ" mert feltettem azt a képet is, ami szemétkupac tulajdonosára utalt, ugyanis volt olyan hülye, hogy kidobta a saját számlaegyenleg jelentését is.

szemétlakt.jpg

Szóval az írásom ez volt.

"EGY SZEMÉTKUPAC TÖRTÉNETE
Úgy egy röpke hónapja egyszer csak mentem hazafelé a vasútállomásról, amikor a megszokott utamon (ami az egykori katonaság területén vezet keresztül) észrevettem néhány zsák szemetet. Ami akkor még egyben volt, aztán jött egy-két hét szabadság, és amikor ismét arrafelé jártam már azt láttam, hogy valaki, valakik már azt is megnézték, hogy mit van a zsákokban, sőt még a szemétkupac gazdájára is rá lehetett jönni hiszen a bankszámlakivonatát is kidobta.
Nem értem, hogy miért éppen a mi környékünket választotta a kommunális hulladék elhelyezésére.
Az egy dolog, hogy valaki szar anyagi helyzetben van, de akkor még nem kéne bunkónak is lennie.
Megjegyzem az egykori katonaság területén, épületeiben annyi kommunális hulladék van már felhalmozva, hogy lassan egy vietnámi büfé is kinyithatna, mert annyi patkány rohangál a területen, hogy a hús ellátás meg lenne oldva egy darabig."

szemétlaki2.jpg

Bicske határában egyébként továbbra is díszelegnek a fémbelsőtől megfosztott egykori hűtőszekrények. Legalább a kampány alkalmából nagy ívben rendet lehetne tenni. Lenne dobpergés, kamera és fotó - A szerk.    

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása