Olvasónk levele előtt álljon itt kommentárként: sok-sok embert nem érdekel a városvezetés, mint ahogyan különösebb figyelmet 15 évvel ezelőtt akkor érdemelt ki a legtöbbektől, amikor bokáig merültek a sárba.
A pártalapú választás pedig sok ember fejében kódolva van. Eszerint "akkor van állami, kormányzati támogatás, amíg az állami vezetés kölyke a település vezetője is". ÉS mivel ennek van valóságalapja is, ezt a kódot nehéz is felülírni. ÉS még nehezebb akkor, amikor az alternatív lehetőségekről semmit nem lehet tudni. 

Ami pedig a csoportos kutyasétáltatást illeti: azok a gyerekek nem kertvárosi kutyákat sétáltatnak, hanem a gyepmesteri telepen tartott gazdára váró kutyák életét próbálják "kutyához méltóbbá" tenni. Akik sétáltatják többek között: az idén 85 éves gyermekotthon növendékei - gondoskodó "gondozottak". Van itt valami hátborzongató és szomorú párhuzam is. És pedagógiai célzat. De ettől még természetesen kevesebb kutyatársi, kerítés mögötti őrjöngéssel jár kutyát sétáltatni például Józsefváros ódon palotái és bérházai melletti járdán. Ismerek olyan gazdát is, aki rendszeresen a Bicske határában tesz köröket.         

 

Üdvözöllek!

Nagyon elnyerte tetszésemet az >>Értekezzünk Bicskéről<< című gondolatsor.Nem tudom, hogy a Tessely-Pálffy féle dróton rángatott marionettbábu páros áldatlan tevékenységéből fakadó közös nyomorúságunk mennyire nyitotta fel városkánk vakon hívő polgártársai szemét.
Koromból fakadó élettapasztalatom azt sugallja,hogy városvezető választás alkalmával igen hasznos lenne félretenni a párt alapú gondolkodást, és kizárólag a rátermettséget figyelembe véve kellene választani! Hitoktatók/autótörők/-néptáncosok kíméljenek!

Más:hosszabb idő óta figyelem, hogy környékünkön a kertvárosban jobbára gyerekek vagy fiatalok kisméretű,10 kg alatti súlyú kutyákat vonszolnak végig az utcákon sétáltatás gyanánt. Nem tudom belátni, ezek a gazdik miért haragszanak ennyire ezekre a kis állatokra.Vonulásuk alkalmával az összes termetes házőrző őrült csaholásba kezd, a szerencsétlen aprójószágot a stressz és a frász kerülgeti!
De ez a kisebbik probléma, állatorvosaink a megmondhatói, hogy a közúton /ahol a lovaktól kezdve az oltatlan vadállatokig,/ pl. nyest róka/ megfordul és a közösségi kutyafuttatókon hány fajta férget, fertőzést szedhetnek össze .Különösen értelmetlennek tűnik ez a sétáltatás a tágas kertvárosi környezetben.

Elnézésedet kérem, amiért fajsúlyos kampányidőszakban ilyen gondolatokkal zavarlak.


üdvözlettel:
Mogorva Magorka

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A kutyasétáltatáshoz annyit fűznék,hogy a kertes ház lakóinak nem a kutyasétáltató gyerekek és a sétáló állatok miatt emelik fel a szavukat,hanem azért mert ezek a gyerekek ütik verik rúgják a szerencsétlen kis állatokat.Már nem egyszer rászóltunk a gyerekekre,hogy ne bántsák a kis állatokat.Erre kéne legalább egy felnőttnek figyelnie ,aki a sétáltató gyerekekre felügyelne! A szívem szakad le mikor látom,hogy mekkorát rúgnak a kis árva,gazdátlan kis kutyákba!
@brety21: Magam is láttam kutyákat sétáltató gyerekcsoportokat többször is a házunk előtt vagy a város más pontjain közlekedni. hasonló kegyetlenkedést szerencsére sosem tapasztaltam. ezt azért kell megjegyeznem, mert ha szó nélkül hagyjuk hozzászólásodat, akkor még úgy festhet, mintha a gyerekek folyamatosan rosszat tennének a rájuk bízott állatokkal. Jómagam például mindannyiszor kulturáltan kutyát sétáltató gyerekeket láttam. Maximum az tűnt fel, hogy egyik-másik nagyobb testű jószág nagyon húz, mert azt hiszem, hogy a gyepmesteri telepen gazdára váró kutyák korábbi életéhez nem feltétlenül tartozott hozzá a sétáltatás, a "sétaüzemmód". és a gyerekekről sem gondolom, hogy túlságosan tapasztaltak lennének e szakmányban. ebből adódhatnak bajok és abban igazad lehet, hogy tapasztalt felnőtt felügyelete nem ártana.
Kedves Szerkesztő úr!

Kérem higgye el,hogy nem a levegőbe beszélek, és nem akarom azokat a gyerekeket megbántani, akik a szegény kis árva jószágokat szabadidejükből sétáltatják!Nem egyszer én ,a férjem és a szomszédasszonyom szóltunk a gyerekekre,hogy ne bántsák a kutyákat,ne rúgják,mert az fáj nekik!Minden tiszteletem a gyerekeké akik vállalják társadalmi munkában,hogy sétáltatják a kutyusokat,de sajnos akad köztük elég durva gyerek is.Mostanában viszont amit nagyon jónak tartok egy felnőtt is van a kutyasétáltató gyerekekkel ,aki szépen figyelmezteti őket,hogy pl.fogd rövidebbre a pórázt,ne enged közel a kerítéshez,menjél szépen előre stb.Kérem ne értse félre a hozzászólásomat,de amit leírtam az igaz!Köszönöm a válaszát.Tisztelettel .Szokoli Andrásné
süti beállítások módosítása