Miért felháborító? Mert a levélből úgy tűnik, a jegyzőkönyv készítői nem is Bicskén voltak. Ha igen, akkor rossz helyen. Vagy ha mégis jó helyen - a bányaúttá tett Móricz Zsigmond utca -, akkor éppen valami özönvízszerű eső után. Amikor nem látszott a por. 

Eközben a mindenkori - éppen aktuális -, jegyző is eljárhatna például zaj ügyben a 284/2007. (X. 29. ) Korm, rendelet alapján. Sőt, ha a Kft nem nyújtja be a kérelmet, akkor hivatalból kellene megindítani az eljárást, mert lakóházak, védendő épületek vannak a hatásterületen belül. Bár szinte biztos, hogy határérték túllépés nem lenne a zajjal, viszont részben jogszerűen működne.

De mint ahogyan Zay Andrea sem mer szembe menni a Vezérrel, a helyi jegyző sem fog próbálkozni, tekintve, hogy a Fidelitas Komárom megyei (korábbi?) vezetője.  

Pálffy Károlyra pedig kár szót fecsérelni, az a szégyen, ha úgy megy ki, hogy semmit nem tud és a helyszínen ő ég le. A sebességkorlátozás egy látszatintézkedés, a port nem oldja meg. A nagyszerű polgármesterjelölt úgy tudta, hogy már kinn a 20 km/h-s sebesség-korlátozó tábla, miközben kb. annyi van kinn, mint a Hungaroringen.   

Megoldás lehet, ha ezen a rakodón csak osztályozott követ rakodnak. Az kevésbé poros, viszont zajosabb lesz. Véleményünk szerint ennek a bányai rakodónak akkor sincs helye családi házas övezetben Bicske városában,  ha a Birodalmi Nagytanács fejéé a bánya. Vegyük már észre. Különösen, ha képviselői és választott vezetői vagyunk ennek a településnek...

ia 

zay.jpg  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

az azonnali megoldás az lenne, ha az 1.vágányon rakodnának, máris 15 méterrel messzebb lenne a házaktól. De ez nem elég, el kell érni, hogy a régi bauxitrakodóban működhessenek csak!
@szilagyilaszlo: szerintünk a családi házas, lakóházas területen bányadepó létrehozása sérti az itt élők jogait. A 15 méter kevés, mert a szállítók akkor is bejárnak a bicskei otthonokkal szembeni területre. A megoldás a külső rakodó használata, ami ügyesen megközelíthető a tatai út felől, lakott területet kevésbé zavarva. véleményünk szerint ezen a rakodón csakis kiszerelt, csomagolt árú rakodását lehetne végezni targoncával, kézi erővel - tekintettel az ott élőkre.
süti beállítások módosítása