Ez a város mindenképpen nyer a választáson. A filmben nyilatkozó, a város lakóinak érdekéért egyáltalán nem kiálló, valótlanságokat állító, gyáván és kissé zavartan magyarázkodó Tessely Zoltán hivatalosan legalábbis elmegy innen.

Kívánjuk neki, hogy e mostani produkciójánál mindig őszintébben, határozottabban álljon ki Bicske érdekében.   

Igen, mindenki tudja, hogy közrakodóról van szó. A nyilatkozó is, aki egy Móricz Zsigmond utcai házban született. De ha egy közrakodóval szemben családi házak állnak, akkor talán a városnak, a MÁV-nak és a bányának egyaránt szem előtt kellene tartania azt, hogy a közelben élők életét nehezítő, birtokháborításként is vélelmezhető tevékenységet nem szabad ott  végezni közel három éven át.

Igen, lehetne ott pakolni, hát persze, hogy lehetne, hiszen közrakodó! A külső közrakodót pedig Szebényi Zsolt polgármestersége idején hozta létre a MÁV. De mivel a Móricz utcai túl közel van a polgárok otthonaihoz, ki kellene mondani, hogy korlátozottan csakis kiszerelt, csomagolt áru rakodására alkalmas. Mindezt az "Élni és élni hagyni!" elv alapján.  Ezt olyan nehéz megtanulnia Tessely Zoltánnak, akinek polgármesterkedéséért 72 hónapban minimum 500 ezer forint bruttót fizettünk ki havonta?!       

Megszólal a Száron élő polgármesterjelölt, akinek nevéhez történetesen éppen környezetvédő szervezetek alapítása fűződik a 80-as évek vége óta.     

 

    Részletek....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása