A Vállalkozók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete 2014-ben a megyénkben nyolc díjazott által kiérdemelt Prima Primissima díj átadása előtt FEJÉR MEGYE 2014. ÉV PIZZÉRIA VEZETŐJE díjjal jutalmazta Monos Ádám üzletvezetőt, a bicskei Korona Étterem Pizzafaló Pizzéria tulajdonosát.

A Szent István Művelődési Ház Szent István termében szinte minden Fejér megyei település vezetője megjelent...

nyáriképpizza.jpg

 Az oklevél az étterem eredményeit és közéleti tevékenységét dicséri. "Közéleten" - véleményezi blogunk -, szerencsére nem csak azt kell érteni, amivé ez a szó kövült. Mert közélet az is, ha egy város közössége - például blogunk kommunikációs háttértámogatásával -, összefog egy négy gyermekét egyedül nevelő apáért. A Bicske Szíve Park megépítéséért. Amikor kisgyerekes, fiatal szülők találkozót tartanak szakemberekkel a teraszon egy tisztességes játszótér megépüléséért. Mert közügynek tekintik.  Aztán megint mások azért szerveznek Gimifesztivált, hogy a gimnázium ki tudja fizetni a közműves számlát. Vagy amikor tanárok és diákok állnak ki bajba került tanítványuk és iskolatársuk mellett. Erről még film is készült. Valahol 3:50 körül ott pörgetik ujjaikon a Pizzafaló felszolgálói a tálcáikat. 

 

 

 

Vagy amikor lépcsőlift kell egy testvérpárnak, akik az emeletre csak azzal tudnak menni, pedig ott a szobájuk.

Ez is közélet. Sőt. Ez "A" közélet. Amikor a saját céljaink mellett a közjó is felbukkan a horizonton.

A szervezőkkel a Pizzafaló mindenben partner volt. Sőt. Pártner. Még annál is jobban, ahogyan azt saját érdekei kívánták. A Város Kemencéjét vagy a Parkot építő civileknek finomságokat szállítottak ki. "Mert mi így tudunk segíteni" - mondat kíséretében. Az étterem  ajándéka a rézkakas a kemence tetején. Emlékezetes, amikor Kelemen Zoltán és Monos István azt kérdezték tőlem, szerintem ki legyen a Vállalkozók Báljának tombolabevételi kedvezményezettje. Kapásból javasoltam az akkor már önkormányzati albérletben élő, négy gyermekét egyedül nevelő apát. A bálozók tombolára és jótékonyságra adott pénzét a februári bál után kezembe kaptam és sárga csekken egyenesen postáztam az önkormányzatnak természetesen a családfő nevében, közleményben: lakbér. Nem olcsó. De két hónapnyi jött össze. Egy kis fellélegzés jelentett az apa kezébe adott feladóvevény. Így is lehet. De jó is volt jót tenni egy szóval.   

Az is külön jó, hogy a díj ítészei a távoli Székesfehérvárott nem feledkeztek meg a Budapesthez és Tatabányához bevallottan szerencsés fekvése miatt sokkal több szállal kötődő "tékozló fiúról" - Bicskéről.

MonosÁdám_1.jpg



A teljesítményen a jó konyha és a ragyogó menükonyha valamint az egyetlen valóban Bicskén készülő príma  - copy right by Lassze-fagylalt  mellett például azt érthetjük, amit ír is magáról a Pizzafaló honlapja:
"Bicske szívében, a kisváros főutcájának legszebb környezetét mondhatja magáénak a Korona Étterem és Pizzafaló Pizzéria. Díszfák, gondozott pázsit, hosszú és széles muskátlis terasz, elismerően bólint aki ránéz a nagy sarokház mai arcára, de legalábbis az év három évszakában kelti fel a szépre fogékony arra járóban a jó érzést.
Portálja olyan igényes, mint amilyen igényes emberek lakta kisvárosokban látható.
A tágas és otthonos belső igazán ízléses berendezéssel minden korosztálynak megfelel, ahol jól érzik magukat és szívesen járnak vissza barátok, szerelmespárok, családok, munkatársak, idősek és diáktársaságok egyaránt.
A kiváló konyha, korrekt, elegáns és közvetlen felszolgálás teszi fel a koronát az igényes és nem drága helyre, ami esküvők, bálok, koncertek, osztálytalálkozók, szülinapi bulik, céges rendezvények és mulatságok legjobb helyszíne."
A Korona-Pizzafaló rövid történetét Monos István vázolja az étteremben elolvasható prospektusban:
"1995. december 15-én megvalósult a régi álom és barátommal megnyitottuk pizzériánkat Bicske központjában. Ötéves közös vállalkozói múlt, éjszakába nyúló beszélgetések, tervezgetés előzte meg ezt a nagy eseményt.
A pizzéria rövid idő alatt közkedvelt hely lett a városban, hamar kiderült, hogy bővíteni kell befogadóképességét és kínálatát. A vendéglátóipari komplexum 2005-ben nyerte el mai formáját: 40 fős pizzéria, 100 fős klimatizált étterem, 80 fős különterem, utóbbi teljesen fölszerelt, hangszigetelt konferenciateremként is funkcionál. Az utcai terasz jó időben közkedvelt a hangulatos kerthelyiséggel együtt. 2005-től fiammal közösen vezetjük vállalkozásunkat, Ádám befejezve vendéglátóipari tanulmányait ügyvezető igazgatónk, az étterem napi működésében tevékenyen dolgozik. A kibővült vendéglő a KORONA ÉTTEREM-PIZZAFALÓ PIZZÉRIA elnevezést kapta, utalva a magyar hagyományokra és a nemzetközi konyha különleges kínálatára.
Az 500 négyzetméteres ház szerves része a főzőkonyha, ami kiszolgálja az étterem, és a külső üzemeltetésű éttermeink igényeit is. Cukrász kollégánk feladata a házi jellegű tészták és sütemények elkészítése, valamint a kézműves fagylat főzése. Közel 20 éves munkánknak köszönhetően a környező településeken is ismernek és kedvelnek bennünket."

ia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szia végigolvastama cikket, és nagyon tetszett az a rész h ki miért kivel jár erre a helyre mi 13 évvel ezelőtt dec 7.én randiztunk ott előszor. azóta együtt vagyunk. és ha máskor nem is de dec 7.én minden évben elmegyünk és vacsizunk. lassan ujra aktuális lesz :)az esküvőnk is ott volt 7 éve.-na csak megemlitettem. jo volt olvasni ,hogy vannak még emberek akik nem csak önmagukra gondolnak. Gratulálok a dijhoz.
@pozitiv gondolat: szia, sok örömet, boldogságot!
süti beállítások módosítása