Kedves Olvasók, majd minden szervezetnél szokás év végén zárszámadást készíteni, így ezt én is megteszem, kicsit keserédes szájízzel, és egy kicsit még a 2013-as évre visszanyúlva.

hehamadmax.jpg

A sok szempontból nagyon sikeresnek mondható 2013-as év második felében edzőterem nélkül maradtunk. Fél éven keresztül vártuk, hogy a korábbi ígéretnek megfelelően az újonnan épült és korszerű tornacsarnokban folytathassuk majd a megkezdett munkát a régi csapattal és új tagokkal is bővülve. Vártunk és próbáltuk a legtöbbet megtenni annak érdekében, hogy legalább az elért szintet tartani tudjuk. Edzéseinket, amíg az időjárás kegyes volt hozzánk, a szabadban tartottuk, majd a Purcsel családnak köszönhetően az

Ő lakásunkban, egy szobában. Tekintettel arra, hogy hosszú várakozás után a korábbi ígéretek ellenére sem sikerült a régi helyre visszakerülünk Börcs Antal barátom nekiállt, hogy új „otthont” találjon kis klubunknak. Még egyszer köszönöm a lehetőséget és a támogatást a Szent László Iskola vezetőségének, hogy amíg a régi kis tornaszoba üzemelt, náluk dolgozhattunk. Köszönöm továbbá Purcsel Jánosnak és családjának is a segítséget.

Bicskeiek lévén alapvetően Bicskén szerettünk volna maradni, de sajnos mindenhol elutasításban volt részünk. Ezt követően Anti a környező településeket vette célba.

Szerencsére Csabdin az Általános Iskolában szeretettel fogadtak bennünket. 2014 februárjától ott tartjuk edzéseinket.

A régi csapat egy része velünk jött az új Dojo-ba, sajnos voltak olyan tanítványok is, akik oda már nem követtek bennünket. Új tagokkal is bővült klubunk, majd a kezdeti érdeklődést, fellángolást követően szeptemberre egy viszonylag stabilnak mondható csapatot sikerült összekovácsolni. Augusztusban használatra kaptunk a Magyar Kempo Szövetségtől tatamikat, amiket ezúton is köszönök. Ennek köszönhetően jobb minőségű munkát tudtunk végezni, a tanítványok fejlődése felgyorsult. Természetesen az év folyamán számos megmérettetésben volt részünk, ahol a befektetett munka és energia, a nehézségek ellenére is meghozta gyümölcsét. Komolyabb eredményeink az idei évben így alakultak:

- A márciusában megrendezett Juhász Ferenc Emlékverseny Nyílt Kempo Világkupán Tóth Károly Imre, kapta a verseny legeredményesebb fiú versenyzője címet 5 arany és 1 ezüstérem megszerzésével.

- Az áprilisban a MOM Sportcsarnokban megrendezett XI. IKF KEMPO Világbajnokság és Világkupán ketten tudtunk indulni a klubból. 2 arany, 1 ezüst és 1 bronzéremmel járultunk hozzá a Magyar Kempo Válogatott sikeréhez, ezzel is öregbítve a bicskei sportolók hírét. Ezzel kapcsolatban szomorúan tapasztaltam, hogy az eseményről volt ugyan egy bicskei sajtócikk kézzel fogható formában is, mely az egységről, sportról és bajtársiasságról szólt, és ennek keretében „Bicskén két klub is jegyzett versenyzőket” (írta a szerző a cikkben, mely a következő helyen elérhető: http://www.bicske.hu/documents/Bicskei_Ujsag/Bicskei_Ujsag_201405.pdf 7. oldal), itt mi már említésre sem kerültünk. Annak ellenére sem, hogy a 3 bicskei aranyérmes közül 2 fő a MadMax Kempo Dojo harcosa volt...

mmaxxx.jpg

- Októberben az Érmihályfalván, megrendezett, II. Érmihályfalva Kempo Kupán 8 csapat közül a 3. helyezést értük el.

- 2 övvizsgán összesen 6 tanítvány vett részt, mindegyikük eredményes felkészülést követően sikeres vizsgát tett, ezzel jogosultságot szerezve a magasabb övfokozat viselésére.

- Versenyzői létszámunk folyamatos technikai és létszámbeli fejlődés következtében az év elejei 2-3 főről év végére 9 főre duzzadt.

- Az év folyamán összesen 8 versenyen vettünk részt 11 fővel, összességében 35 arany 25 ezüst és 18 bronzérmet szerezve. Ezekből 7 aranyérmet, 3 ezüstérmet és 6 bronzérmet Világkupán illetve Világbajnokságon szereztünk.

- Az év utolsó regionális versenyén, a 2. Herceghalom Kempo Kupán pedig az induló 5 csapat közül csapatversenyben a 2. helyen végeztünk.

Az elért sikerek komoly munka eredményei voltak, de mindez mit sem ért volna, a szülők áldozatos támogatása nélkül, hiszen az összes eredményt önköltségen, anyagi támogatások nélkül értük el. Annak érdekében, hogy a fejlődésnek és a sikereknek a családi kassza költségvetése ne szabhasson határt és továbbra is szép eredményeket tudjunk elérni, 

Novemberben megtartottuk egyesületünk alakuló gyűlését. Várhatóan 2015 januárjában bejegyzésre kerül a Mad Max Kempo Dojo Sport Egyesület.

Még egyszer köszönöm a lehetőséget a Csabdi Általános Iskolának és igazgatójának, Gyuriczáné Sótér Évának, 2014 februártól, ők adnak nekünk helyet, kérésünknek megfelelően maximális rugalmassággal rendelkezésünkre bocsátották az iskola tornatermét.

Köszönöm Anti barátomnak a segítséget az „új otthonunk” megtalálásában. Köszönöm továbbá a szülők gyermekeik felé nyújtott támogatását, és a beléjük vetett bizalmat, kitartást azoknak a gyerekeknek és természetesen szüleiknek is, akik a 2013 szeptember és 2014 február közötti bizonytalan időszakban is kitartottak mellettünk, és azóta is hozzánk járnak.

Remélem, hogy az egyesület létrehozását követően sikerül majd anyagi támogatást szereznünk, és be tudjuk szerezni a folyamatos fejlődéshez, a minőségi munkavégzéshez,

A testi épség megvédéséhez szükséges felszereléseket; könnyebben és egyszerűbben el tudunk jutni a versenyekre, ahol bizonyíthatjuk rátermettségünket és tudásunkat.

Eredményeinkkel pedig igazolhatjuk a belénk fektetett bizalmat, példát mutathatunk a fiatalság azon részének, akik a sportot csak a televízióból vagy a számítógépes játékokból

Sporttársi üdvözlettel: Tóth Károly

Mad Max Kempo Dojo edzője

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása