Szívzörej

Címkék: művház tanuszoda írazolvasó

2014.05.18. 19:17

Mint ismeretes blogunkról is, beteg bicskei gyermekek megsegítésére már számos bál és rendezvény szerveződött. Az alábbi levélből jól kivehető, hogy a tegnap esti szabadtéri, sokakat zavaróan hangos buli jótékonysági rendezvény volt. Ha ez a zárt helyen, helyiségben…

Tegnap este a Tanuszodánál tartották hivatalosan a Bicskei Napok keretében a "retro diszkót". Az elnevezés egy szabadtéri diszkót takart, és sajnos megfeledkeztek a szervezők, hogy ezt egy város közepére sikerült megálmodniuk. Teljes hangerővel dübörgött a zene hajnali 3-ig, és…

A budapesti alapítású Regnum Marianum Közösség, mely több mint száz éve megszakítás nélkül végzi ifjúságnevelő munkáját (és ezért a kommunista diktatúra alatt három perben is bebörtönözték vezetőit), minden év pünkösdjének környékén megrendezi a több, mint ezer…

Olvasónk egy mai, véletlen találkozásunkkor foglalta mérges szavakba, hogy körülbelül kettő hete járt a polgármesteri hivatalban, ahol az alpolgármesternek tett panaszt az Endresz György utca Batthyány és Csók utcák közötti szakaszán három egymás mellett lévő oszlop…

Kábítószernek tűnő anyag

Címkék: rendőrség

2014.05.17. 10:46

A Bicskei Rendőrkapitányság járőrei 2014. május 16-án 9 óra 15 perckor Bicskén, a Gárdonyi Géza utcában igazoltattak egy 33 éves helyi lakost. A rendőrök az intézkedés során a férfi zsebében kábítószernek tűnő anyagot találtak. Az egyenruhások a fiatalembert…

Kodály utca egyes részein nincs árok,vagyis a Május 1. utca vízelvezetése az egyik oldalon simán a Kodály murvás útjára folyik, nincs árok, a víz nagy része egy területen mocsárszerűen áll legalább 5 cm magasságban és folyik be egyes udvarokba. Elvileg következő hónapban…

Olvasónk által készített felvétel Fb-bejegyzés a témában néhány órája:  "Ígéret van, és történt egy "kis" változás... de a helyzet mostanra már rosszabb és tarthatatlan! Bicske HÁRSFA UTCA ( bicske.info ) Bicske - Szeretem Bicskét Az első képsorozat után másnapra…

Mikrovállalati kategóriában a Bicskei Oroszlán Patika Bt. vezetője, Czigány Norbert szakgyógyszerész vette át az MVM Partner Zrt energiatudatosság kapcsán kiírt pályázati jutalmát.  Ennek a Toyota Hibrid Auris típusú autónak egy évi ingyenes  használata ezen bicskei…

A Kölcsey utca elején fekvő, árvíztől veszélyeztetett, érmentén fekvő házak megúszták a nagy esőt.  A képet is tőlük kaptuk kérésünkre. Információnk szerint szomszédjukban a Bicskei GESZ munkatársa is érdeklődött  a helyzetről.  A népnyelvben "kis Bocskainak"…

A Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola négy diákja vehetett részt abban, a Tempus Közalapítvány által támogatott, Comenius iskolai együttműködések pályázat European Youth Past Present Future címet viselő projektben, melynek utolsó állomása, melyen diákok is részt…

A Vincotech Hungária Kft. nappali tagozatos diákok részére az alábbi gyakornoki pozíciót hirdeti meg:Adminisztrációs-Gyakornok Mérnökségi Területre. Amihez szükségünk van képességeidre:■ Napi hatékonysági KPI-ok elkészítésében való részvétel;■ Napi…

Az énekesnő május 16-ra meghirdetett koncertje a következő napok viharos, esős, szeles időjárása miatt elmarad.   Viszont május 30-án valóban jön Bicskére Rúzsa Magdi, ami emlékezetes, szép estének ígérkezik... Mint amilyen szép és emlékezetes önmagában is a sokunk…

Az EP-választások idején Bicske jegyzőjének, ha nincs, akkor aljegyzőjének, ha aljegyző sincs, akkor a hatósági iroda vezetőjének kellene vezetnie a Helyi Választási Irodát.   Bicske hatodik jegyzője távozott felmentése után. Aljegyzőnk már régen nincs, a bicske.hu oldalon…

33. Bicske Napok

Címkék: program bicskei.napok

2014.05.13. 17:02

A töki Nyakas Pince Borversenyén is részt vett két bicskei borosgazda szép sikerrel: Marton István János bronz és Rácz Imre szintén bronz minősítést ért el. Gratulálunk a borosgazdáknak! 

A korábban felsorolt Vajda, Bogya, Csokonai, Gárdonyi, Hársfa névadókról elnevezett közterületeken továbbra sincs tisztességes közvilágítás. A tetejébe tegnap azt érzékeltük 21 óra tájban, hogy az 1-es főútvonal bicskei körforgalma fölött sem égnek a lámpák.   Mint azt…

Hello!   A jelek szerint a macskánk is olvassa a blogodat, mert ma hajnalban befutott :)   Köszönjük még egyszer!   Dani

"31 Nap a VB.kezdetéig! Addig minden stadion elkészül Brazíliában ez örömteli, viszont pontosan 31 napja nincs közvilágítás a Vajda János utcában. Brazíliában világra szóló események alakulnak, nálunk a közvilágítás rendben tartása is megoldhatatlan problémát okoz a város…

2014. május 7-én, szerda délután kóborolt el az Ady Endre utcából egy 3 éves herélt kan macska, szürke fehér foltos, fehér bolhanyakörvvel (a helyén kicsit ki van kopva a szőre). Mamusz névre hallgat, ha van éppen kedve hozzá. Nagyon emberszerető és barátságos cica. Ha bárki…

Információnk szerint Tessely Zoltán fennforgásának idején a hatodik jegyző is távozni fog Bicskéről, mert felmentették a munkavégzés alól.  A törvényesség őrei  nem bírják sokáig Bicskén. Vajon miért? A Csabdin élő általános iskolai tanár bicskei…

süti beállítások módosítása