A közel 10 darab önkormányzati biztonsági kamera közül idén még műszaki okokból egy sem működött - értesült lapunk. Ez elég nagy felelősség, hiszen a játszótéri pedofil elfogásában csakis az üzletek, bankok stb. tehát nem önkormányzati intézmények videó-felvételei segíthetnek a nyomozóknak. Mert több szem többet láthatott volna. 

Bicskén állampolgári kezdeményezésre és blogunk olvasóinak szorgalmazására a következő pontokon létesültek ÖNKORMÁNYZATI térfigyelő kamerák, amik közül információnk szerint idén egy sem működött.

Lehet, hogy tévedek, mert ez a felsorolás csak egy saját megfigyelés eredménye: 

 Prohászkán egy, a főtéren kettő, a Táncsics végén egy, a Tatai út végén egy, Bicske egyetlen körforgalmánál, a Retro Pizza közelében a Bem végén, a József Attilán az ovinál valamint a Csákvári úti kijáratnál.   

A Kisállomáson kettőt tettek föl nemrégiben, egyik a Jókai torkolatával szemben egy régi oszlopon néz  bakterház felé, másik az Aradi-Losonci sarkon, de az belátja Bicske alsót. Ezek még nem működnek. Komolynak látszó tárgyak, vélhetően használható képet fognak szállítani a szerverre. A Floriana téri játszóteret őrzi egy, az Erkel utcai játszót majd szintén egy, a Kinizsi-Akácfa-Bihari-Törökverő találkozására szintén kellene egy. Lesz a Kossuth tér és Kastély utca sarkán, egy a Hősök terén szemléli  Városháza főbejáratát, lesz a Göllner-sarkon és a Batthyány-Apponyi sarkon is, hogy a Kakas Ovit monitorozza.

Reméljük mind olyan lesz, amivel jó kép készül.   

Reméljük, hogy a történtek után a város vezetése elfogadja tőlünk azt a teljesen ingyenes, költségtérítés+cafetéria mentes szaktanácsot is, hogy városunk 2000 utáni eddig legnagyobb fejlesztésére, ami egyben gyerektömegeket szolgál - a gép forog, az alkotó pihen -, szóval kiépül végre a Bicskei Tanuszoda biztonsági rendszere valamint a játszótéré is, amit ne hagyjunk rossz hírű játszóvá válni.     

 

ia

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása