Egészen elképesztő és felháborító, hogy a Bicske város polgármesterének megválasztott személy 2015. januárja óta nem válaszolt egy önkormányzati tulajdonú terület szomszédságában élő háztulajdonosok közösségének panaszlevelére.

Ezért aztán ma ajánlott küldemény formájában postáztak a bicskei állampolgárok egy másikat. Hátha.  

A gyepmesteri telep, az ebrendészet mellett élő lakokosok úgy érzik, hogy az otthonuk nyugalmához és a tulajdonhoz való joguk sérül, otthonaik értéke csökken ezért birtokvédelmi eljárást kell kezdeményezniük - ha kell, akkor akár bírósághoz is fordulniuk annak érdekében, hogy a saját adózott jövedelmükből létrejött otthonaik alkalmasak legyenek az "otthon" szerepére.

Mindannyi ház kertes, kertjük végében a nyugalmas kastélypark téglakerítése áll, míg az ebrendészet közvetlen szomszédja mellett egy gyalázatos állapotú telekhatárt jelölő - egykori kerítés. Kiemeljük azonban, hogy az ott élők az elmondottak és leírtak alapján nem új kerítést követelnek, mert az sem a bűzt, sem a zajt, sem a patkányokat nem tudná visszatartani. Egy ebrendészeti telepnek - így a bicskeinek sem -, nincs helye lakott területen - ez a pontos véleményük és álláspontjuk. Azt csak mi tesszük hozzá, hogy mindez egy közel évszázados gyermekvédelmi intézmény szomszédja is. 

A város vezetésének javasoljuk, hogy igen gyorsan vegyék kézbe ezt az ügyet és szolgálják Bicske lakóinak alapvető érdekeit.

A levelet írók egyébként szinte mindannyian természet-, kert-, állat-, és kutyaszerető emberek. A jól végzett állatvédelmi tevékenységet is tisztelik, de ez ne tehesse tönkre életüket, ne ronthassa el mindennapjaikat.     

 

 

 

palffy1.jpg

 

 

 

palffy2.jpg

 

 

p3.jpg

Ezen a képen patkányméreggel vagy egyéb módon ártalmatlanított patkánydögök láthatók. Ezek élő példányai a gyepmesterinek mondott telep itteni létrejöttét megelőzően nem fordultak elő a területen az ott élők elmondása szerint. Tulajdonhoz való joguk sérül, birtokvédelmi eljárást kezdeményeznek a bicskei polgárok, akiknek meg kell védeni magukat egy városi közintézménytől. Mindannyian kutyaszerető emberek, a jól végzett állatvédelmi munkát is tisztelik, de egyöntetű véleményük szerint lakott területen belül nincs keresnivalója egy ilyen bűzzel, zajjal, patkányokkal, legyekkel járó telepnek. Blogunk korábbi olvasói javaslata szerint ha Bicske tiszteli polgárainak alapvető jogait, akkor az Állatvásár térre telepíti a gyepmesteri telepet. 

p4.jpg

 

p5.jpg

Ez a kép jól megmutatja a kerítés állapotát, amit már régen újjá kellett volna építeni, hiszen mögötte több tucat befogott kóbor kutyát tartanak egy kennelben vagy tárolóban és a kép készítője a saját udvaráról, a saját kertjéből azt fotózta, hogy nyáridőben milyen húsmaradványok borítják a szomszéd területet, ami Bicske város tulajdona. A terület mögött ráadásul 85 éve működik a gyermekvédelmi intézmény....    

p6.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a telep szinvonala és a munka milyensége nem az oda bekerült szerencsétlen állatok felelőssége hanem oda tartozó embereké akik évek óta elnézik kacarászva ezt hölgyek,urak...önkormányzat,állatorvos,gyepmester,egyéb segéderő...bizony igy van még ha narancsszinű is az ég...
@rókafarka: kedves olvasónk, senki nem állít és nem állított olyan butaságot, hogy bármilyen ebrendészeti, gyepmesteri, állatvédelmi probléma a kutyák felelőssége lenne... Az ott dolgozó emberek munkáját pedig jobb helyeken nem illik álnév mögé bújva semmibe venni, ha bármilyen okból szóba kerül a telep. Témánkhoz visszatérve pedig megköszönnénk a Kossuth utcai, levelüket saját nevükkel vállalók melletti olyan kiállást, amiben témában járatosként nem állnál meg mások munkájának minősítésében, hanem építőjellegű érvet mondanál. Nem az állatorvos, nem a gyepmester, nem az egyéb segéd tehet arról, hogy Bicske város önkormányzatának vezetése, képviselői úgy döntöttek, hogy a telep lakott területen jön létre, Bicske második legnagyobb forgalmú utcáján - kertszomszédokkal. Itt nem az ott dolgozók minősítése a főirány, hanem annak kimondása: mutass nekem egy olyan bicskei képviselőit, aki szívesen eltűrne 40 hangulata szerint acsarkodó, bezárt ebet a szomszédban. Ez itt a kérdés. Nem más.
Sajnálatos módon az ott látható viszonyok minősitik az ott dolgozók munkáját akár névvel akár név nélkül irom(jelen esetben a nevem az ami totál lényegtelen ezen ügyben..)azért irtam amit mert a végén mint mindig úgyis a kutyáknak kell elvinni még ha idézőjelesen is a balhét..egyébként a telep nem pont ma került oda és nem is akkor amikor a problémáról irtak,de ha lenne neked barátom némi rálátásod akkor azért annyinak utána nézhetsz hogy a járulékos problémákat (ugatás,kosz,szemét,egyéb..)lehet csökkenteni odafigyeléssel és hát némi ráforditással...és IGEN TEHET sőt csak az tehet erről aki oda bejár mert az pontosan azok felelőssége akárhogyan is nincs ez kimondva furcsa csúnya érdekviszonyok miatt de sokkal jobban működő a struccpolitika amit még elhitetni is ellehet a faluban.Az önkormányzat is súlyos felelősséggel áll nyilván de megoldást azoktól felesleges várni akik végképp elnézik ezt és hagyják a dolgok ilyen alakulását..tudod itt igen én vagyok hülye hogy szót emelek azokért akiknek semmi sincsen a maguk védelmére..de befejeztem mert ez bicske dolga...majd megoldják épitőjellegű érvekkel...pont ugy ahogy eddig
süti beállítások módosítása