Ádám, Bence, Laura és Botond először látják a magyar tengert. Mi vártunk a házuk előtt, mert István még szedte össze a famíliát. Egyszer csak nagy ívbe kanyarodik ám a bordó kocka Lada, benne az egész Nagy család, mindegyik két kézzel integet felénk, fülig ér a szájuk és olyan a jelenet, mint egy Emir Kusturica mozi eleje, ami ugye egy hosszú és gyümölcsöző barátság kezdete.
Régebbi fotó. "...amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg." MÁTÉ 25, 45
Éppen hatalmas rajcsúrozás a gyermekeit egyedül nevelő Nagy István - Ádám (2007), Bence (2008), Laura (2010), Botond (2011) - önkormányzati bérlakása mögötti udvaron, mert megérkezett Ádám osztálytársa Marcell két testvérével, Martinnal és Fannival és persze édesanyjukkal. Ez a fiatal és kedves bicskei család, éppen munkahelyén dolgozó édesapjuk támogatásával kiegészülve igazán szép gesztust tettek István és a négy gyermek felé.
A rendkívüli gyakorlatias, kedves és jószívű anyuka idén sikertelen pályázatot írt az Erzsébet-program keretében azért, hogy ahogyan tavaly is, idén is eljussanak három gyermekükkel a Balatonra pályázati alapon. Amikor azt látta, hogy ez nekik idén a nagy túljelentkezés miatt sem sikerülhet - Nagy Istvánék pályáztatása mellett döntött. (Nagyon örülök - önvállveregetés következik -, hogy asszisztense lehettem annyiban, hogy századírnok módjára a gyermekszakasz személyes adatait beszereztem és a megbeszéltek szerint postaládájukba dobtam - A szerk.) Egyébként is hosszú ideje segítik Istvánékat férjével.
Amikor ma megérkezett a neve titokban tartását kérő édesanya, a 4 gyerek a hintába ült, labdázott stb. ehhez társult még 3 gyerek, az anyuka pedig - mintha az itt élőkért felelősséget érző bicskei önkormányzati képviselő lenne, aki segíteni akar és tud - a hátsó udvar asztalára helyezte a pályázati dokumentációt és azt mondja Istvánnak:
- Ülj le.
Le is kell ülni, mert az öt fős Nagy családnak 4 éjszaka lesz teljesen ingyen május 24-28. között a 40-50- éve közvetlenül Balaton-partra épült
Erzsébet Szállóban Balatonöszödön teljes ellátással. Belső medence, játszóház, animátorok munkája segíti a szabadidő jó és érdemi eltöltését.
A szervező anyuka még azt is megtette, hogy iskolás nagyfiú tanítónőjével egyeztette, hogy ez a hiányzás várható családi okokból és legyenek szívesek támogatni. Az iskola biztosan nem akadályozza, de azt megbeszélték, hogy természetesen az édesapa is tiszteletét teszi ebben az ügyben a pedagógusnál.
A pályázatot megíró család befizetett 15 ezer forint önrészt és a leutazást is segíti. István pedig köszönettel cserébe azt ajánlja, hogy építős dolgokat elvégez.
Vitatkoztunk a segítővel, hogy ez megjelenhet-e az erről szóló írásom vagy sem. Szerintem feltétlenül meg kell jelennie - mondtam -, mert annyira szép példája az emberségnek, a tisztességnek, a szolidaritásnak, a jóságnak. Mire az anyuka elmondta, hogy jónak lenni közismerten jó, tehát jónak lenni merő önzés, nincs mit beszélni róla. Mire elmondtam, hogy egyetértek valóban merő önzés jónak lenni, de ez nem öncélú jóság, hanem valódi. Tehát az én értékrendem alapján abszolút publikus valamint Istvánék sorsával régóta foglalkozunk, mióta Trixi bemutatta Ágit, aki először melléjük állt családjával - a Gondozási Központ gyerekekért szívét-lelkét gyerekekért kitevő munkatársával együtt.
Ez volt az első cikk. Azután a jótevő bicskei édesanya azt a meggyőződését is elárulta, hogy az emberek az életükben körülbelül azt és úgy kapják vissza, ahogyan ők maguk viselkedtek másokkal.
István a pályázati anyagok láttán szólni sem nagyon tudott, inkább egész másról beszélt könnybe lábadt szemmel. Kissé zavarban volt. A gyerekek ünnepelve-sikongatva szemlélték a fotókon látszó öt ágyas szállodai szobát, értékelték a napi háromszori büféétkezéseket jó előre, a játszóházat és a medencét különösen - mindezt félperc alatt és mentek játszani.
De legjobban a Balaton tetszett nekik.
Mert ott nem voltak még.
De hallottak már róla sokat és képeik is vannak.
- A Velencei-tavon voltunk tavaly. Egy napot. Jó volt - mondja az apjuk. - Jó volt - visszhangozza a gyermekkórus.
Az Erzsébet Program szociális hátterű. Mint az anyuka elmondta, a pályázatra jelentkezés utáni napon azonnal válaszoltak: jöhet a pályázat. Istvánnak nincs munkahelye, hivatalos jövedelme.
Az érte kialakult összefogás úgy kezdődött, hogy egy kedves barátom bemutatta nekem az ő barátnőjét, akik Istvánék első önkéntes mentoraként ténykedett és jó pár évvel ezelőtti jelzése után jelentős összefogás alakult a bicske.blogon közzétettek hatására.
A Nagy család első balatoni nyarát kijáró család pedig újabb pillére ennek az önkéntes jó szándékú segítségnek. A Bicske városáért nem önkéntesen dolgozó választottak részéről az lenne nagy dolog, ha felismernék: adott ugyebár a nagy Nagy család, egy ügyes, építőiparban jártas apa, aki a városnak fizet lakbért - aminek bebiztosítása akkor lenne igazán gyémántpántszerű megoldás, ha ennek az embernek munkahelye és állandó keresete lenne itt. Ha a választottak szíveskednek rátekinteni a kép alatti mondatra, figyelmükbe ajánlom, hogy a gyerekekkel tennének jót, ahogy e blogon tett javaslatom után önkormányzati bérlakásukat is megszerezhették a testület szíves támogatásával.
Ennek bölcs, keresztényi stb. felismerése legalább akkora csoda lenne, mint amit a Nagyék balatoni útjára szívjóságból pályázó anyuka tett le tegnap délután fél ötkor a hátsó udvar faasztalára.
Jó jót szül alapon vagy mi.
A Balcsira visszatérve kívánom, hogy legyen május végi nyár strandolásra, de minimum vízibicikli túrák beleférjenek. Mert megérdemlik. Azóta is ezt hallgatom, akkor is, ha nem teljesen illik ide.
Csak egy kicsit. Izing
Friss kommentek