okorfarkkoro.wordpress.com 

 

Tisztelettel meghívjuk az Ökörfarkkóró Egyesület által szervezett családi napra, amit

2015. június 7. napján 14 és 18 óra között rendezünk a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola udvarán.

A rendezvény célja, hogy két éve működő egyesületünk tevékenysége szélesebb körben

ismertté váljon és az egyesület kötelékében működő ifjúsági szervezethez tartozó gyermekek

a közösség keretében mutatkozhassanak meg a város érdeklődő lakói előtt.

A családi nap keretében az alábbi programok kerülnek lebonyolításra:

- játékos forgószínpad, amelynek során a jelentkező családok – kicsik és nagyok –

az egyesülethez tartozó gyermekek vezetésével játékos, vidám feladatokat

oldhatnak meg,

- kézműves foglalkozás (kosárfonás, horgolás)

- szociális vásár, amelynek keretében az egyesület részére felajánlott ruhaneműket

vásárolhatják meg az érdeklődők jelképes támogatói áron (a vásár bevétele teljes

egészében az egyesület ifjúsági programjainak lebonyolítására kerül

felhasználásra),

- közös játék (méta),

- közös főzés, amelynek végén az eredményből az érdeklődők – a készlet erejéig –

kóstolót kaphatnak.

Reméljük a mellékelt bemutatkozásunkban ismertetett tevékenységünk elnyerte érdeklődését

és megjelenésével támogatja rendezvényünket!

Aki kedvet érez magában arra, hogy a családi napon megismert gyermekekkel foglalkozzon

és segítse őket a szocializációjukban az a családi nap során jelentkezhet az egyesület tagjai

vagy önkéntesei közé a rendezvényen biztosított jelentkezési lapon!

Balázs Viktor dr. Hamvas Ákos dr. Hamvasné Harpauer Henriett

az egyesület ifjúsági vezetői az egyesület elnöke

 

Ökörfarkkóró Egyesület számlaszáma: Budapest Bank 10102914-36110700-01003004

 

 

Az Ökörfarkkóró Egyesület megalakítását az egyesület alapító tagjai 2013. április 7. napján határozták el. Ezen a

napon a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban meg is tartottuk az első foglalkozást a szórólapunk alapján

érdeklődő 27 gyereknek. Az egyesület alapító tagjai abból a célból hozták létre az egyesületet, hogy a Bicskén és

környékén élő gyermekeknek, felnőtteknek segítsenek a szabadidő hasznos és békés eltöltésében.

Programjainkkal kezdetben elsődlegesen a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola lakóit és

tanulóit céloztuk meg.

A gyermekprogramok kapcsán célunk az, hogy gyermekvédelmi prevenciót biztosítsunk. A gyermekek

szándékunk szerint az egyesületben biztos hátteret találhatnak, ami segít nekik abban, hogy nehéz sorsuk ellenére

eredményesen tudjanak majd beilleszkedni a társadalomba. Hiszünk abban, hogy lesz a hozzánk tartozó

gyerekek között, akinek élete az egyesületnek köszönhetően legalább 1 százalékkal jobbá válik, akivel

kapcsolatban az egyesület miatt nem kell a gyámhivatalnak újabb intézkedést hozni, aki az egyesület megtartó

erejének köszönhetően nem kerül a bűnelkövetők közé, aki az egyesület hatására nem válik szenvedélybeteggé.

A 2014. évben az egyesület programjaira járó gyerekek közül kialakult egy olyan állandó mag, akiknek külön

programokat szervezünk. Az egyesület pedagógiai programja erősen támaszkodik a cserkészpedagógiára (több

egyesületi tag is hosszabb cserkész, cserkészvezetői múlttal és tapasztalattal rendelkezik). Az állandó

résztvevővé vált gyerekekből kialakítottuk a cserkész őrsi és rajrendszernek megfelelő szervezeti formákat.

Jelenleg három fiú csoportban 26 gyermek, míg két lány csoportban 20 gyermek részére szervezünk 2014

szeptemberétől heti rendszerességgel gyűléseket, illetve havi rendszerességgel kirándulásokat. Valamennyi

csoport vett már részt több napos programon, előfordult, hogy más ifjúsági szervezettel közösen (433. Szent

Bernát cs. cs., 188. Shvoy Lajos cs. cs.). Az egyesület működése alatt a programokba bevont gyermekek köre

fokozatosan tágul, amíg kezdetben a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola lakóit

és tanulói kerültek velünk kapcsolatba, jelenleg már több városi iskola tanulói is képviseltetik magukat. A

csoportba beosztott 46 gyermek közül 2 a József Attila Általános Iskola és Speciális Szakiskola tanulója, 7 pedig

a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola tanulója, egyetlen gyermek pedig már a bicskei Vajda János

Gimnázium tanulója.

Jelenleg elsősorban halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozunk, de a célunk az, hogy a

társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkezzenek hozzánk a gyerekek: a különbözőségeik miatt tudják majd

segíteni egymást az életben, ha sikerült igazi közösséget alkotniuk. Fontos feladatnak tekintjük, hogy a hozzánk

tartozó gyerekek integrációját segítsük, ezért lényegesnek tartjuk, hogy a nevelésbe vett és családban nevelkedő,

a roma és nem roma gyermekek együtt, egy közösségé válva járjanak közénk.

Az egyesület által megszólított gyerekek nem születtek bele a kényelembe, nem születtek bele a

jólétbe, nem születtek nyugalomra, biztonságra, de elkeveredtek a világba. Szinte kivétel nélkül

cigány származásúak, többen temettek már el szülőt, többen csavarogtak éjszaka is az utcán,

többen jártak már a rendőrségen... A gyermekek körében általános a nélkülözés (néha sajnos a

minőségi mellett a mennyiségi éhezés), sokan komfortnélküli ingatlanban laknak, ahol rendkívül

szűkös hely jut egy­egy lakónak. A családokban gyakori a családon belüli erőszak (verbális és

fizikális egyaránt). Ezen körülményeket megváltoztatni nem tudjuk, de bízunk abban, hogy a

közösség segíti majd, hogy ők egy kicsit jobb életminőséget érhessenek el, mint közvetlen

környezetük

Az egyesület működését jelenleg a tagok tagdíjai, magánszemélyektől kapott adományok, illetve a tagok

személyes közreműködése biztosítja. A programokon részt vevő gyermekek többsége mélyszegénységből

származik, így a költségeket az egyesület kell, hogy előteremtse. A kirándulásokra is úgy kell készülnünk, hogy

a velünk tartó gyermekek közel egynegyede semmilyen élelmet nem tud magával hozni, így nekik az egyesület

tagjai adnak enni. Fentiek miatt a legcsekélyebb támogatást is örömmel fogadjuk!

Köszönetet mondunk ezúton is a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon vezetőinek és munkatársainak, akik

együttműködnek az egyesülettel és sokszor biztosítanak programjainkhoz helyszínt. Köszönettel tartozunk az

NCSSZI­nek: a tavalyi tábor a pályázaton elnyert támogatásuk nélkül nem valósulhatott volna meg. Külön

köszönjük a tavalyi legnagyobb magántámogatást nyújtó Evident Pro Kft­nek a segítségét! Köszöjük azoknak

az áldozatos munkáját, akik szabadidejük terhére, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül,

csatlakoztak az egyesület munkájához és részt vettek/vesznek a programok szervezésében,

lebonyolításában, a gyerekek napi segítésében! Végül, de nem utolsósorban pedig a

gyermekeknek, családjaiknak és/vagy nevelőiknek, akik lehetőségeikhez mérten együttműködnek

velünk és visszajelzéseikkel megerősítenek bennünket céljaink elérhetőségében!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása