Lábjegyzet

Címkék: vélemény bicskei.napok

2015.06.02. 14:31

Ez annyira ciki volt a városvezetés részéről, hogy aludnom kellett rá pár napot, mire megírom. 

A Bicskei Napok nyitóünnepségére német testvérvárosunk vezetői és delegációja is szerencsésen megérkezett. Pálffy Károly, akinek leggyakoribb szava az "adósságcsapda" főnév, nem gondoskodott arról, hogy magyar-német tolmácsok fordítsák a különböző köszöntőket és beszédeket. Európa meghatározó államából érkezett vendégeink ültek Bicskén "a kultúrban" és mosolyogva hallgatták a szép hangzású magyar nyelvet.

Sajnos a Kosztolányi Dezső nagymester által legszebb hangzásúnak tartott magyar szó (cipőfűző), nem hangzott el, de vendégeink természetesen udvariasan mosolyogtak.   

Ennél még a zánkai strand lángossütője, a balatonszentgyörgyi resti csálingere is jobban tartotta volna magát a protokollhoz azzal az száz német szóval, amit egy eladónak nyáron ott tudni kell.  Sok mindenről most sem maradtak le Pálffy Károly szavait illetően, akinek javasoljuk a Schuldenfrei német melléknév bátor és optimistább, pozitívabb, előremutatóbb használatát. Jelentése: "adósságmentes".

 Nem gondoskodtak megfelelő tolmácsról- tolmácsokról minden eseményen.

  A 20 éves német testvérvárosi kapcsolatról készült kiállítás a moziba került volna. Valahol ezt olvastam régebben, hogy ez majd ott lesz a 15-ös Bicskei Napokon. A fiatalok háza projekt érdekében 10 millió forint fölötti összeget nyert Bicske az Európai Uniós hátterű pályázaton.   

Mivel a mozi nincs készen, a városháza szépen elkészített aulájában tartott kiállítás meghatározó eleme körülbelül félszáz fotó a falon. Egyetlen képen sem látszik testvérvárosunk önkormányzata testvérvárosi bizottságának (hahó, ott olyan is van! - A szerk.) korábbi vezetője.

A szerződést aláíró Szebényi Zsolt polgármester egyetlen falra tett képen látható az ötven közül. Amikor aláír. Gondolom, az azért megkerülhetetlen volt. 

Szántó János polgármester egyetlen fali képen látszik. (Van egy kis fotó az egyik asztalon a sok között letéve, amin a bicskei vezetőt testvérvárosunkban gyászolják: fekete terítőjű asztal, mécses, virág és egy fénykép látható a magyar város polgármesteréről.)

Egy baloldali falszakaszon 12 db kép közül 6 db képen Tessely Zoltán vagy Pálffy Károly látszik, esetleg mindketten egy képen. Utóbbi a tuti.  De ne gondolják ám, hogy akkor összesen 6 db e két csodatévő vezető fotója az egész teremben. Nem. Dehogy. Nem volt kedvem számolgatni. Olyan mint az egyszeri Bicskei Újság, ahol minden oldalra jutott másfél Tessely fotó az Ingyen Önfény Csak Neked Csak Most rovatban.   

 Tisztában vagyok vele, hogy ez a kiállítás is nagy munka volt. Tisztában vagyok vele, hogy akik csinálták - nem tudom kik -, becsületes, aprólékos, szép munkát végeztek. Megkapták a főkoncepciót és bár ismerhették akár ezerkétszázszor jobban Bicskét és a testvárosi kapcsolatot mint a megrendelő, nem volt érdekes, amit valójában ők tudnak.

Azt kellett csinálniuk, amit Tessely Zoltán irányítottja révén (Pálffy Károly) megrendelt. 

A főkoncepciót finoman úgy fogalmazhatták meg: legyen mai, az utóbbi évek legyenek meghatározóak, hiszen... és jöhetett a magyarázat.  

Emberek! Mennyivel átgondoltabb, összeszedettebb az a képsorozat, amit a németek hoztak ajándékba azoknak, akik valamilyen módon kapcsolódtak a 20 év alatt a testvérvárosokhoz. Vannak Bicskén többen, akik mindent tudnak a kapcsolatról, ennek a protokolljáról, akik ismerik a németeket, a nyelvüket, a szokásaikat, személyüket és mégsem bízta rájuk a városvezetés ennek a bicskei ünnepnek a szervezését.

Mert a városvezetés mindent jobban tud! Az elmúlt 20 évet is. Sőt. Az elmúlt 2000 évet is.      

A Budapest Bár koncert viszont nagyon jó volt, hogy valami pozitívum kerüljön a végére. A Kastély csodás termeiben pedig kulcsokat kapva tegnap ketten, nagy nyugiban nézhettük meg Kővári Attila festőművész A körbefestett Bicske című kiállítását és a díszteremben a Bicske Barátok szervezésében falra került csodákat, köztük Kokas Ignác Kossuth-díjas festőművész alkotásait.  

A Kastélyban - ha jól emlékszem -, július közepéig látható mindez. És azért is jó bemenni, mert láthatjátok, mi munkában a Vásárhelyi János vezette Gyermekotthon állománya. Feltétlenül menjetek hátra a pipázó főlé és nézzetek be az Európai Unió-s pályázat sikerének köszönhetően épülő történeti kertbe. Jó ha látjuk így is. Meg akkor is, amikor már három éve ragyog.   

No, és ezt a sanzont Bicskén a szerzője/szövegírója énekelte a nagyérdeműnek a Bicskei Tanuszodánál felállított színpadon. De olyan zenészek kíséretében...akik mindent tudnak a zenélésről. Akiknek muzsikálásába nem beszélhet bele két jól fizetett csinovnyik.  Azt csinálhatják, amit tudnak. Amit megtanultak. 

"Egy húszezer éjszakás kaland, na körülbelül az lenne magával elég/Nem vagyok egy túlzottan romantikus alkat, de magától az ördög is jó útra tér."

(20 ezer éjszaka különben 54 év - A szerk.)

"Talán van némi túlzás ebben a számban, de csak azért, hogy megértse a lényegét." 

 

ia

 

 

  

  

 

  

     

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása