A Fejér megyei rendőrök vádemelést javasolnak három személlyel szemben, akik gumiabroncsokat tulajdonítottak el egy Óbarok közelében leállított tehergépjármű pótkocsijából.

 

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a 31 éves R. Zoltánnal, a 40 éves F. Sándorral, valamint egy fiatalkorú társukkal szemben.

A gyanú szerint a három kunszentmiklósi elkövető 2014. október 11-én éjjel az M1-es autópálya óbaroki pihenőhelyén parkoló román felségjelzésű járműszerelvény vontatmányából több millió forint értékben autógumikat tulajdonított el.

 A két férfi és fiatalkorú társuk a pótkocsi hátsó ajtaját kinyitotta, majd a rakomány egy részét egy Fiat típusú tehergépjárműbe rakodta át.

 

 

A rendőrök a széleskörű adatgyűjtés eredményekképpen 2014. október 14-én éjjel figyeltek fel a három elkövetőre, amikor ismételten a korábbi bűncselekmény elkövetésének helyszínén tartózkodtak. Az egyenruhások a kunszentmiklósi lakosokat elfogták és előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás adati alapján kiderült, hogy a trió az eltulajdonított autógumikat az esetet követően értékesítette, amely miatt a nyomozók további egy főt orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként. 

 

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügyben folytatott nyomozást és az illetékes ügyészségen vádemelést javasolt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása