Fotó: Magócsi Márton

Magyarországon menekültválság van, és senki sem tudja, meddig fog tartani. A kormány mindenre ad pénzt, csak arra nem, amire kellene: milliárdok mennek plakátkampányra és kerítésre, miközben az ellátórendszerünk belefullad a munkába. Közben Európában sem találják a választ. Az Abcúg Kováts Andrással, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület igazgatójával készített interjút a válsághelyzetről. Az alábbiakban minimális szerkesztéssel, teljes egészében közöljük az Abcúg interjúját.

Abcúg: A kormány hetek óta azzal riogat, hogy ha most nem csinálunk valamit a bevándorlással, akkor tíz-tizenöt év múlva rá sem lehet majd ismerni az országra. Tényleg ekkora a baj, vagy ez csak politikai szlogen?

Kováts András: Először is fontos lenne, hogy ne mossuk össze a bevándorlókat azokkal a menekültekkel, akik üldöztetés miatt hagyták el az otthonukat. A kormány kommunikációja nem egyértelmű ebben a kérdésben. Európa és Magyarország menekültválságot él át. Februárban dobták be a megélhetési bevándorló kifejezést, mondván, hogy a menekültekkel együtt rengetegen jönnek, akiket nem üldöznek, csak jobb körülmények közt akarnak élni. Úgy beszélünk erről, mintha a megélhetés csak azt jelentené, amit a Londonba költöző középosztálybeli magyar fiatalnak jelent, de a harmadik világból nem azért jönnek el, mert csak öt korsó cidert tudnak megvenni szombat esténként. Ők az alapvető szükségleteket nem tudják kielégíteni. Akinek éhen halnak a gyerekei, és tíz kilométeren belül nincs ivóvize, miért ne jöhetne el onnan?

Abcúg: Szíriában viszont polgárháború van, és onnan is rengetegen jönnek Magyarország felé.

K. A.: És mégis elég szűkmarkúan mérjük a menekült státuszt. A szíreknek nagyjából nyolcvanöt százaléka kap státuszt Európában, nálunk a hatvanöt százalékuk. Az afgánoknál ugyanez itthon huszonöt százalék, máshol hatvanöt. Még a koszovóiak egytizede is kapott státuszt más európai országokban, miközben mi tavaly senkinek sem adtunk. Pedig Koszovóban is vannak etnikai konfliktusok, üldöznek embereket. Inkább ott kérnek státuszt, ahol nagyobb eséllyel kapnak, ezért is mennek Nyugatra.

Abcúg: Lehet, hogy továbbmennek, de a kormány szerint ez nem lesz mindig így. Kósa Lajos azt mondta, a németek charter járaton fognak visszaküldeni tizenötezer embert.

K. A.: Ezt nem kell komolyan venni, mert van egy egyéves határidő, ameddig erre lehetőség van, és ezt a migránsok is tudják. Megvárják, míg letelik ez az idő, és csak utána fordulnak státuszért Nyugaton. Hacsak nem indítanak a német hatóságok totális hajtóvadászatot a nagyvárosok mélyén lapuló menekültek után, akkor nem fogják tudni visszaküldeni őket. Ettől még abban igaza van Orbán Viktornak, hogy extrém migráció zajlik, ami nagy krízist jelent, és csúnyán el is lehet rontani, ha nem vigyázunk. A baj csak az, hogy most úgy tűnik, éppen ő rontja el.

Abcúg: A szerb határra tervezett kerítés csökkenteni fogja a terhelést?

K. A.: Először inkább növelni fogja, mert sokan előbb útra kelnek majd, hogy átérjenek, mielőtt megépülne. De kár tagadni, hogy a brutális eszközök működnek: a kerítés az kerítés, nem nagyon fognak átjönni rajta. Csakhogy ettől még ugyanúgy el akarnak majd jutni az Európai Unióba, és valószínűleg Románia felől próbálkoznak majd, vagyis majd a Békés megyei rendőrkapitányságnak kell elvégeznie azt a munkát, amit most a Csongrád megyeinek kell.

Abcúg: Mit kellene csinálnunk?

K. A.: Ha megoldást akarunk, akkor első lépésként közölni kellene az Európai Unióval, hogy beleszakadunk, ha nem adtok ötször ennyi pénzt. A szakmai igazgatási rendszer borzasztóan leterhelt. Az olaszok, a görögök és a máltaiak folyamatosan verik az asztalt Brüsszelben, hogy óriási krízis van, és több pénz kell, mert alig bírnak mit kezdeni a tömeggel. A földközi-tengeri hajókkal van tele a sajtó, miközben itthon egy éve nem engedik be az újságírókat a menekülttáborokba. Persze, ha a gyűlöletkeltés a cél, akkor nyilván nem érdemes elesett embereket mutogatni.

Abcúg: Ennyi az egész? Több pénz kell?

K. A.: Igen. Sokkal több szakemberre és jobb infrastruktúrára van szükség. Nem lehet takarítani a szálláshelyeken, de nem azért, mert nincs takarító, hanem azért, mert annyian jönnek, hogy folyamatos teltház van. Nem három WC kellene háromszáz emberre, és nem negyven-ötven fős állományokkal kellene regisztrálni, irányítani ekkora tömegeket. A kerítés huszonkétmilliárdba fog kerülni, miközben tavaly 2,4 milliárd volt a magyar menekültügy költségvetése. Ha ennek a huszonkétmilliárdnak a tizedét értelmesen költenék el, már nem fulladna bele a munkába a rendszer.

Abcúg: De közben az egész EU-ban nem történik semmi, leszámítva a kvótás javaslatot, ami nem volt túl népszerű.

K. A.: Két javaslat futott párhuzamosan. Az egyikről nem sokat beszéltünk itthon, ez arról szólt, hogy ha túl sok menedékkérő lép be egy országba, akkor – még az eljárás lezajlása előtt – át lehet telepíteni egy másik, kevésbé leterhelt országba. Ennek mi nagy haszonélvezői lettünk volna, de ez kivitelezhetetlen lett volna. A másik javaslat szerint húszezer, már elismert menekültet osztottak volna szét a tagállamok közt, nekünk 307 jutott volna, erre mondtuk, hogy nem kérjük, pedig olyan emberekről lett volna szó, akik bizonyítottan üldözöttek. Szerintem szép szimbolikus gesztus lett volna, ha magunkra vállalunk ennyit a Közel-Kelet nyomorából, de tény, hogy a valódi problémára nem jelentett volna megoldást. Az alapprobléma csak akkor szűnne meg, ha komolyan vennénk a globális felelősségünket, és kezdenénk valamit a közel-keleti és az afrikai válsággal. Nem lehet sokáig fenntartani ezt az óriási különbséget Európa és a környező országok között, és ha nem teszünk semmit, le fognak nyelni minket a problémák.

Abcúg: Mit lehetne kezdeni ezzel EU-s szinten?

K. A.: Bevezethetnénk egy olyan kvótarendszert, ami a szén-dioxid kibocsátásban már működik: aki kevesebb menekültet fogad be, mint amennyit vállalt, fizessen azoknak, akik leterheltebbek. Másrészt az európai országoknak bevállalósabbaknak kellene lenniük, és legális munkavállalási csatornákat kellene nyitniuk alkalmi, szezonális módon. Németország például azt mondhatná, hogy beutazhat hozzájuk évente tízezer ember a Közel-Keletről bizonyos időre munkát vállalni. Meg kellene szüntetni azt is, hogy a koszovóiak csak vízummal utazhatnak. Az EU hozta létre az államukat, mégis be kell surranniuk, és ha elkapják őket, menekült státuszt kell kérniük, mert nincs más esélyük bejutni az EU-ba. Kezdeni kell valamit azokkal is, akik státusz nélkül bolyonganak Európában. A mediterrán országokban már működik, hogy kemény feltételek teljesítése mellett ezek az emberek is tartózkodási engedélyhez juthatnak. Ilyen feltétel például a munkavállalástól a gyerek iskoláztatásáig egy csomó minden.

Abcúg: Ez végül is a nyugati integrációs politika folytatását jelentené. Nem fásult bele ebbe Európa?

K. A.: Van egy kis paradigmaváltás, most nem várják úgy a bevándorlókat és a menekülteket, mint a hetvenes években, amikor mindenki optimista volt. Európa most nem erős, és ezt egy ilyen válság idején nagyon érezni, de ha a konkrét intézkedéseket nézzük, az alapvető hozzáállás nem változott. Svédország például most is tárt karokkal várja a szír menekülteket, egyrészt a morális felelősségvállalás miatt, másrészt mert még mindig ez a gazdasági, demográfiai érdekük. Fejlett jóléti államuk van, nagy szociális újraelosztással, amiből a menekültek is részesülnek: nyelvet tanítanak nekik, képzik őket, integrálják őket a munkaerőpiacra. Persze minden nyugati országban lenne min változtatni, de az irányt muszáj tartani. Ha Európa spórolni akar, akkor megtehetné azt is, amit szintén a skandináv államok csinálnak: harmadik világbeli országokban tartanak fent menekülttáborokat, és ott látják el őket. A lényeg, hogy ebben a világban már nem lehet falakat emelni és bezárkózni, hacsak nem vagyunk Észak-Korea.

Abcúg: Mégis, Svédországban is éles kulturális konfliktusok vannak.

K. A.: Tíz éve is voltak, és lesznek is, de mindenre lehet példát mutatni. A baloldali liberálisok a diplomás migránsokról, a szélsőjobboldaliak meg bűnöző hordákról beszélnek, és persze mindkettőben van igazság. Az tény, hogy a migránsok nem lesznek hirtelen középosztálybeliek, hanem szegények lesznek, és ez így van Svédországban is. A kérdés, hogy van-e kitörési pontjuk: a svédeknél például a második, harmadik generációs bevándorlók már nem a legrosszabb munkákat végzik. Nem hiszem, hogy a svédek nem tudják, mit csinálnak. Közben érdekes, hogy itt vagyunk Magyarországon, ami korábban a térség éllovasa volt, az utóbbi tíz évben viszont eléggé lemaradtunk, lassan a románok is megelőznek, erre a miniszterelnök közli a Kossuth rádióban, hogy ha nem vigyázunk, nem lehet majd ráismerni az országra, Budapest pedig olyan lesz, mint London vagy Párizs. Bárcsak így lenne!