A Migration Aid önkéntesei által kórházba kísért 56 menedékkérő közül összesen kettő, azaz 2 személy van kórházban.

 Mint azt az MTI hírében olvastuk, a kedd éjjel kórházba vitt ötvenhat külföldi közül kettőt kezelnek, állapotuk nem súlyos – közölte a budapesti Egyesített Szent László és Szent István Kórház orvos igazgatója szerdán.

Egy felnőttről és egy gyermekről van szó, kezelik őket, állapotuk nem súlyos. 

Zárójelentésükben ott áll majd, hogy mi volt az oka a hasmenésnek. Nem hivatalos helyen enyhe mérgezésről beszélnek. 

Egy önkéntes írja: 

"Katasztrofálisak a körülmények, nincs se mosdó, se zuhany, (az útjuk során - A szerk.) ez egy dolog, de kissé légből kapottan járványt kiáltani, megkeresni a hatóságokat, majd meglepődni, hogy tele lesz vele a sajtó, miközben az orruk előtt történt, az szerintem az egyik legnagyobb öngól, ami megtörténhetett. Pár napja a Köztársaság téren a máltaiak szépen csendben elláttak minden hasmenéses beteget mindenféle felhajtás nélkül."

Köszönik, jól vannak. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása