Mohamed büszként mutatja újszülött kislányát. Hena hétfőn hajnali fél hétkor született a budapesti Péterfy Sándor utcai kórház szülészetén. 

Hír24/Kaufmann Balázs

A négy (mától öt) fős család egy hónapja indult el Afganisztán déli részéről, ahol Mohamed bolttulajdonos öccse magára vonta a helyi terrorszervezetek figyelmét. Ő már előre sietett Németországba, ott várja édesanyját, a bátyját Mohamedet, annak feleségét Winét és a kislányukat, akiknek szintén veszélybe került az életük otthon. 

Hír24/Kaufmann Balázs

A családot tegnap fogták el és a nagyfai állomáson regisztrálták, majd - szokás szerint - a szegedi állomásra vitték. Léderer András, a Migration Aid koordinátora szerint már a szegedi segítők is észrevették, hogy a nőnek nagy fájdalmai vannak. A szabályok azonban arra kötelezik a menekült családokat, hogy a regisztrálást követő 24 órán belül jelentkezzenek valamelyik menekült táborban, különben könnyen kitoloncolhatják őket. Mohamedéknek a bicskei állomás lett kijelölve, ahova sietve útnak indultak.

Hír24/Kaufmann Balázs

A Nyugati pályaudvaron dolgozó önkéntesek azonban látták, hogy bármelyik percben megszülethet a baba, ezért rohammentőt hívtak, és elkísérték a nőt és férjét a Péterfy Sándor utcai kórházba. A szülés során minden rendben ment, épen és egészségesen született meg Hena.

Hír24/Kaufmann Balázs

A papírok szerint azonban még hétfő koraestig jelentkeznie kell a családnak Bicsként, ezért a csecsemőt és édesanyját a kórházban hagyva Mohamed az édesanyjával és másik kislányával az öt órás vonattal útnak indult Bicskére. Az biztosan tudható, hogy a csecsemő a magyar törvények szerint nem jogosult a magyar állampolgárságra, ám most azt sem tudják, hogy afgán törvények szerint az afgán állampolgárságot megkapja-e. Az önkéntes segítőik egyelőre azt tanácsolták a családnak, hogy Bicskén kérjenek haladékot az édesanyának a jelentkezésre, hogy ne forduljon elő, hogy a kórházból azonnal Szerbiába toloncolják vissza a kismamát gyermekével.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása