Egy olvasónk arra kért, osszam meg mielőbb, hogy a menekültek menetének a kicsik miatt az Index szerint babakocsikra van szüksége. Nem sokkal később egy másik olvasónk és középiskolás családtagjával tartottunk az autópálya felé, a csomagtérben babakocsival.  

Úgy döntöttünk, hogy legjobb lesz a Sasfészeknél fölcsavarodni a pályára és onnantól biztosan elérjük, látni fogjuk a menetet. Érkezésünk idején a Sasfészek fölhajtóút fölötti pályahídon állomásoztak. Itt lenn rengeteg autó, tele étellel itallal és az adományozók a vízlevezető melletti keskeny lépcsőn szállították fel az árut a pályára. Mi is ott mentünk fel, a babakocsit átadtuk a szalagkorlát felett és hárman segítettünk tejek, ételek és vizek felvitelében, amiben egyébként menekültek is közreműködtek.

Ezután útnak indultunk a pályán Bicske felé. 20 óra 10 perc tájban a döbbenetes és apokaliptikus képet mutató vánszorgás még nem nem érte el a 23-as kilométertáblát.  Már 10 perce haladtunk és még mindig a vonulást láttuk. A Sasfészeknél egyébként sokan maradtak hátukat a szalagkorlátnak vetve, de ennek a sokszorosa vonult. Mankóval, kerekesszékkel, a babakocsikban kicsik ültek, másokban málhájukat tolták.  

Egy-egy vitát is észlelni lehetett szemlélőként közöttük ebben a feszült helyzetben. Tudni kell, hogy gyalogosan tilos az autópályára menni, tehát a rendőrség mindenkit előállíthatna, de abból világraszóló botrány kerekedne, mert biztos nem tűrnék ellenállás nélkül. Később le is zárták az M1-t, miután hazaértünk.   

Bicskénél részben csatlakozni fognak az átvertek mindehhez, lehet, hogy még ma elérik Bicske városát.  Ma este azért rohant szirénázva 13-14 rendőrautó a tábor felé, mert tömeges öngyilkossággal fenyegettek.      

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása