Tegnap olvasói jelzésből kiindulva arról kérdeztük az FM RFK Sajtószolgálatát, miért van sok rendőr több rendőrautóval és kutyával a Szűcs-sarkon vagyis a Prohászka utca Vörösmarty utcai sarkánál. 

A rendőrök fél nap alatt azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Bicskén betört egy (Prohászka utcai) családi házba.

 

A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 33 éves M. Mihállyal szemben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2015. szeptember 17-én hajnalban betört egy bicskei családi házba. A férfi az ingatlanban talált értékeket összegyűjtötte és az előtérbe készítette, azonban azokat távozásakor hátrahagyta.

 

 

A sértett bejelentését követően a rendőrök adatgyűjtést végeztek és nyomkövető szolgálati kutyát is alkalmaztak, amelyek eredményeképpen rövid idő alatt azonosították az elkövetőt. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Mihályt elfogták, majd előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása