Egy nap alatt elfogták

Címkék: rendőrség

2015.09.29. 16:35

(Ezen a helyszínen évekkel ezelőtt hasonló eset történt. Az elkövető nem lett meg, az ún. biztosító, aminek az akkori áldozat évtizedek óta fizetett - nem térítette meg kárát.)

A bicskei rendőrök bíróság elé állítást javasolnak azzal a helyi férfival szemben, aki egy nő nyakából kitépte az aranyláncát.
A Bicskei Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 22 éves bicskei lakossal szemben. 

Mint arról korábban beszámoltunk, a rendőrök 2015. szeptember 9-én elfogtak és a Bicskei Rendőrkapitányságra előállítottak egy 22 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy nappal korábban Bicskén, a Fáy András utca és a Kossuth Lajos utca közötti gyalogos átjáróban kitépte egy nő nyakából az aranyláncát, majd a helyszínről elmenekült. M. László Márkot a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a törvényszék elrendelt.

A rendőrök befejezték az ügyben folytatott nyomozást és az illetékes ügyészségen az elkövető bíróság elé állítását javasolták. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása